Dósa Dani a 32-ig jutott, a hölgyek a 64-ben búcsúztak

máj 6, 2017 | Archív

Egyetlen magyar győzelem született a szentpétervári és a Rio de Janeiró-i férfi tőr, illetve női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny 64-es főtábláján szombaton. Azt Dósa Dániel

Egyetlen magyar győzelem született a szentpétervári és a Rio de Janeiró-i férfi tőr, illetve női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny 64-es főtábláján szombaton. Azt Dósa Dániel aratta, így ő a 32 között búcsúzott, Budai Dorina, illetve Várnai Vivienn az első körben szenvedett vereséget. Vasárnap a csapatversenyekkel zárul a Vk-hétvége.

Nem vártunk csodát, és nem is jutott belőle ezen a szombaton. Férfi tőrben és női párbajtőrben rendeznek Vk-versenyt a hétvégén, és mivel utóbbi fegyvernemben Szász-Kovács Emese kihagyta ezt az állomást, így különösebb esélyeink nem voltak az előkelő helyezésekre. A pénteki selejtezők után hárman folytatták a versenyt, Európában Dósa Dani, a tavalyi olimpiai helyszínen Várnai Vivienn és Budai Dorina

Előbbi szerepelt legjobban, mivel Oroszországban, a 64 között 15:13-ra legyőzte a japán Oisit, a következő körben azonban már nem volt esélye az amerikai Meinhardttal szemben (5:15). Ennek ellenére Dósa Daninak ismét jár a dicséret, lassan “stabil 32-essé” válik a felnőtt férfi tőr mezőnyben – lehet még előrébb lépni. 

Női párbajtőrben a két magyar közül egyiküknek sem sikerült meccset nyernie. A végeredmények alapján sok kockázatot nem vállaltak a mieink, Budai Dorina és Várnai Vivienn egyaránt kevés tusos meccset vívott, végül sikertelenül. Dorina járt közelebb a győzelemhez, ő 8:7-re kapott ki az olasz Boscarellitől, míg Vivienn 6:2-re maradt alul a koreai Konggal szemben. 

Vasárnap mindkét helyszínen a csapatversennyel folytatódik a Világkupa, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi tőr egyéni Világkupa-verseny, Szentpétervár, 162 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Dósa-Oisi (japán) 15:13.

A legjobb 16 közé jutásért: Dósa-Meinhardt (amerikai) 5:15.

Végeredmény: 1. Garozzo (olasz), 2. Cassara (olasz), 3. Szafin (orosz) és Cseung (hongkongi), …22. Dósa Dániel, …111. Gátai Róbert, …129. Hári Máté, …135. Mátyás Bálint.

Női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Rio de Janeiro, 122 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Budai-Boscarelli (olasz) 7:8, Várnai-Kang (koreai) 2:6.

Végeredmény: 1. Kuusk (észt), 2. Ndolo (német), 3. Kirpu (észt) és Nelip (lengyel), …54. Budai Dorina, …56. Várnai Vivien, …71. Kun Anna, …101. Mihály Kata.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események