Egy társat kapott Emese

okt 26, 2015 | Archív

A kiemelt Szász Emese mellett Mihály Kata jutott a legjobb 64 közé a legnanói női párbajtőr Világkupa-versenyen. A fegyvernem idénnyitóján a magyar válogatottnak elsősorban a

A kiemelt Szász Emese mellett Mihály Kata jutott a legjobb 64 közé a legnanói női párbajtőr Világkupa-versenyen. A fegyvernem idénnyitóján a magyar válogatottnak elsősorban a vasárnapi, olimpiai kvalifikáló csapatversenyre kell koncentrálnia.

 

Munkatársunk helyszíni jelentése:

Az ember lassan már kifogy a jelzőkből, amikor egy mezőny erősségét minősíteni kell. Mert mit írjunk akkor, amikor egy olyan versenyt rendeznek női párbajtőrben, ahol 233-an lépnek pástra – természetesen mind az 5 kontinensről -, és a legnevesebb hiányzó a világranglista 25. helyén álló vívó. Pontosabban még ez sem igaz, az említett pozícióban ugyanis Britta  Heidemann áll, ugyanakkor a németek klasszisa itt van a legnanói olimpiai kvalifikációs Világkupán, csak kisebb sérülése miatt egyéniben nem indul, csak csapatban. Úgyhogy az “aki él, és mozog, az itt van” közhely tökéletesen igaz, és ugyancsak igaz a mi válogatottunkra is. A magyarok kihasználták a maximális, tizenkét fős indulókeretet, és bekerült a küldöttségbe az a Hormay Adrienn is, aki legutóbb 2008-ban indult nagyobb nemzetközi versenyen. Történetesen az Európa-bajnokságon, amit akkor, 37 évesen meg is nyert. Most visszatért, és az életkorát természetesen nem áruljuk el, a formájáról azonban később még ejtünk néhány szót…

 
Itt, Legnanóban egyébként nem csak a női párbajtőr Vk okán van telt ház. Az innen 25-30 kilométerre fekvő Milánóban ugyanis javában zajlik az Expo, ami párhuzamosan rengeteg egyéb rendezvényt is vonz, így a környék valamennyi szállodájában kitehették a “Megtelt!” táblát. A mieink vezetői szerencsére időben gondolkodtak, és még sikerült a csarnokhoz legközelebb fekvő, kényelmes hotelban szobát foglalni, de a viadal két, hivatalos szállodája, a Legnanótól félórás buszozásra található Malpensa repülőtér mellett található, úgyhogy több küldöttség is igencsak bosszankodhatott a nem kis tortúrával járó transzerek okán.
 
Haa már egy közhelyet elsütöttünk, akkor jöjjön a következő is: az időjárás a pénteki selejtezőnapon igencsak kegyeibe fogadta a vívókat. Hogy ez miként létezhet egy teremsportág esetében, arra egyszerű a válasz. A legnanói selejtezők pástjainak döntő többsége egy “rettegett”, alig fűtött teniszsátorban található, ahol a hosszú évek során már nagyon sokszor fagyoskodtak korábban a férfi, az elmúlt két esztendőben a női párbajtőrmezőny tagjai. Most azonban kora délutánra húsz fok és verőfényes napsütés melegítette át a sátrat és a mezőnyt, így hosszú évek hagyományaival szemben ezúttal egyetlen körülményre sem lehetett panasz. 
 
 Budai Dorinát az olasz Difranco búcsúztatta időnek előtt.
 
Legfeljebb néhány esetben a mieink formájára… A csoportmérkőzések ugyanis magyar szempontból igencsak meglepő eredményekkel zárultak. Legjobban ugyanis a már említett Hormay Adrienn vívott, akinek látványos és egyértelmű találatait csak csodálni lehetett, mellette kellemes meglepetésre Kolczonay Annavégzett 5/1-es mutatóval. A közvetlen válogatott tagjai ugyanakkor nem brillíroztak, Révész Julianna, Budai Dorina, és Antal Edina sem végzett pozitív mérleggel, olyannyira, hogy utóbbi rosszabb tusaránya okán el is búcsúzott a további küzdelmektől. 
 
A természetesen kiemelt Szász Emese mellett ugyanakkor a 11-ből 9 magyar továbbjutott, ami nem tekinthető rossz mérlegnek egy ekkora mezőnyben. Az azonban már kevésbé jó hírnek számított, hogy annak a két versenyzőnek, akinek vívnia kellett a 160 közé jutásért, annak nem sikerült a folytatás. Ekkor búcsúzott a már említett Budai Dorina, valamint a tavalyi egyéni magyar bajnok Bukócki Bianka. Nem indult jobban a folytatás sem. Az idei vb-ötödik Révész Julianna is kiesett. Pedig már 7:4-re is vezetett a kellemetlen lengyel Pytka ellen, de a vége hosszabbítás, majd 12:13-as vereség lett. Kikapott Kun Annais, igaz, ő világklasszis ellenféllel az orosz Sivkovával került szembe a 96 közé kerülésért. Két harmadig remekül tartotta magát, de aztán meg kellett hajolnia junior Európa-bajnokunknak az egyelőre még nagyobb tudás előtt (9:15). Kortársa, Bohus Réka sem járt sajnos jobban, pedig 11:6-ra is vezetett kanadai ellenfelével szemben, ezt azonban egy 1:9-es sorozat követte, így tőle, majd az egész nap dicséretesen küzdő Lambert Reginától is elbúcsúzhattunk. A kör végére aztán valamelyest javult a miliő… Jutott egy kellemes meglepetés is a 96 közé jutást eldöntő körre: a debreceni Mihály Kata hátrányból fordítva győzte le 15:12-re a világ élvonalába tartozó észt válogatott tagját, Lehist. Aztán végre nekünk segített a “hirtelen halál”, Kolczonay Anna egy tussal verte az izraeli Talt. Hormay Adrienn asszójában pedig izgulnunk se kellett, végig vezetve leiskolázta a koreai Shint.
 
Három magyar léphetett tehát pástra a nap utolsó körében a főtábláért. A “reggeli végcél” pedig tíz órával a rajt után Mihály Katának sikerült. A magyar fordulatos asszóban, eleinte vezetve, de végül 13:14-ről fordítva a japán Oishi ellen, hosszabbításban győzött, és került karrierje során először a 64-es főtáblára. Kolczonay Annának a francia válogatott, junior világbajnok Vitalis túl nagy falatnak bizonyult (9:15), és ugyanennyi lett az eredmény Adrienn asszójában is. Aki talán el is fáradt kissé – ki érti, miért… -, meg nem is feküdt neki az olaszból brazillá lett Moellhausen stílusa. 
 
Szombaton így két magyar, Szász Emese és Mihály Kata folytathatja a versenyt. Egy társat kapott tehát Emese, és valljuk be, fordult már elő ehhez hasonló eset mostanság…
 
Női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Legnano, 233 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese kiemelt, Kolczonay Anna 5 győzelem/1 vereség, Hormay Adrienn 5/1, Bohus Réka 4/2, Révész Julianna 3/3, Lambert Regina 3/3, Kun Anna 3/3, Mihály Kata 3/3, Budai Dorina 2/4, Bukócki Bianka 2/4 (továbbjutottak), Antal Edina 2/4 (kiesett), Kiss Dominika 0/4 (sérülés miatt visszalépett).
A legjobb 160 közé jutásért: Budai-Difranco (olasz) 11:15, Bukócki-Trzopek (amerikai) 6:15.
A legjobb 96 közé jutásért: Hormay-Sin (koreai) 15:10, Mihály-Lehis (észt) 15:12, Kolczonay-Tal (izraeli) 14:13, Bohus-Mackinnon (kanadai) 12:15, Lambert-Andrjusina (orosz) 7:15, Kun-Sivkova (orosz) 9:15, Révész-Pytka (lengyel) 12:13. 
A legjobb 64 közé jutásért: Mihály-Oishi (japán) 15:14, Hormay-Moellhausen (brazil) 9:15, Kolczonay-Vitalis (francia) 9:15.
Szombaton a legjobb 64 között: Szász-Fautsch (luxemburgi), Mihály-Besbes (tunéziai).
Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események