Rendkívül erős mezőnyben, a világranglistát vezető orosz, és a hazai páston versenyző olasz csapatot legyőzve nyerte meg az udinei junior női párbajtőr Világkupa-versenyt a Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő összeállítású magyar válogatott. Gratulálunk! Ugyanitt a junior férfi párbajtőrözők a hetedikek lettek, míg a belgrádi junior női tőrcsapat Vk-n bronzérmet szereztek a mieink.
Néhány nappal a junior Eb befejezése után rendezték a korosztály utolsó Vk-csapatversenyeit az áprilisi világbajnokság előtt. Érthető módon elsősorban a csapatrangsor szempontjából fontos megmérettetésen többen is vállalták a részvételt, a mieink közül Udinében a férfi és női párbajtőrözők, Belgrádban a női tőrözők. Olaszországban kifejezetten erős mezőnyök jöttek össze, a kontinensről a jelentősebb nemzetek közül csak a franciák és a németek hiányoztak, és eljöttek az amerikaiak is. A belgrádi versenyről ugyanez már nem mondható el.
Legjobban a mieink közül a női párbajtőrözők (Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő) szerepeltek, akik remek vívással megnyerték a versenyt! Érdekes módon a legnehezebb dolguk a románok elleni negyeddöntőben volt, ahol sokáig keleti szomszédaink vezettek, végül 45:43-ra sikerült nyerni. A két “nagyágyú”, azaz az oroszok és az olaszok ellen az eredmény alapján sokkal egyszerűbb volt… Az oroszok elleni Eb-negyeddöntős vereségért most alaposan visszavágtak a lányok (45:32), az első helyért pedig a második asszótól kezdve egyetlen pillanatig sem adták ki a kezükből az előnyt, 30:25 lett a vége. Ezzel a rangsor negyedik helyére jöttek fel a hölgyek, Plásztán Attila válogatott edző együttese minden szempontból teljesítette azt, amiért érkezett! Jöhet a világbajnokság – ez a csapat mindenre képes lehet, és a reményeink szerinti vb-elődöntőig az ág is jól alakult!
Az udinei győzők: ügyesek, szépek, aranyosak: Siklósi Enikő, Kun Anna, Felker Adrienn és Bohus Réka.
Ugyanitt a férfi párbajtőrözők a sérült Bányai Zsombor és Nagy Dávid nélkül álltak rajthoz, és egyetlen tuson múlott az Ukrajna elleni negyeddöntőben a bravúr. Nem sikerült, majd következett egy spanyolok elleni vereség és egy oroszokkal szembeni győzelem, ami összességében hetedik helyet jelentett. A rangsorban így is összejött a harmadik pozíció, igaz, így számításaink szerint a taskenti vb-n már a negyeddöntőben létre jöhet a magyar-olasz rangadó.
Belgrádban a női tőrözőknek Szerbiát és Egyiptomot kellett legyőznie ahhoz, hogy dobogóra állhassanak, ezt meg is tették – és ezzel együtt begyűjtötték a szükséges világranglista pontokat. Az elődöntőben Lengyelországtól szenvedett vereséget a ranglista szerinti második vonal, Balogh Orsi, Schmél Viki és Oravetz Barbi (az 1-3. helyen végzett Pásztor, Konricz, Tóth hármas nem indult), mint ahogy ez történt néhány napja Mariborban is – a junior Eb negyeddöntőjében. Reméljük, lesz lehetőség a visszavágásra, mivel számításaink és reményeink szerint a taskenti vb negyedöntőjében is ez a két együttes csaphat majd össze.
Eredmények. Junior férfi párbajtőrcsapat Világkupa-verseny, Udine, 15 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 42:36.
Negyeddöntő: Magyarország-Ukrajna 32:33.
Az 5-8. helyért: Magyarország-Spanyolország 43:45.
A 7. helyért: Magyarország-Oroszország 45:39.
Végeredmény: 1. Svájc, 2. Olaszország, 3. Ukrajna, …7. Magyarország (Bakos Bálint, Cho Taeun Sándor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely).
Junior női párbajtőrcsapat Világkupa-verseny, Udine, 11 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Románia 45:43.
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 45:32.
Döntő: Magyarország-Olaszország 30:25 (Felker +4, Bohus +3, Kun -2).
Végeredmény: 1. Magyarország (Bohus Réka, Felker Adrienn, Kun Anna, Siklósi Enikő, válogatott edző, Plásztán Attila), 2. Olaszország, 3. Oroszország.
Junior női tőrcsapat Világkupa-verseny, Belgrád, 6 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Szerbia 45:18.
Elődöntő: Magyarország-Lengyelország 27:44.
A 3. helyért: Magyarország-Egyiptom 45:33.
Végeredmény: 1. Románia, 2. Lengyelország, 3. Magyarország (Balogh Orsolya, Koreny Ajna, Oravetz Barbara, Schmél Viktória, válogatott edző: Kreiss Gábor).