Ezüstérmes a pozsonyi junior vegyes párbajtőrcsapat

dec 4, 2016 | Archív

A vasárnapi korosztályos versenyeken a legjobban a junior vegyes párbajtőrcsapat szerepelt, amely ezüstérmet nyert a pozsonyi Világkupán. Az eislingeni kadet férfi kard európai

A vasárnapi korosztályos versenyeken a legjobban a junior vegyes párbajtőrcsapat szerepelt, amely ezüstérmet nyert a pozsonyi Világkupán. Az eislingeni kadet férfi kard európai körversenyen Fröhlich Bálint végzett a hetedik helyen, míg ugyanezen viadalon a női kardcsapat hatodikként zárt.

Továbbra sem tudható, mi lesz a vegyes csapatok későbbi sorsa, de a jelene az nyilvánvaló. A kadet korosztály után ezúttal a junior Világkupákon kísérlezetik a nemzetközi szövetség, ugyanakkor az indulólétszám nem sok jót jelent… A legnépesebb fegyvernemben mindösszesen tízen vállalták az indulást a pozsonyi Vk-állomáson, pedig nevezési díjat sem kellett fizetni. A mieink Andrásfi Tibor, Dékány Kinga, Koch Máté, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Siklósi Gergely összetételben léptek pástra, és a munka dandárját a fináléig az urak vállalták magukra. A magyarok Siklósi Gergely vezérletével a negyeddöntőben Svédországot, az elődöntőben Ukrajnát győzték le. A döntő hajrája azonban éppen a hétvége legjobbjának, Gerinek nem sikerült, az első helyért Románia 40:36-ra győzött, és a mieink ezzel ezüstérmesek lettek, gratulálunk!

vegyes-csapat-pozsony

Eislingenben a kadet férfi kardozók egyéniben, a nők csapatban léptek pástra európai körversenyen. A fiúk közül legjobban a “kiskadet” korú Fröhlich Bálint szerepelt, aki a hetedik helyen végzett. Ugyanakkor az nem valami jó jel az Eb felé közeledve, hogy a 32 közé mindösszesen ketten jutottak. Kadet női kardcsapatunk legjobbja, Pusztai Liza nélkül állt fel, és végül Koós Gréta, Marton Dóra, Nagy Valentina, Széplaki Zsófia összeállításban a hatodik helyen végzett.

Eredmények. Junior vegyes párbajtőrcsapat Világkupa-verseny, Pozsony, 10 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Svédország 40:29 (Siklósi +8, Andrásfi +2, Nagy +1, Muhari 0).

Elődöntő: Magyarország-Ukrajna 39:37 (Siklósi +5, Andrásfi +3, Nagy -1, Muhari -5).

Döntő: Magyarország-Románia 36:40. (Muhari +3, Andrásfi +1, Siklósi -4, Nagy -4).

Végeredmény: 1. Románia, 2. Magyarország (Andrásfi Tibor, Dékány Kinga, Koch Máté, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Siklósi Gergely, válogatott edzők: Borosné Eitner Kinga, Plásztán Attila), 3. Ukrajna.

frohlich-eislingen

Kadet férfi kard egyéni európai körverseny, Eislingen, 216 induló. A csoportmérkőzéseken: Milassin Mór 6 győzelem/0 vereség, Urbán Tamás 5/1, Fröhlich Bálint 5/1, Nagy Kristóf 5/1, Baaken Mátyás 4/1, Rabb Krisztián 4/2, Kovács Marcell 3/2, Noseda Szabolcs 3/3, Mogyorósy Márton 3/3, Kaiser Balázs 3/3, Horváth Barna 3/3, Dobó Ádám 3/3, Horváth Gergő 3/3, Tóth Márton 2/3, Hunyady Bendegúz 2/4 (továbbjutottak), Tóth Benedek 1/5, Ondrik Konrád 1/5, Pápai Roland 1/5 (kiestek).

A legjobb 128 közé jutásért: Horváth B.-Meka (német) 15:7, Noseda-Wagner (német) 15:2, Kaiser-Varga (szlovák) 15:5, Hunyady-Haines (brit) 7:15, Dobó-Linder (amerikai) 13:15, Mogyorósy-Roma (olasz), Horváth G.-Fioretto (olasz), Tóth-Plusa (lengyel) 14:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kovács-Broniszewski (lengyel) 15:10, Rabb-Jefimov (bolgár) 15:10, Nagy-Wintergoller (német) 15:13, Urbán-Stitz (német) 15:5, Fröhlich-Alvares-Peres (brit) 15:7, Horváth B.-Mariani (olasz) 12:15, Milassin-Gallo 12:15, Kaiser-Piccioli (francia) 9:15, Baaken-Ailinca (román) 14:15, Noseda-Aniculoesei (román) 12:15. 

A legjobb 32 közé jutásért: Kovács-Halliwell (brit) 15:11, Fröhlich-Koptas (lengyel) 15:11, Rabb-Schickele (francia) 10:15, Nagy-Dolegiewicz (amerikai) 7:15, Urbán-Aniculoesei (román) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Fröhlich-Edwards (brit) 15:7, Kovács-Haag (német) 12:15.

Nyolcaddöntő: Fröhlich-Anicoluesei (román) 15:14.

Negyeddöntő: Fröhlich-Presznov (orosz) 9:15.

Végeredmény: 1. Saron (amerikai), 2. Fornasir (olasz), 3. Presznov (orosz) és Zhao (amerikai), …7. Fröhlich Bálint (edzők: Bódy István és Benjámin, válogatott edző: Varga József), …28. Kovács Marcell, …42. Nagy Kristóf, 43. Urbán Tamás, …53. Rabb Krisztián, …66. Milassin Mór, …80. Baaken Mátyás, …107. Horváth Barna, 108. Kaiser Balázs, …111. Noseda Szabolcs, …134. Dobó Ádám, …136. Mogyorósy Márton, …141. Horváth Gergő, …144. Tóth Márton, …148. Hunyady Bendegúz, …171. Tóth Benedek, …180. Pápai Roland, …185. Ondrik Konrád.

Kadet női kardcsapat európai körverseny, Eislingen, 31 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Csehország 45:23 (Nagy +9, Koós +8, Marton +5), Magyarország 2-Bulgária 34:45 (Felföldi -2, Kotán -3, Jankovics -6).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 2 45:31 (Széplaki +6, Koós +5, Marton +3).

Negyeddöntő: Magyarország-Németország 35:45 (Koós +3, Nagy -3, Széplaki -10).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Oroszország 4 45:28 (Koós +8, Marton +5, Nagy +4).

Az 5. helyért: Magyarország-Franciaország 33:45 (Koós +5, Nagy -8, Marton -9).

Végeredmény: 1. Németország, 2. Oroszország 2, 3. Oroszország 3, …6. Magyarország (Koós Gréta, Marton Dóra, Nagy Valentina, Széplaki Zsófia), …24. Magyarország 2 (Felföldi Kata, Jankovics Anna, Kelemen Adél, Kotán Adrienn).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események