Egyre sikeresebb az Erzsébettábor

szept 11, 2015 | Archív

Harmadszor rendeznek Erzsébet-tábort tehetséges, fiatal vívóinknak. A balatonberényi rendezvény egyre sikeresebb, kellemes gondokkal küzd Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnokunk, a tábor

Harmadszor rendeznek Erzsébet-tábort tehetséges, fiatal vívóinknak. A balatonberényi rendezvény egyre sikeresebb, kellemes gondokkal küzd Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnokunk, a tábor vezetője. Ráadásul az idő is egyre kellemesebb, edzés után irány a Balaton!

 

Igazi sikertörténet! Két évvel ezelőtt 26 gyerekkel szervezte az első Erzsébet-tábort a Balaton partján a Magyar Vívó Szövetség. Ez a létszám tavaly csaknem megháromszorozódott, idén pedig nem kevesebb, mint 160 fiatal vívó edz és érzi jól magát a balatonberényi táborban. A “főnökasszony” pedig ezúttal sem más, mintNagy Tímea, Sydney és Athén olimpiai aranyérmes női párbajtőrözője, a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, a Hajós Alfréd Uszoda igazgatónője, aki mostanában ismét gyakori vendég a televízió képernyőjén – de erről majd később…

 

“Minden a legnagyobb rendben. Persze, ekkora létszámnál apróbb zökkenők akadhatnak néha, de azokat is megoldjuk. Százhatvan fiatal vívóval dolgozunk, és ez bizony egész más feladat, mint amikor közel harminc gyerekkel két évvel ezelőtt először jöttünk. Szerencsére nagyszerű kollégák segítenek, ráadásul nem is kevesen, elvégre a pályázati előírás alapján minden tizedik gyerek mellé kell egy felnőtt kísérő. Szabadtéri pályánk, tornatermünk egyaránt van, és az időjárás is egyre kedvezőbb, úgyhogy az edzések után most már balatoni programokban gondolkodunk.”
 
Nagy Tímea arról is mesélt, hogy olyan szakmai problémákat kell kezelni, melyekre korábban nem akadt példa, igaz, ez is csak azt bizonyítja, hogy az Erzsébet-tábor egyre népszerűbb…
 
“Olyan fiatalok is itt vannak a táborban, akiknek két és fél hét múlva már nemzetközi válogató versenyük lesz, azaz alaposan át kell gondolni, hogy miként alakuljon a programjuk. Én szeretném, ha a vívás mellett a szabadidős programok szintén előtérbe kerülnének, azonban az is érthető, hogy az edzők már a fontos versenyre készítik fel vívóikat. Ha ennyire kapósak vagyunk, és a versenynaptár sem változik, akkor át kell gondolni, hogy jövőre ne hozzuk-e valamivel előrébb a tábort. Természetesen így is akadnak népszerű és színvonalas kiegészítő programok, egyetemi professzor tart előadást a lélek rejtelmeiről, és rendőrségi bemutatót is szervezett Csampa Zsolt, a szövetség elnöke. A táborban a vívók mellett további hatvan gyerek is itt van körülöttünk, aminek szintén örülök, mert így még jobb a hangulat.”
 
Kétszeres olimpiai bajnokunkat arról is kérdeztük, hogy minek köszönhető, hogy az utóbbi időben ismét gyakrabban láthatjuk a televízióban, félig-meddig szakértői szerepkörben, bár ő erről másként vélekedik.
 
“Örömmel fogadtam az új sportcsatorna, az M4 felkérését. Vallom, hogy sokkal jobb, ha az otthonokban a háttérben sportműsort láthatnak a fiatalok, mintha valamelyik sorozatot bámulnák. Viszont szakértő egyáltalán nem vagyok, inkább meghívott vendégnek mondanám magam. Sőt, egyáltalán nem szeretnék más sportágakban hozzáértőként tetszelegni, próbálok olyanokat kérdezni, amire tényleg kíváncsi vagyok, illetve őszintén elmondani a saját, szubjektív véleményem. Úgy érzem, ebben jól kiegészítjük egymást társammal, Gál Gyula korábbi válogatott kézilabdázóval.”
 
Titi végezetül azt is elmesélte, hogy a tábort kifejezetten élvezi, viszont az iskolakezdést talán még annyira sem várja, mint a gyerekei. Nem szereti ugyanis azt, hogy délutánonként rendszeresen a “Menj tanulni!” mondatot kell majd használnia…
Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM