Ezüst- és bronzérem Klagenfurtból

okt 28, 2017 | Archív

A juniorok nem jeleskedtek, a kadetok igen. A szombati “versenymaratonon” a klagenfurti kadet párbajtőr európai körversenyen Muhari Eszter ezüstérmet nyert, Nagy Marcell pedig bronzérmet szerzett!

Juniorjainknak tőrben rendeztek egyéni Világkupa-versenyeket Lesznóban, illetve Bochumban. A németországi helyszínen léptek pástra a hölgyek, és itt szerepeltünk valamivel jobban – igaz, nem sokkal. Legelőkelőbb helyen Pásztor Flóra végzett, aki a nyolcaddöntőig jutott, ott japán ellenféltől kapott ki 15:12-re. A következő lépcsőfok kimaradt – 32 közé Flórán kívül senki sem jutott. A 64-ben búcsúzott Hajas Nóra, Kókai Csilla, Kondricz Kata és Pöltz Anna. A férfiaknak ennyire sem sikerült a nap Lengyelországban, itt Frűhauf Benjámin volt 32-ben, és Mendrey Tamás a 64-ben. Ennél azért mindkét helyszínen többen reménykedtünk… Javítani a vasárnapi csapat Világkupa-versenyen lehet, hajrá, magyarok!

Klagenfurtban 20 férfi, illetve 20 női párbajtőrözőnk lépett pástra a kadet európai körversenyen. A sorozat előző állomásán, Budapesten, illetve Zrenjaninban kimagaslóan szerepeltek a mieink, így bíztunk a sikeres folytatásban – és nem is kellett csalódnunk. A férfiak mezőnyében Nagy Marcell múlt heti, budapesti ezüstérme után ezúttal bronzot nyert, míg Bartkó Levente az ötödik helyen végzett, gratulálunk fiataljainknak. A női verseny még fényesebb érmet hozott, kadet Eb-ezüstérmesünknek, Muhari Eszternek köszönhetően. A Honvéd 15 éves tehetsége, László István tanítványa Zrenjanin után Ausztriában is a dobogó második fokára állhatott. A klagenfurti körverseny vasárnap a csapatversennyel folytatódik. 

Nagy Marcell bronz-, Muhari Eszter ezüstérmet nyert a klagenfurti párbajtőr körversenyen.

Idehaza kadet kardozóinknak rendezték meg a Vasas Kovács Pál vívótermében a Magyar Kupa második fordulóját. A győzelmet a férfiaknál és a nőknél is a vasutasok szerezték meg Urbán Tamás, illetve Szűcs Luca révén. 

És akkor jöhet a maratoni eredménysor…

Eredmények. Junior férfi tőr egyéni Világkupa, Leszno, 203 induló. A csoportmérkőzéseken: Bellovicz Gábor 4 győzelem/2 vereség, Frűhauf Benjámin 4/2, Kiss Dániel 4/2, Beke Vince 4/2, Maior Mátyás 3/3, Mészáros Tamás 3/3, Nagy Balázs 2/4, Szemes Gergő 2/4, Mendrey Tamás 2/4 (továbbjutottak), Kovács Gergely 1/5, Nedeljkovic Mateja 1/5, Bencze Attila 0/6 (kiestek).

A legjobb 128 közé jutásért: Mendrey-Goc (lengyel) 15:10, Maior-Lewis (brit) 15:10, Szemes-Say (török) 15:8, Nagy-Romero Montilla (venezuelai) 15:11.

A legjobb 64 közé jutásért: Mendrey-Klein (német) 15:13, Frűhauf-Funaro (olasz) 15:11, Kiss-Van Campenhout (belga) 7:15, Mészáros-Stella (olasz) 9:15, Maior-Suzumura (japán) 10:15, Beke-Lehner (osztrák) 12:15, Szemes-Csuk (szerb) 9:15, Bellovicz-Knodt (amerikai) 13:15, Nagy-Pistorio (olasz) 7:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Frűhauf-Machovec (amerikai) 15:12, Mendrey-Ito (japán) 12:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Frűhauf-Roger (francia) 13:15.

Végeredmény: 1. Roger (francia), 2. Ediri (francia), 3. Itkin (amerikai) és Nagano (japán), …26. Frűhauf Benjámin, …64. Mendrey Tamás, …78. Beke Vince, …80. Kiss Dániel,…91. Bellovicz Gábor, …95. Mészáros Tamás, …119. Maior Mátyás, …123. Nagy Balázs, …126. Szemes Gergő, …164. Kovács Gergely, …171. Nedeljkovic Mateja, …192. Bencze Attila.

Junior női tőr egyéni Világkupa, Bochum, 161 induló. A csoportmérkőzéseken: Pásztor Flóra 6 győzelem/0 vereség, Hajas Nóra 4/2, Pöltz Anna 4/2, Kondricz Kata 4/2, Kókai Csilla 3/3, Hanzl Lilla 3/3, Tomka Ivett 3/3, Zsoldosi Karolina 3/3, Szántay Anna 2/4 (továbbjutottak), Fekete Hanga 2/4, Czékmán Luca 1/5, Horváth Lilla 0/6 (kiestek).

A legjobb 64 közé jutásért: Pásztor-Philipp (német) 15:3, Kókai-Tisseuil (francia) 15:6, Hajas-Kralikova (szlovák) 10:6, Kondricz-Margetich (osztrák) 15:12, Pöltz-Batenyina (orosz) 15:10, Hanzl-Brugger (osztrák) 10:15, Tomka-Watson (francia) 7:15, Zsoldosi-Golkolenko (orosz) 12:15, Szántay-Candescu (román) 10:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Pásztor-Weintraub (amerikai) 15:12, Kókai-Szunducskova (orosz) 6:15, Hajas-Patru (francia) 10:15, Kondricz-Werner (német) 13:15, Pöltz-Gill (brit) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Pásztor-Tangherlini (olasz) 15:14.

Nyolcaddöntő: Pásztor-Mori (japán) 12:15.

Végeredmény: 1. Favaretto (olasz), 2. Lacheray (francia), 3. Csuji (japán) és Ebert (német), …14. Pásztor Flóra, …42. Kondricz Kata, …48. Pöltz Anna, …51. Hajas Nóra, …56. Kókai Csilla, …89. Tomka Ivett, …100. Hanzl Lilla, 101. Zsoldosi Karolina, …124. Szántay Anna, 125. Fekete Hanga, …131. Czékmán Luca, …149. Horváth Lilla.

Kadet férfi párbajtőr egyéni európai körverseny, Klagenfurt, 211 induló. A csoportmérkőzéseken: Keszthelyi Zsombor 6 győzelem/0 vereség, Sárosdi Soma 5/1, Ujvári András 5/1, Bartkó Levente 5/1, Kolczonay Balázs 5/1, Nagy Marcell 4/2, Bálind Bence 4/2, Sallai Vince 4/2, Perei Botond 4/2, Régely András 4/2, Dancs Balázs 4/2, Joszkin Péter 3/3, Osman-Touson Maruan 3/3, Nagy Balázs 3/3, Kovács Dániel 3/3, Raffai Kristóf 3/3, Róna Milán 3/3, Kauker Dominik 3/3, Kapui Bálint 3/3 Galántai Simon 2/4 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 128 közé jutásért: Osman-Touson-Mitchell (brit) 15:5, Nagy B.-Janjic (osztrák) 15:10, Kauker-Zölss (osztrák) 15:8, Joszkin-Lindra (cseh) 15:14, Galántai-Huchler (osztrák) 15:6, Raffai-Grammer (osztrák) 12:15, Kapui-Vigl (osztrák) 13:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kolczonay-Markota (horvát) 14:14 kedvezménnyel nyert, Bartkó-Castejon (svájci) 15:12, Osman-Touson-Sehics (szerb) 15:11, Nagy M.-Salm (észt) 15:6, Keszthelyi-Zybach (svájci) 15:14, Perei-Haidash (fehérorosz) 15:10, Ujvári-Galántai 15:11, Dancs-Sallai 15:13, Kovács-Bálind 15:8, Sárosdi-Jacobs (belga) 15:14, Róna-Spiteri (amerikai) 6:15, Régeli-Marczak (lengyel) 12:13, Joszkin-Noganowicz (lengyel) 12:15, Kauker-Favre (svájci) 11:15, Nagy B.-Hansen (amerikai) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Bartkó-Ito (japán) 15:8, Nagy M.-Osman-Touson 10:7, Keszthelyi-Perei 15:12, Ujvári-Ramuz (svájci) 15:2, Kovács-Sárosdi 15:10, Dancs-Szapary (amerikai) 11:15, Kolczonay-Zdanchuk (fehérorosz) 10:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Bartkó-Macsumoto (japán) 7:6, Keszthelyi-Yosef (izraeli) 15:8, Nagy M.-Karijcsenko (ukrán) 15:8, Kovács-Szapary (amerikai) 10:15, Ujvári-Sekihara (japán) 13:15

