Dohában az úszók dominálnak – Dormagenben Bancsics Máté bronzérmes

dec 6, 2014 | Archív

Miközben a dohai rövid pályás úszó vb-n tarolnak Hosszú Katinkáék, a férfi párbajtőr Grand Prix-n nem örülhettünk hasonló sikereknek. Legjobban világbajnokunk, Boczkó Gábor

Miközben a dohai rövid pályás úszó vb-n tarolnak Hosszú Katinkáék, a férfi párbajtőr Grand Prix-n nem örülhettünk hasonló sikereknek. Legjobban világbajnokunk, Boczkó Gábor szerepelt, aki a nyolcaddöntőig jutott. Ugyanakkor a junior férfi kardozók dormageni Vk-állomásán Bancsics Máté bronzérmet nyert, gratulálunk!

A katari főváros erre a hétvégére olajnagyhatalom mellett igazi sportnagyhatalommá változott. Az úszók rövid pályás világbajnokságán emlékezetes magyar sikereknek örülhetünk, és a világ legjobb párbajtőrözői is átmenetileg Dohába költöztek. A mieink csak félig-meddig, a férfiaknál öten vállalták az utazást, a nőknél pedig egyedül Szász Emese (ő vasárnap lép pástra). Tegyük gyorsan hozzá, hogy a verseny idehaza nem számít válogatónak, viszont másfélszeres Vk-pontokat lehetett szerezni, és ne feledkezzünk meg a vívásban kiemelkedőnek számító, 23 ezer dolláros pénzdíjról sem!
 
Nos, ez utóbbiról az urak ezúttal lemaradtak. Pedig jól kezdődött a szombat, méghozzá nagyon is. A pénteki selejtezők után állva maradó három magyar közül a legjobb 64 között Bányai Zsombor ismét megmutatta a felnőtteknek is oroszlánkörmeit, junior csapat-világbajnokunk az egik legjobb oroszt, Avgyejevet győzte le biztosan, 15:9-re. Aztán amennyire örültünk ennek a sikernek, annyira bosszankodtunk a következő asszó után. Az egyéni Európa-bajnok Rédli András ugyanis sima vereséget szenvedett (7:15) a klasszisnak éppen nem nevezhető svéd Kasétól. Az első kör utolsó magyarjaként Boczkó Gábor az egyiptomi Saifot verte simán (15:8), így a legidősebb és a legfiatalabb vívónk maradt versenyben a 32 között. 
 
bocekkatar1
Boczkó Gábor nyolcaddöntőbe jutott a dohai Grand Prix-n. 
 
Ott Bányai nem bírt a svájci Steffennel (9:15), Boczek viszont kifejezetten értékes győzelmet aratott egy másik orosz kiemelt, Szuhov ellen (15:10). Aztán a nyolcaddöntőben nem sok esélye volt a legjobb olasszal, Garozzóval szemben, de talán annyit megkockáztathatunk a magyar klasszissal kapcsolatban, hogy megtette az első kivezető lépést a tavalyi budpesti vb óta tartó hullámvölgyéből. Még nincs vele elkésve, de éppen ideje volt, sok sikert kívánunk Neki a továbbiakhoz! Így aztán a dohai estére magyar programként csak az uszoda jutott, de reméljük, vasárnap ez is másként lesz, mivel a világranglista-első Szász Emese “ugrik majd medencébe”. 
 
A felnőttek mellett a junior kardozók szerepeltek ezen a hétvégén a Vilákupa-porondon, a férfiak és a nők egyaránt a legújabb kori kardvívás egyik fellegvárában, Dormagenben léptek pástra. (A német város klubjában dolgozik kivétel nélkül az összes idei csapatvilágbajnok férfi kardozó az erdélyi Szabó Vilmos irányításával.) Tizenkét magyar fialatember és kilenc hölgy állt rajthoz. Utóbbiak mezőnyében a 32 jelentette a végállomást a mieinknek, a Kelecsényi nővérek itt szoros csatában maradtak alul, ennek ellenére az összkép nem túl rózsás… A férfiak végre átlépték saját árnyékukat, ebben a szezonban ugyanis még senkinek sem sikerült a nyolcas döntőbe jutnia. Ez most Bancsics Máténak sikerült, de Péch Miklós sem volt messze tőle. A 19 éves gödöllői Bancsics az előző szezonban nagyszerűen kezdte junior pályafutását, több dobogós helyezést is elért, azóta viszont sehogy sem jött össze az eredmény. 
 
bancsicsmikulás1
 A fehér felsős Mikulás a mi emberünk, a bronzérmes Bancsics Máté.
 
Most igen! A főtáblán sorra jöttek a “Co”-k. Először a 32 között az amerikai Costin, aztán a nyolcaddöntőben az olasz Costello, majd az éremért a francia Colleau. És KO-t kapott az összes “Co”. Na jó, utóbbi szoros volt, de végig Navarrete József tanítványa vezetett, aki remek teljesítménnyel jutott be az esti négyes döntőbe, ahol a házigazda német Gerttől szenvedett vereséget, így végül bronzérmet nyert, gratulálunk!
 
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Grand Prix, 151 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Bányai-Avgyejev (orosz) 15:9, Boczkó-Saif (egyiptomi) 15:8, Rédli-Kase (svéd) 7:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Boczkó-Szuhov (orosz) 15:10, Bányai-Steffen (svájci) 9:15.
Nyolcaddöntő: Boczkó-Garozzo (olasz) 7:15.
Végeredmény: 1. Jerent (francia), 2. Borsky (svájci), 3. Garozzo (olasz) és Grumier (francia), …14. Boczkó Gábor, …29. Bányai Zsombor, …38. Rédli András, …77. Berta Dániel, …88. Peterdi András.
 
Junior férfi kard egyéni Világkupa, Dormagen, 163 induló. A csoportmérkőzéseken: Kossuth Bálint 6 győzelem/0 vereség, Pálovics Bálint 4/2, Bancsics Máté 4/2, Péch Miklós 4/2, Galgóczy Tamás 4/2, Gémesi Huba 3/3, Vörös Bálint 3/3, Alkonyi Vilmos 3/3, Kovács István 2/4, Farkas Vendel 2/4 (továbbjutottak), Dobó István 2/4, Farkas Miklós 1/5 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Pálovics-Vörös 15:9, Farkas V.-Hosino (japán) 15:11, Kovács-Chambeilch (francia) 15:10, Bancsics-Alkonyi 15:10, Péch-Schaich (német) 15:13, Gémesi-Del Valle (spanyol) 12:15, Kossuth-Hülshörster (német) 10:15, Galgóczy-De Visscher (belga) 14:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Bancsics-Zea (mexikói), 15:9, Péch-Berges (francia) 15:11, Farkas V.-De Visscher (belga) 7:15, Pálovics-Natanzon (amerikai) 7:15, Kovács-Jefimov (orosz) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Péch-Soler (francia) 15:12, Bancsics-Costin (amerikai) 15:5.
Nyolcaddöntő: Bancsics-Costello (olasz) 15:10, Péch-Jefimov (orosz) 11:15.
Negyeddöntő: Bancsics-Colleau (francia) 15:14.
Elődöntő: Bancsics-Gert (német) 5:15.
Végeredmény: 1. Danyilenko (orosz), 2. Gert (német), 3. Bancsics Máté (edző: Navarrete József, válogatott edző: Varga József) és De Visscher (belga), …15. Péch Miklós, …45. Pálovics Bálint, …60. Farkas Vendel, …62. Kovács István, …65. Kossuth Bálint, …73. Galgóczy Tamás, …88. Gémesi Huba, …98. Vörös Bálint, 99. Alkonyi Vilmos, …125. Dobó István, …133. Farkas Miklós.
 
Junior női kard egyéni Világkupa, Dormagen, 147 induló. A csoportmérkőzéseken: Papp Borbála 6 győzelem/0 vereség, Záhonyi Petra 5/1, Kelecsényi Mirabella 5/1, Lipták Laura 4/2, Drajkó Lili 4/2, Mihalik Nóra 3/3, Oszvald Anna 2/3, Kelecsényi Léna 2/4 (továbbjutottak), Sétáló Mirella 1/5 (kiesett).
A legjobb 64 közé jutásért: Lipták-Bakastova (ukrán) 15:13, Kelecsényi M.-Chart (brit) 15:10, Kelecsényi L.-Infante (mexikói) 15:14, Záhonyi-Ozerova (ukrán) 14:15, Drajkó-Johnson (amerikai) 7:15, Mihalik-Rifkiss (francia) 12:15, Oszvald-Prearo (olasz) 7:15. 
A legjobb 32 közé jutásért: Papp-Lamarre (kanadai) 15:3, Kelecsényi M.-Lipták 15:14, Kelecsényi L.-Trzmielewska (lengyel) 15:13.
A legjobb 16 közé jutásért: Papp-Kocsetova (orosz) 8:15, Kelecsényi L.-Maxwell (brit) 12:15, Kelecsényi M.-Passaro (olasz) 13:15.
Végeredmény: 1. Palmedo (amerikai), 2. Ciaraglia (olasz), 3. Sztadnyicsuk (orosz) és Palczynska (lengyel), …20. Papp Borbála, …24. Kelecsényi Mirabella, …31. Kelecsényi Léna, …45. Lipták Laura, …69. Záhonyi Petra, …73. Drajkó Lili, …81. Mihalik Nóra, …98. Oszvald Anna, …118. Sétáló Mirella.
 
Junior férfi tőr válogató, Törekvés terem, 25 induló: 1. Balogh Boldizsár (UTE, edző: Feczer Viktor), 2. Nagy Balázs (Törekvés), 3. Liszkai Tamás (Honvéd) és Mészáros Tamás (UTE), 5. Insperger Sámuel (MTK), 6. Bakó Tamás (Szeged), 7. Mendrey Tamás (UTE), 8. Hajas Gergő (Törekvés). A döntőben: Balogh-Nagy 15:11.
 
Junior női tőr válogató, Törekvés terem, 24 induló: 1. Hajdú Melinda (UTE, edző: Kun Csaba), 2. Pásztor Flóra (Törekvés), 3. Tóth Janka (Törekvés) és Kálmán Eszter (Törekvés), 5. Schmél Viktória (UTE), 6. Pásztor Sarolta (Törekvés), 7.Koreny Ajna (UTE) , 8. Pölcz Anna (MTK). A döntőben: Hajdú-Pásztor 15:14.
 
2014. december 06.
Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM