A sérült Dani Gyöngyi hiányát remekül pótolva, egymást segítve küzdöttek végig a verseny során, ennek az eredménye lett az ezüstérem. A házigazdák elleni negyeddöntő tulajdonképpen sima volt, de az elődöntőben az orosz válogatott volt a favorit. A lányok izgalmas végjáték után legyőzték az esélyesebb ellenfelet. A döntőben aztán az olaszok végig kézben tartották a mérkőzést és győztek, de a magyar csapat (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Mező Boglárka) minden dicséretet megérdemel ezért a helyezésért.
A magyar válogatott végül egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet, azaz összesen hat érmet szerezve, az éremtáblázat ötödik helyén fejezte be az első paralimpiai kvalifikációs versenyt, gratulálunk minden versenyzőnek és edzőnek! Kijutási esélyekről korai beszélni, hiszen tizenegy verseny van hátra a sorozatból, köztük a kiemelt jelentőségű Európa- és világbajnokság. Folytatás december közepén Kyoto városában, Japánban.
Eredmények. Kerekesszékes olimpiai kvalifikációs Világkupa-verseny, Tbiliszi.
Férfi párbajtőrcsapat, 16 induló. Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Irak, 3. Franciaország.

Női tőrcsapat, 7 induló. Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Mező Boglárka, edzők: Beliczay Sándor, Erdei Péter, Feczer Viktor, Szirmai Benedek), 3. Kína.
Negyeddöntő: Magyarország-Georgia 45:35.
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 42:45.
Döntő: Magyarország-Olaszország 33:45.