Nyolcaddöntő: Bartkó-Zdanchuk (fehérorosz) 15:9, Nagy M.-Opanaszanko (ukrán) 15:6, Keszthelyi-Favre (svájci) 11:15.

Negyeddöntő: Nagy M.-Bartkó 15:8.

Elődöntő: Nagy M.-Favre (svájci) 8:10.

Végeredmény: 1. Favre (svájci), 2. Aszami (japán), 3. Nagy Marcell (edző: Halla Péter, válogatott edző: Andrásfi Tibor) és Avramidisz (görög), 5. Bartkó Levente (edző: Bakodi Róbert, válogatott edző: Andrásfi Tibor), …10. Keszthelyi Zsombor, …23. Ujvári András, …32. Kovács Dániel, …37. Sárosdi Soma, …40. Kolczonay Balázs, …50. Perei Botond, 51. Dancs Balázs, …63. Osman-Touson Maruan, …71. Régely András, 72. Bálind Bence, …81. Sallai Vince, …87. Róna Milán, …104. Kauker Dominik, …109. Nagy Balázs, …113. Joszkin Péter, …119. Galántai Simon, …141. Kapui Bálint, …143. Raffai Kristóf.

Sikeresek és sikerkovácsok. Andrásfi Tibor, Nagy Marcell, Muhari Eszter, Bartkó Levente, László István és Partali Csaba.

Kadet női párbajtőr egyéni európai körverseny, Klagenfurt, 211 induló. A csoportmérkőzéseken: Muhari Eszter 6 győzelem/0 vereség, Büki Lili 6/0, Kálmán Gyöngyvér 6/0, Dékány Kinga 5/1, Máthé Csenge 5/1, Kolczonay Borbála 5/1, Lipthay Hanna 5/1, Wetzker laura 5/1, Debreczeni Noémi 4/2, Szarvas Rita 4/2, Peremiczki Zsófia 4/2, Kas Gyöngyvér 3/3, Gábor Ágnes 3/3, Demény Kata 3/3, Tóthmátyás Zsófia 3/3, Turcsák Bianka 3/3, Pruzsina Panna 3/3, László Luca 3/3, Tantmann Evelin 2/4 (továbbjutottak), Kovács Vivien 1/5 (kiesett).

