Az új szakmai vezetés első napján munkaértekezlet tartott a Sportok Házában Csampa Zsolt, a szövetség elnöke. A kinevezéshez járó gratulációt követően elhangzottak azok a kérések, információk és utasítások, melyek alapján az MVSZ a jövőben tervezi a vívósport irányítását.
Az elmúlt héten választotta meg a Magyar Vívó Szövetség elnöksége sportágunk új szakmai vezetését – miként arról honlapunk részletesen beszámolt. Mivel a kinevezések február 1-jével hatályosak, az első munkanap végeztével, kora este munkaértekezletet tartott a Sportok Házában Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke. Mondandóját a gratulációval kezdte, hasonló sikereket kívánt a régi-új csapatnak, mint amelyeket a vívás az elmúlt időszakban elért. Elmondta, hogy a szakmai munkát ugyanúgy Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány irányítja majd, mint a korábbiakban, viszont az MVSZ irodája több segítséget nyújt, és nagyobb kontrollt kér majd a korábbiaknál. Boczkó Gábort bízták meg azzal, hogy összehangolja és irányítsa a szakma és az iroda feladatait. Világbajnokunk, olimpiai ezüst- és bronzérmesünk pedig elmondta, hogy mindent megtesz majd azért, hogy a versenyzők a lehető legjobb körülmények között lépjenek majd pástra a versenyeken.
A jövőben fegyvernemenkénti stábokat alakítanak majd ki. Masszőr, erőnléti edző és pszichológus egyaránt segíti majd a szakágak munkáját. Emellett a szakági bizottságok, valamint fegyvernemenkénti szövetségi szakember felügyeli majd a válogatott keretek munkáját. Elhangzott ugyanakkor az is, hogy a biztonságos felszerelésre az eddiginél fokozottabban kell majd ügyelni. A sérülések elkerülése végett szigorúan szabályozott feltételek mellett szabad csak vívni a központi edzéseken, és a cél az, hogy hasonlóan biztonságos körülményeket teremtsenek meg az egyesületekben is.
A hét végén gyakorlatilag a teljes stáb bemutatkozik a versenyeken is, mivel két fegyvernemben felnőtt Világkupa egyéni és csapatversenyt rendeznek, illetve szombaton és vasárnap hatfegyvernemes korosztályos országos bajnokság lesz a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Végezetül megismételjük a névsort, azaz a másfél plusz két esztendőre kinevezett szakmai stábot.
Szövetségi kapitány: Udvarhelyi Gábor.
Férfi párbajtőr. Vezetőedző: Dancsházy-Nagy Tamás. Junior válogatott edző: Eitner Kinga. Kadet válogatott edző: Andrásfi Tibor.
Női párbajtőr. Vezetőedző: Kovács Iván. Junior válogatott edző: Plásztán Attila. Kadet válogatott edző: Partali Csaba.
Férfi kard. Vezetőedző: Decsi András. Junior válogatott edző: Navarrete József. Kadet válogatott edző: Ravasz Etele.
Női kard. Vezetőedző: Gárdos Gábor. Junior válogatott edző: Gulácsi Ferenc. Kadet válogatott edző: Bódy Benjámin.
Férfi tőr. Vezetőedző: Érsek Zsolt. Junior válogatott edző: Szirmai Benedek. Kadet válogatott edző: Szabados Kristóf.
Női tőr. Vezetőedző: Marco Goncalves. Junior válogatott edző: Kiss Tibor. Kadet válogatott edző: Kreiss Gábor.
A Sport XXI. program sportági utánpótlás vezetője: Csongrádi László