Szezonzáró, egyben szezonnyitó ülést tartott csütörtökön a Magyar Vívó Szövetség elnöksége. Csampa Zsolt elnök nyitotta meg és vezette le a több órásra nyúló megbeszélést, melyen az előző, és a hétvégén kezdődő szezon is szóba került.
A testület elfogadta az Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány által beterjesztett Európa-, és világbajnoki beszámolót, értékelést. Ezt követően az új szezon került szóba. Rögzítették a válogatási elveket, ugyanakkor a pontszámítással kapcsolatosan felvetődött, hogy a nemzetközi trendhez hasonlóan idehaza is átálljunk a gördülő ranglistára. Ezzel kapcsolatosan két hét múlva újabb elnökségi ülést tartanak, melynek témája kizárólag ennek áttekintése és eldöntése lesz. Ugyanakkor véglegesítették a szezon versenynaptárát, melyet honlapunkon hamarosan nyilvánosságra hozzuk.
Fontos tudnivaló, hogy szövetségünk a közelgő napokban közzéteszi a Sport XXI kezdőcsomag, illetve az újonnan induló iskolai vívó együttműködések támogatását célzó pályázatok kiírását.