Ismét, immár hatodszor, megrendezi az “Egy nap az utánpótlásért!” elnevezésű konferenciáját az utanpotlassport.hu. A rendezvényre edzők, testnevelők és szülők jelentkezését egyaránt várják. Az eseményen előadást tart többek között kétszeres olimpiai bajnok kardozónk, Szilágyi Áron! Jelentkezés az írás alján található linken!
Edzők, testnevelők, szülők, figyelem!
EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT
Konferencia – immár hatodszor – a MOB és a Decathlon támogatásával, az Utanpotlassport.hu szervezésében, 2016. december 5-én a Hunguest Hotel Millenniumban (Bp. VIII., Üllői út 94-98.). Az utánpótlás-nevelés legsikeresebb, rendre teltházas rendezvényeinek egyike évről évre. Jelentkezz most!
Főbb témakörök:
– Fair play: már csak álom tinédzserkorban is?
– Kasszát csinálunk: hogyan használhatók fel a leghatékonyabban az állami támogatások a fiatalok sportjában?
– Mit hoz a jövő: a sportirányítás tervei az utánpótlással?
FŐVÉDNÖK: dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
ELŐADÓK: dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke; dr. Budavári Ágota, a Sportkórház pszichológusa; Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó; Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Kercsó Árpád jégkorong-mesteredző; Bodnár Péter, a kosárlabda-szövetség főtitkára; dr. Tiszeker Ágnes, a Nemzeti Doppingellenes Szervezet igazgatója; Lévai Zoltán, a Dorogi Nehézatlétikai Club birkózószakosztályának vezetője; Sinka László, a sportlövőszövetség főtitkára; Győrfi János kézilabda-mesteredző, az MKSZ elnökségi tagja; Rátgéber László kosárlabdaedző, a pécsi Rátgéber Akadémia vezetője; Tóth József, a MOB utánpótlás-osztályvezetője; Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár
RÉSZLETES PROGRAM, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS JELENTKEZÉS: http://www.utanpotlassport.hu/egy-nap-az-utanpotlasert/