A legjobb 128 közé jutásért: Turcsák-Marucha (lengyel) 15:8, Tóthmátyás-Wasiak (belga) 15:9, Gábor-Rommes (belga), Tantmann-Tsironi (görög) 11:15, Pruzsina-Villiger (svájci) 11:15, Demény-Ghica (román) 7:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Muhari-Martus (amerikai) 15:5, Turcsák-Lipthay 15:14, Tóthmátyás-Grabher (osztrák) 15:8, Kálmán-Stewart (brit) 15:7, Kas-Zietek (lengyel) 15:9, Szarvas-Proksikova (cseh) 15:7, Kolczonay-Lin (amerikai) 15:8, Wetzker-Foxwell-Moss (brit) 15:8, Debreczeni-Myshkavets (fehérorosz) 15:12, Dékány-Sato (japán) 15:5, László-Wroblewska (lengyel) 15:12, Peremiczki-Bogdanov (izraeli) 9:15, Máthé-Ghica (román) 13:15, Büki-Beken (belga) 10:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Muhari-Lanzmann (amerikai) 15:13, Dékány-Yeu (amerikai) 15:10, Kas-Dzekevich (fehérorosz) 15:11, Kolczonay-Kwiecien (lengyel) 15:14, László-Louis (brit) 15:14, Kálmán-Zelencova (ukrán) 10:15, Wetzker-Yamanaka (amerikai) 14:15, Debreczeni-Beddingfield (amerikai) 11:15, Szarvas-Constantinescu (román) 10:15, Tóthmátyás-Feygin (izraeli) 7:15, Turcsák-Targamaa (észt) 13:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Muhari-Targamaa (észt) 15:4, Kas-Prela (észt) 15:11, Kolczonay-Marujama (japán) 15:10, Dékány-Durau (román) 15:10, László-Jaakkola (finn) 14:15.

Nyolcaddöntő: Muhari-Pirkowski (amerikai) 15:9, Kas-Zelencova (ukrán) 12:15, Kolczonay-Candreva (amerikai) 9:15., Dékány-Gill (amerikai) 10:11.

Negyeddöntő: Muhari-Zelencova (ukrán) 15:9.

Elődöntő: Muhari-Candreva (amerikai) 15:13.

Döntő: Muhari-Beddingfield (amerikai) 12:15

Végeredmény: 1. Beddingfield (amerikai), 2. Muhari Eszter (edző: László István, válogatott edző: Partali Csaba), 3. Candreva (amerikai) és Jaakkola (finn), …13. Kolczonay Borbála, 14. Dékány Kinga, …16. Kas Gyöngyvér, …31. László Luca, …34. Kálmán Gyöngyvér, …36. Wetzker Laura, …44. Szarvas Rita, 45. Debreczeni Noémi, …58. Turcsák Bianka, …60. Tóthmátyás Zsófia, …65. Büki Lili, …68. Máthé Csenge, …73. Lipthay Hanna, …77. Peremiczki Zsófia, …141. Demény Kata, 142. Pruzsina Panna, …148. Gábor Ágnes, …160. Tantmann Evelin, …171. Kovács Vivien.

Kadet férfi kard egyéni Magyar Kupa, 2. forduló, Kovács Pál vívóterem, 62 induló. Végeredmény: 1. Urbán Tamás (BVSC, edző: Bódy Benjámin), 2. Kaiser Balázs (UTE), 3. Horváth Gergő (Vasas) és Noseda Szabolcs (Szigetszentmiklós), 5. Baaken Mátyás (KVSE), 6. Illés Kornél (Vasas), 7. Fröhlich Bálint (BVSC), 8. Nagy Kristóf (UTE). A döntőben: Urbán-Kaiser 15:14.

Kadet női kard egyéni Magyar Kupa, 2. forduló, Kovács Pál vívóterem, 41 induló. Végeredmény: 1. Szűcs Luca (BVSC, edző: Bódy István), 2. Beviz Dorottya (GEAC), 3. Battai Sugár Katinka (TFSE) és Felföldi Kata (UTE), 5. Fenyősi Zita (Vasas), 6. Pótz-Nagy Fanni (BVSC), 7. Báthory Kata (Vasas), 8. Pápai Viktória (UTE). A döntőben: Szűcs-Beviz 15:9.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM