A kadetek versenyei után a juniorok első döntőit rendezték hétfőn a plovdivi világbajnokságon. A közepesen sikerült selejtezők után egy-egy magyar rajtolt a 32 között, de a nyolc közé nem sikerült bejutniuk. Holnap azonban a párbajtőrözők döntői következnek…
Tudósításunk a Volánbusz támogatásával készült.
Nem sikerült a bravúr a magyaroknak a junior világbajnokság első döntős napján. Női tőrben Szalai Szonja, férfi kardban Singer Martin maradt hétfőre hírmondónak a válogatottból a nem túlzottan jól sikerült vasárnapi selejtezők után. A napot Szonja kezdte az olasz Cipressa ellenében. Egymással szembeni mérlegük alapján jó esély volt a 16 közé jutásra, alaposan fel is készült a riválisából, mégsem sikerült az asszó. Olyannyira nem, hogy az első pillanattól kezdve az itáliai vezetett, és a végére sajnos 15:5-re duzzadt a különbség. Ezzel a magyar női tőrözők búcsúztak, ráadásul tetézte a bajt, hogy a csapatversenyre történő besorolás alapján már a 8 közé kerülésért a favoritok közé tartozó Egyesült Államokkal kerülnek majd szembe a mieink… Bizonyítva az aggodalmat: a junior világbajnokságot az amerikai Kiefer nyerte.
Férfi kardban Singer Martin próbálta menteni a menthetőt. Eleinte úgy tűnt, teljes sikerrel. A román Bitucát végig vezetve, szép és eredményes vívással győzte le. A nyolcaddöntőben a francia Seitz következett, és ismét fantasztikusan kezdett az MTK sportolója, 8:3-as magyar előnynél következett az egyperces szünet. Utána viszont nagyot fordult az asszó képe, olyannyira, hogy 13:12-re már Seitz vezetett. 14:13-ra viszont ismét Singer. Csakhogy még mindig következett egy csavar, ami számunkra rossz irányú volt… A hajrá a franciának sikerült, ami azt jelentette, hogy a késő délutáni döntőbe nem jutott magyar vívó.
Singer Martin óriási csatában szenvedett minimális vereéget a francia Seitztől.
Remekeltek ugyanakkor női párbajtőrözőink. Méghozzá olyan szinten, hogy ennél eredményesebben a seljtező napon egyszerűen lehetetlen volt jobban szerepelni! Kun Anna, Felker Adrienn és Bohus Réka egyaránt veretlenül zárták a csoportkört, majd a 32 közé jutásért is magabiztosan nyertek. Túlzott következtetéseket természetesen nem szabad mindebből levonni, de annyit azért meg lehet tán jegyezni, hogy a jelek szerint nincsenek rossz formában a női párbajtőrözőink…
A férfiak útja ennél rögösebb volt. A világranglista élmezőnyébe tartozó magyarok a csoportkörben jól vívtak, egyaránt egy vereséget szenvedtek. A világbajnokság mammutmezőnyében 175-en indultak, így további két asszót kellett teljesíteni a 32 közé jutáshoz. Ez Berta Dánielnek és Bányai Zsombornak gond nélkül sikerült. Cho Taeun Sándor ugyanakkor az első körben egy rendkívül erős orosszal került szembe, és kétes körülmények között szenvedett minimális, 15:14-es vereséget.
Ez azt jelenti, hogy kedden öt magyar folytathatja, és reméljük, sikerül növelni az eddig megszerzett négy magyar érem számát.
Eredmények. Junior női tőr világbajnokság, 95 induló. A legjobb 32 között: Szalai-Cipressa (olasz) 5:15.
Végeredmény: 1. Kiefer (amerikai), 2. Harvey (kanadai), 3. Mijavaki (japán) és Tripapina (orosz), …25. Szalai Szonja, …33. Gólya Fruzsina, …49. Schmél Viktória.
Junior férfi kard világbajnokság, 121 induló. A legjobb 32 között: Singer-Bituca (román) 15:9.
Nyolcaddöntő: Singer-Seitz (francia) 14:15.
Végeredmény: 1. Curatoli (olasz), 2. Danyilenko (orosz), 3. Trusakov (orosz) és Seitz (francia), …10. Singer Martin, …33. Bancsics Máté, …73. Habony Viktor.
Junior női párbajtőr világbajnokság, 128 induló. A csoportmérkőzéseken: Felker Adrienn 5 gőzelem/0 vereség, Kun Anna 5/0, Bohus Réka 5/0.
A legjobb 32 közé jutásért: Felker-Knezevics (szerb) 15:8, Kun-Tulen (holland) 15:11, Bohus-Barrett (dél-afrikai) 15:10.
Kedden a legjobb 32 között: Felker-Beach (kanadai), Kun-Sirico (amerikai), Bohus-Krapina (orosz).
Junior férfi párbajtőr világbajnokság, 175 induló. A csoportmérkőzéseken: Berta Dániel 5 győzelem/1 vereség, Bányai Zsombor 5/1, Cho Taeun Sándor 4/1.
A 64 közé jutásért: Berta-Brems (dán) 15:7, Bányai-Ogilvie (új-zélandi) 15:12,
Cho Taeun-Nemtyirev (orosz) 14:15.
A 32 közé jutásért: Berta-Alfudari (kuvaiti) 15:6, Bányai-Turnau (észt) 15:8.
Kedden a legjobb 32 között: Berta-Ma (koreai), Bányai-Giannotte (luxemburgi).