Emese Dél-Amerikában verhetetlen

máj 30, 2018 | Archív

Olimpiai bajnoknőnk, Szász-Kovács Emese hazaérkezett a kolumbiai Caliból, ahol vasárnapról hétfőre virradóra megnyerte a női párbajtőr Grand Prix-t. Landolás utáni miniinterjú honlapunkkal.

– Gratulálunk! Pedig az indulásod is veszélyben volt, elvégre nem érkezett meg a vívófelszerelésed…

  • Azért ezeket a helyzeteket már megszoktam az évek alatt, ennek okán különösebben nem idegeskedtem. Ráadásul a másik csomagom megjött, váltó ruháim és a tisztálkodó szereim velem voltak, és a következő járattal érkezett a vívózsák is. Úgyhogy ez nem okozott problémát.

Konfettiesőben a cali GP-verseny női és férfi érmesei.

  • Tavaly is megnyerted a kolumbiai Grand Prix-t. Ez lesz a kedvenc országod?
  • Kedvenc kontinensem, ez nem is lehet kérdés. Kezdjük, ugye, Rióval és az olimpiával… Aztán valóban jöhet ez a két, legutóbbi Grand Prix-siker, de megemlíthetem azt is, hogy életem első Világkupa-versenyét Havannában nyertem. Szóval ez a környék abszolút bejön nekem.
  • Milyen volt a verseny, hogy ment a vívás?
  • Szinte mindegyik asszóm szorosan alakult, de belülről úgy éreztem, hogy valamennyit én irányítottam. A legélesebb helyzet a 32 között volt, ahol hirtelen halálban sikerült nyernem a koreai Li ellen. De valahogy akkor is úgy voltam vele, hogy nem lehet probléma. Jól ment a vívás egész nap, és ennyi év után ez a tudat legalább annyira fontos, mint hogy megnyertem a versenyt.  Emese tus utáni öröme a döntőben, az amerikai Courtney Hurley ellen.                                                                       
  • A kolumbiai helyszín azért kuriózumnak számít. Milyen volt Cali?
  • Igazából erről nem sokat tudok mondani. A Világkupák igazi villámtúrák, megérkezünk, pihenünk, vívunk, hazautazunk. A szálloda és a rendezés teljesen rendben volt – ilyenkor számunkra ez a legfontosabb. Nem volt semmmiféle probléma, veszélyhelyzet, rossz érzés, igaz, állítólag a múlthoz képest egyébként is sokat javult a közbiztonság. A  döntőre táncosok kísérték az emelt pástra olimpiai bajnoknőnket.
  • Hamarosan Európa-bajnokság, másfél hónap múlva vb. Miként alakul a felkészülésed?
  • Az újvidéki Európa-bajnokságig alig több, mint két hét maradt. Tehát ezt gyakorlatilag lendületből oldjuk majd meg, hosszabb edzőtábor nem is férne már bele, Budapesten, a megszokott helyszíneken edzünk majd. A kínai világbajnokságra viszont természetesen részletes edzéstervvel, fizikai programmal, tatai és külföldi edzátoborral készülünk.
  • A világranglista éléről, Grand Prix-győztesként várhatod a közelgő világversenyeket. Ilyenkor nem érzed kicsit azt, hogy korai a kirobbanó forma?
  • Nem, éppen ellekezőleg. A Világkupa-siker egy nagyon fontos állomás, visszaigazolja azt, hogy jó úton haladunk mesteremmel, Kulcsár Győzővel. Egészséges vagyok, egyre jobb a kondícióm, és a formám is egyre javul. Úgyhogy minden a legnagyobb rendben, jöhetnek azok a világversenyek!
  • Az öröm és a mosoly változatlan: Emese a dobogó tetején!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM