Magyar győzelemmel zárult a szezon első felnőtt nemzetközi versenye – ráadásul férfi tőrben! Az amszterdami, több mint 100 indulós szatellit versenyen a 20 esztendős Dósa Dániel győzött. A Törekvés versenyzője a döntőben az olasz Bertolazzit verte, gratulálunk a sikeres szezonnyitóhoz!
Egyértelműen jó döntés volt a szakvezetés és a tőr szakág részéről, hogy a számtalan hazai válogató valamelyike helyére nemzetközi, világranglista pontot is jelentő szatellitversenyt jelölt válogató viadalként. Egyfelől azért, mert 21 magyar vállalta Amszterdamba az utazást (többek között ismét pástra lépett a korábbi válogatott Gátai Róbert), ami nem sokkal kevesebb, mint a honi versenyek létszáma. Másrészt mert 107 indulós, az itthoni férfi tőr szintjéhez képest kifejezetten “combos” kis mezőny jött össze a holland fővárosban.
Dósa Dani nagyszerűen kezdte a 2016/17-es szezont.
Harmadrészt pedig azért, mert sikerélmény is akadt! Igaz, a legjobb nyolc közé egyedül a húszévesen már egyes számú magyarnak számító Dósa Dániel jutott, ő viszont megnyerte a viadalt! Néhány szó a többiekről: a 16 közé rajta kívül hárman, a 32-be további öten kerültek, ráadásul “magyar ág” is összejött. Dani a veretlen csoportkör után úgy jutott a fináléba, hogy a legszorosabb asszója 15:8 volt, azaz tükörsimán. A döntő aztán kemény dió volt, de “feltörte” Beliczay Sándor törekvéses tanítványa: 15:14-re nyert az olasz Bertolazzi ellen. Ezzel remekül kezdte a szezont, és az aranyérem mellett begyűjtött 4 Világkupa-pontot is – csak így tovább! Gratulálunk Neki és mesterének egyaránt.
Kreiss Gábor felvételén a döntő tust viszi be Dani az olasz Bertolazzinak.
Eredmények. Férfi tőr egyéni szatellit verseny, Amszterdam, 107 induló. A csoportmérkőzéseken: Dósa Dániel 6 győzelem/0 vereség, Mátyás Bálint 6/0, Vízler Ádám 5/1, Frűhauf Benjámin 5/1, Szerémi András 4/1, Bellovicz Gábor 4/1, Gátai Róbert 4/2, Bencze Attila 4/2, Németh Gábor 4/2, Valicsek Péter 4/2, Káli András 4/2, Bakó Tamás 3/3, Mészáros Tamás 3/2, Liszkai Tamás 3/3, Balogh Boldizsár 3/3, Simon Kristóf 3/3, Bernát Máté 2/3, Darabos Vince 2/4 (továbbjutottak), Hári Máté 1/5, Böröcz András 1/5, Sághy Ervin 1/5.
A legjobb 64 közé jutásért: Liszkai-Hagen (holland) 15:5, Bakó-Nonhebel (holland) 15:6, Balogh-Jacques (holland) 15:8, Simon-Stockmann (holland) 15:6, Mészáros-Gordon-Sand (amerikai) 15:9, Darabos-T. Navas (belga) 12:15, Bernát-Weber (holland) 11:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Dósa-Simon 15:8, Németh-De Jong (holland) 15:4, Mészáros-Szerémi 15:11, Frűhauf-T. Navas (belga) 15:11, Gátai-Wang (tajvani) 15:10, Mátyás-Weber (holland) 15:6, Bencze-Split (holland) 15:8, Liszkai-Finch (brit) 15:9, Vízler-Yuno (holland) 14:15, Káli-Timmermans (belga) 11:15, Valicsek-De Ruiter (holland) 6:15, Bakó-Lecocq (belga) 9:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Dósa-Németh 15:7, Frűhauf-Mészáros 15:14, Mátyás-Bencze 15:8, Liszkai-Klein (német) 15:5, Bellovicz-Rizell (svéd) 11:15, Gátai-Del Macchia (olasz) 14:15.
Nyolcaddöntő: Dósa-Frűhauf 15:6, Mátyás-Lim (kanadai) 9:15, Liszkai-Nagle (ausztrál) 8:15.
Negyeddöntő: Dósa-Van Egmond (belga) 15:4.
Elődöntő: Dósa-Nagle (ausztrál) 15:6.
Döntő: Dósa-Bertolazzi (olasz) 15:14.
Végeredmény: 1. Dósa Dániel (edző: Beliczay Sándor, válogatott edző: Érsek Zsolt), 2. Bertolazzi (olasz), 3. Giacon (holland) és Nagle (ausztrál), …9. Mátyás Bálint, 14. Frűhauf Benjámin, 15. Liszkai Tamás, …18. Bellovicz Gábor, …22. Gátai Róbert, …26. Bencze Attila, …28. Németh Gábor, …30. Mészáros Tamás, …35. Vízler Ádám, …37. Szerémi András, …41. Valicsek Péter, 42. Káli András, …51. Bakó Tamás, …57. Balogh Boldizsár, …61. Simon Kristóf, …72. Bernát Máté, …80. Darabos Vince, …86. Hári Máté, …89. Böröcz András, …92. Sághy Ervin.