Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat!

ápr 24, 2015 | Archív

Remekül szerepelt a két juniorral felálló magyar férfi párbajtőrcsapat a vicenzai U23-as Európa-bajnokságon. A Bakos Bálint, Berta Dániel, Buta Levente, Komáromy-Poros Csongor

Remekül szerepelt a két juniorral felálló magyar férfi párbajtőrcsapat a vicenzai U23-as Európa-bajnokságon. A Bakos Bálint, Berta Dániel, Buta Levente, Komáromy-Poros Csongor összeállítású válogatott Olaszország mögött a második helyen végzett.

 

Megszerezte első érmét a magyar küldöttség a vicenzai U23-as Európa-bajnokságon. A Bakos Bálint, Berta Dániel, Buta Levente, Komáromy-Poros Csongor összeállítású válogatott nagyszerűen versenyzett a délelőtt folyamán a 14 tagú mezőnyben. Mivel a mieinket másodikként rangsorolták, így a nyolcaddöntőben erőnyerőként nézhették végig, ahogy a németek 45:44-re megverték az oroszokat, ami azt jelentette, hogy velük mérkőztünk a négy közé jutásért. A mérkőzés végig szorosan alakult, eleinte nálunk volt az előny, a vége felé viszont a németeknél, olyannyira, hogy az utolsó csörtére Berta Dani három tusos hátránynál kötött be. Azonban a három perc végére egyenlíteni tudott, majd a hosszabbításban ő vitte be az elődöntőbe kerülést érő tust. 

 
 Ezüstérmes párbajtőrcsapatunk: Bakos Bálint, Buta Levente, Komáromy-Poros Csongor, Berta Dániel.
 
A folytatásban a románok következtek, ahol az egyenlő tehermegosztás értelmében ezúttal Buta Levente remekelt. A Vasas junior korú versenyzője nagyszerűen vívott, és szintén junior csapattársa, Bakos Bálint is hozzátett a győzelemhez (45:36), amely azt jelentette, hogy még a korosztályhoz képest is fiatal csapatunk rendkívül szépen teljesített. Az aranyéremért a topfavorit olaszok következtek, és ahogy azt a papírforma ígérte, magabiztosan be is húzták a győzelmet a házigazdák. Ugyanakkor ezüstérméért csak dicséret illeti a remekül helytálló magyar párbajtőrcsapatot, gratulálunk!
 
A nap másik versenyszámában, a férfi tőr egyéniben nem sok babér termett a mieinknek. Mátyás Bálint és Németh Gábor a legjobb 32 között, Bakó Tamás és Liszkai Tamás egy körrel korábban búcsúzott a versenytől. 
 
Eredmények. U23-as Európa-bajnokság, Vicenza.
Férfi tőr egyéni, 53 induló. A csoportmérkőzéseken: Németh Gábor 3 győzelem/2 vereség, Mátyás Bálint 3/2, Bakó Tamás 3/3, Liszkai Tamás 2/4.
A legjobb 32 közé jutásért: Bakó-Degtyarev (orosz) 6:15, Liszkai-Uftring (német) 5:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Németh-Filippov (orosz) 3:15, Mátyás-Stalder (svájci) 11:15.
Végeredmény: 1. Ingargiola (olasz), 2. Nista (olasz), 3. Llavador (spanyol) és Rosatelli (olasz), …21. Mátyás Bálint, …23. Németh Gábor, …34. Bakó Tamás, …39. Liszkai Tamás.
 
Férfi párbajtőrcsapat, 14 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Németország 41:40 (Berta +6, Buta -1, Bakos -4).
Elődöntő: Magyarország-Románia 45:36 (Buta +10, Bakos +2, Berta -3).
Döntő: Magyarország-Olaszország 25:45 (Berta 0, Bakos -2, Komáromy-Poros -5, Buta -13).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Bakos Bálint, Berta Dániel, Buta Levente, Komáromy-Poros Csongor), 3. Románia. 

2015. április 24.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM