– Nehéz napon vagyunk túl, és összességében, ha nem is maradéktalanul, de elégedetten zárhatjuk a világbajnokságot és a szezont egyaránt – kezdte Decsi András vezetőedző. – Az egyéni versenyen elért két helyezés értékes eredmény, ám olimpiai, illetve világbajnokunkat nyilván nem töltötte el maximális elégedettséggel, így nagyon vártuk a csapatversenyt, ahol sikerült érmet szereznünk. És ez egy világbajnokságon mindig sikerként értékelhető.
- Nagyon izgalmas csata lehetett a németek elleni negyeddöntő. A kispadon miként élted meg a 45:43-ra végződött meccset?
- Tudtuk, hogy vízválasztó lesz a németek elleni mérkőzés, és így is történt. Ahhoz a sikerhez azért nagyon kellett Szilágyi Áron klasszisa, két asszót, közte az utolsót nyerte meg nagy különbséggel.
- Az Európa-bajnokságon nagyszerű vívással vertük meg az olaszokat, most nem sikerült. Mi volt a különbség a két mérkőzés között?
- Vívásban minden meccs más. Akkor mindannyian rendkívül koncentráltak voltunk. Most talán Áronból túl sokat vett ki a németek elleni negyeddöntő, egyetlen hullámvölgybe beleszaladt. Más vezéregyéniség pedig ezen a meccsen nem akadt. A jövő egyik legfontosabb feladata, hogy az a Szatmári András, aki egyéni eredményeivel a világ legjobbjai közé pozícionálta magát, ilyen esetben előrébb tudjon lépni. Úgy, ahogy azt tette Újvidéken, vagy mondjuk itt, a grúzok elleni bronzmeccsen, amit nagy örömömre simán hoztunk.
- Rendkívül egységesen és jól teljesített az egész szezonban a magyar férfi kardcsapat. Elégedetten utaztok haza Kínából?
- Százszázalékosan azért nem, mert mindig szeretnénk nyerni. Ugyanakkor a világbajnoki bronzérem szép eredmény, és valóban, a szezon is jól sikerült. A négyéves időszak közepén járunk, a legfontosabb feladatok még hátravannak. Jó pozícióból indulunk neki a következő két szezonnak, amelyekben komoly terveink vannak.
- Milyen érzések játszódnak le a fejedben akkor, amikor egy világbajnoki negyeddöntőben 36:40-nél kell pástra lépned? – kérdeztük Szilágyi Árontól, aki azzal a bravúrral is büszkélkedhet, hogy világversenyen 2012 óta egyedül a 2015-ös vb-ről nem tért éremmel haza.
- Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy jobban szeretek kis hátránnyal pástra lépni az utolsó asszóban, mint kis előnnyel. Ha fordítani tudok, akkor az sikernek tekinthető, ha pedig nem, azt senki sem kéri utólag számon rajtam. Persze, ezek inkább tudat alatti gondolatok, a pástra lépés pillanatában igyekszem minden mást kizárni, és csak a tusadásra koncentrálni.
- Sikerült… Hogy érezted az olaszok elleni elődöntőt? Elég időtök volt az izgalmas meccs utáni regenerálódásra?
- Igen, és a bemelegítés is jól sikerült, az első asszómat öt:kettőre megnyertem. Samele ellen az első két tusom rendkívül balszerencsésen alakult, utána pedig ő ráérzett a lehetőségre. Nagyon bánt, hogy így alakult, és ezt követően a rendkívül rutinos olaszok ellen már nem tudtunk fordítani. A bronzmeccs viszont sima volt, és így a befejezés mégiscsak jól sikerült…
- Elégedetten zárod a világbajnokságot, illetve a szezont?
- Kettévonnám ezt a kérdést. A vébé alakulhatott volna talán jobban is, de a csapatban elért világbajnoki érem után nem lehetek, és nem is vagyok elégedetlen. Az már más kérdés, hogy most is éppen arról beszélgetünk a többiekkel, hogy miben kell előrébb lépnünk, hogy jövőre, a budapesti vébén, aztán a tokiói olimpián, még jobbak legyünk… Arra pedig, hogy miként értékelem az egész szezonomat, még nem tudok válaszolni. Esetleg néhány nap múlva, annyi idő mindenképpen szükséges, hogy reálisan értékelhessem a történteket.
