Dósa Dani nélkül Lesznóban

okt 10, 2015 | Archív

Dósa Dani távollétében nem sikerült a bravúr férfi tőrözőinknek. A lesznói junior Vk-n a legjobban Frűhauf Benjámin szerepelt, aki a 32 között szenvedett vereséget. Idehaza a kadet

Dósa Dani távollétében nem sikerült a bravúr férfi tőrözőinknek. A lesznói junior Vk-n a legjobban Frűhauf Benjámin szerepelt, aki a 32 között szenvedett vereséget. Idehaza a kadet kard korosztály részére rendeztek hazai válogatókat. A győzelmet György Lehel, illetve Pusztai Liza szerezte meg.

 

Dósa Dani, no meg Mestere, Beliczay Sándor úgy döntött – ezúttal a felnőtt feladatok élveznek előnyt a korosztályossal szemben. Két héttel azután, hogy legjobb junior férfi tőrözőnk gyönyörű győzelmet aratott a győri Vk-n, ezúttal nem vállalta a lesznói megmérettetést. Megfutamodásról természetesen szó sincs. Pusztán jövő héten a San José-i felnőtt Világkupán lép pástra a 19 éves tehetség, és ezúttal ez élvez elsőbbséget. 

 

Ezért aztán várható volt, hogy a 12 magyar tőröző nem játszik főszerepet a “vezérük” távollétében. és ez így is történt. A létszám a csoportmérkőzések, majd az első direkt kieséses kör után a harmadára apadt, a legjobb 64 közé négy magyar, Bellovicz Gábor, Insperger Sámuel, Mészáros Tamás és Frűhauf Benjámin jutott, a 32-be pedig “egykeként” az utóbbi maradt. Ott aztán azzal a francia Chastanet-val hozta őt össze a sors, aki Győrben éppen Danival vívott – az aranyéremért. Ez pedig Beninek a végállomást jelentette, míg a francia ezúttal fel is állhatott a dobogó tetejére. Holnap a csapatversennyel folytatódik a lesznói junior férfi tőrhétvége.

 
Idehaza a kadet kard korosztály részére rendeztek hazai válogatókat. A győzelmet György Lehel, illetve Pusztai Liza szerezte meg.
 
Junior férfi tőr Világkupa-verseny, Leszno, 161 induló. A csoportmérkőzéseken: Bellovicz Gábor 4 győzelem/2 vereség, Frűhauf Benjámin 4/2, Mészáros Tamás 4/2, Mendrey Tamás 4/2, Insperger Sámuel 3/3, Kiss Ádin 3/3, Bényei Erik 2/4, Pankaczi Krisztián 2/4 (továbbjutottak), Bencze Attila 2/4,  Hajas Gergely 2/4, Németh Balázs 1/5, Wolf Ádám 0/5 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Bellovicz-Rheingans-Yoo (amerikai) 15:10, Frűhauf-Hoffmann (német) 15:10, Mészáros-Tenbergen (német) 15:12, Insperger-Martinyak (lengyel) 15:8, Mendrey-Stepura (ukrán) 7:15, Kiss-Chiappelli (olasz) 13:15, Bényei-Rudnicki (lengyel) 8:15, Pankaczi-Teteris (lett) 7:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Frűhauf-Haravskiy (ukrán) 15:11, Insperger-Lahunou (fehérorosz) 8:15, Bellovicz-Voltz (francia) 12:15, Mészáros-Haglund (amerikai) 9:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Frűhauf-Chastanet (francia) 6:15.
Végeredmény: 1. Chastanet (francia), 2. Ediri (francia), 3. Szokolov (orosz) és Chen (amerikai), …29. Frűhauf Benjámin, …43. Mészáros Tamás, …46. Bellovicz Gábor, …55. Insperger Sámuel, …73. Mendrey Tamás, …91. Kiss Ádin, …109. Bényei Erik, …112. Pankaczi Krisztián, …115. Bencze Attila, …121. Hajas Gergely, …147. Németh Balázs, …154. Wolf Ádám.
 
Kadet férfi kard válogató, 51 induló. Végeredmény: 1. György Lehel (UTE), 2. Kaiser Balázs (UTE), 3. Milassin Mór (Nagykanizsa) és Romzsa Richárd (UTE), 5. Szlama Vilmos (DVSZ), 6. Felföldi Ferenc (UTE), 7. Kozmanovics Gábor (UTE), 8. Rajkai Boldizsár (MTK). A döntőben: György-Kaiser 15:14.
 

Kadet női kard válogató, 37 induló. Végeredmény: 1. Pusztai Liza (BVSC), 2. Bérczy Dorottya (BVSC), 3. Balogh Zita (BVSC) és Kern Bianka (KVSE), 5. Nagy Valentina (BVSC), 6. Széplaki Virág (UTE), 7. Peter (német), 8. Meka (német). A döntőben: Pusztai-Bérczy 15:12. 

2015. október 10.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.