Hat helyszínen, 39 magyar vívó vágott neki nagy reményekkel az első olimpiai kvalifikációs állomést jelentő hétvégi Világkupa-sorozatnak. A pénteki selejtezőnapot három részre, három fegyvernemre bontjuk. Ezen passzus a párbajtőrözőké, akik közül a férfiaknál négyen várhatják a szombati folytatást, a hölgyeknél Szász Emese lép majd pástra.
Alig egy hónapig élt a magyar rekord! A legújabbkori vívás részvételi csúcsát 296 indulóval péntek reggelig tartotta a március végi, budapesti férfi párbajtőr Vass Imre WestEnd GP. Ekkor ugyanis a párizsi Challenge SNCF Réseau Vk-ra keresztelt korábbi Monal Kupán (hja, Tokaj Expressz sincs már, változik a világ…) 324 vívó, közte 12 magyar lépett pástra a 44 csoportban. Döbbenetes számok! Az első rostán a Balaton két kiválósága, File Mátyás és Hanczvikkel Márk nem ment át, pedig klubjuk nevének halmazállapota (lásd még: Balaton) igazán nem kellett volna, hogy gondot okozzon a szitának… Aztán sajnos sorra hullottak a többiek. A mammutmezőnyben a 160 közé nem sikerült bekerülnie Somfai Péternek (korábbi csapat vb-ezüstérmesünk) és Cho Taeun Sándornak (csapatban junior Európa- és világbajnokunk), majd a 96 közé jutásért búcsúzott Imre Géza (egyetlen tussal kapott ki), Szényi Péter (világbajnokunk mali párbajtőrözőtől szenvedett vereséget), Siklósi Gergely (ő azért még junior korú…) és Peterdi András (pedig jól sikerült neki a csoportkör). És akkor a pozitívumok, mert akadt azért azokból is szerencsére bőven. Klasszisunk, Boczkó Gábor egyre jobb formába lendül, ezúttal veretlenül, közvetlenül a csoportkörből lépett a 64 közé, a 21 éves, junior vb-bronzérmes Berta Dani, valamint a 18 esztendős , ifi olimpiai bajnok Esztergályos Patrik igen értékes skalpokat szerezve bejutott a főtáblára. Mivel ott a kiemelt Európa-bajnok, Rédli András várta őket, így összesen négy magyar folytathatja szombaton, ami a 324 indulót figyelembe véve jó összteljesítménynek számít!
A “joburgi”, azaz johannesburgi női párbajtőr Vk-n a nagy távolság és a még nagyobb repülőjegyárak okán a megszokottnál kevesebben, 165-en rajtoltak, viszont a mezőny krémje kivétel nélkül jelen volt. Az egyik rangos hiányzónak éppen Révész Julianna számított, aki könyöksérülése miatt csak a vasánapi csapatversenyen áll majd rajthoz. Így magyar részről pénteken csak ketten voltak érdekeltek, elvégre Szász Emese világranglistaelsőként természetesen nem selejtezett. A másik kettő, Antal Edina és Budai Dorina viszont fájdalmasan hasonló módon vérzett el. A csoportmérkőzések után mindketten egyetlen vereséggel jutottak tovább, ami kifejezetten jónak mondható teljestménynek számított. Egyetlen asszót kellett volna hozni a főtábláért, azt viszont mindketten egyetlen tussal vesztettél el lengyel, illetve román ellenféllel szemben. Így aztán Emese szombaton egykeként próbál szerencsét, de nem gőzzük hangsúlyozni: riói kvalifikáció szempontjából párbajtőrben a csapatversenyeken van a hangsúly!
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Párizs, 324 induló. A csoportmérkőzéseken: Rédli András kiemelt, Boczkó Gábor 6 győzelem/0 vereség (a főtáblára jutott), Berta Dániel 5/1, Imre Géza 5/1, Peterdi András 5/1, Szényi Péter 4/2, Esztergályos Patrik 4/2, Somfai Péter 3/3, Siklósi Gergely 3/3, Cho Taeun Sándor 2/4 (továbbjutottak), File Mátyás 1/3, Hanczvikkel Márk 0/6 (kiestek).
A legjobb 160 közé jutásért: Siklósi-Pacek (lengyel) 15:7, Esztergályos-Chanut (francia) 15:11, Cho Taeun-Multerer (német) 14:15, Somfai-Böhm (német) 10:15.
A legjobb 96 közé jutásért: Berta-Medvedev (ukrán) 14:13, Esztergályos-Pinto (kolumbiai) 15:9, Siklósi-Pryor (amerikai) 7:15, Szényi-Diabate (mali) 9:15, Peterdi-Motyka (lengyel) 9:15, Imre-Szilágyi (román) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Berta-Guillemin (kanadai) 15:14, Esztergályos-Fichera (olasz) 14:13.
Szombaton a 64-es táblán: Rédli-Motyka (lengyel), Esztergályos-Pitra (cseh), Berta-Marchal (francia), Boczkó-Sakamoto (japán).
Női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Johannesburg, 165 induló. A csoportmérkőzéseken: Szász Emese kiemelt, Budai Dorina 5/1, Antal Edina 4/2 (továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Budai-Dinu (román) 12:13, Antal-Andrzejuk (lengyel) 14:15.
Szombaton a 64-es táblán: Szász-Dinu (román).
2015. május 02.