Európai Esztergályos ezüstérem

aug 20, 2014 | Archív

Esztergályos Patrik ezüstérmet nyert Európa 1-es válogatottjával a nanjingi ifjúsági olimpia kombinált csapatversenyében. Ezzel a játékok vívóversenyei befejeződtek, a magyar

Esztergályos Patrik ezüstérmet nyert Európa 1-es válogatottjával a nanjingi ifjúsági olimpia kombinált csapatversenyében. Ezzel a játékok vívóversenyei befejeződtek, a magyar miniküldöttség nagyszerű szerepléssel, 1 arany- (Esztergályos Patrik), 1 bronz- (Záhonyi Petra) és ezzel a kombinált ezütéremmel térhet haza, GRATULÁLUNK!

Különleges csapatversennyel fejeződtek be Nankingban az ifjúsági olimpia vívóversenyei. Az indulók javarészét az egyéni eredmények alapján kontinentális csapatokba osztották úgy, hogy valamennyi együttesbe fegyvernemenként 1-1 vívó került. A hatos csapatok váltó rendszerben vívtak 5 tusonként, és így jutottak el a 30 tusos végeredményekig. Európa négy, Ázsia és Amerika 2-2, Afrika pedig 1 válogatottat indított, az Európa 1-ben kapott helyet Esztergályos Patrik, az Európa 3-ban pedig Záhonyi Petra és Pásztor Flóra

 
Az Európa 3 együttesét kapitányként Partali Csaba irányította. Említett együttes a negyeddöntőben Amerika 1-es csapatától szenvedett 30:29-es vereséget. Asszóját Záhonyi Petra befejező emberként 7:5-re, Pásztor Flóra 5:5-re hozta. Az Európa 3-as együttes végül a hetedik helyen végzett. 
 
Az Európa 1-esek Patrikkal a soraiban előbb Amerika, majd Ázsia 2 csapatánál bizonyultak egyaránt 30:29-re jobbnak, az aranyéremért viszont Ázsia 1-es válogatottja nyert 30:26-ra, így ezüstérmet nyert az “öreg kontinens”. A tatai tehetség így a magyar arany után európai ezüstöt szerzett, három asszója közül kettőt megnyert, egyszer döntetlenre végzett. 
 
Miniküldöttségünk számára ezzel véget ért az ifjúsági olimpia, legalábbis a verseny része. A mieink ugyanis a játékok végéig a magyar csapattal maradnak, augusztus 29-én indulnak vissza Magyarországra. Érezzék jól magukat, megdolgoztak érte…
 
Ifjúsági olimpia, kombinált kontinentális csapatverseny, végeredmény: 1. Ázsia 1, 2. Európa 1. (Esztergályos Patrik), 3. Európa 2. , …7. Európa 3 (Pásztor Flóra, Zóhonyi Petra).

2014. augusztus 20.

 

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM