Persze, egy vereség után néhány perccel lehetetlen önfeledten örülni, de leszögezhetjük: a magyar férfi kardcsapat világbajnoki ezüstérmével nagyszerűen teljesített, és ez azért a nyilatkozatokból is érződik valamelyest. Még egyszer gratulálunk a versenyzőknek, mestereknek, illetve valamennyi szakembernek, aki hozzátett ehhez a sikerhez!
Világbajnoki ezüstérmes férfi kardcsapatban: Magyarország.
Decsi András, válogatott edző, aki Somlai Béla távollétében vezette a válogatottat: “Kiemelkedő eredmény ez az ezüstérem. Egész nap rendkívül egységes és jó szellemű volt a csapat, és igaz ez a döntőre is, amelyet sajnos nem sikerült megnyernünk. Ettől függetlenül csak szépeket mondhatok a fiúkról, és nagyon jó érzés volt együtt dolgozni velük.”
Világbajnoki dobogó: Oroszország, Magyarország, Románia.
Szilágyi Áron: “Nagyon nehéz reálisan nyilatkozni néhány perccel egy elvesztett világbajnoki döntő után. Először is sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni azt a formát, amit addig nyújtottam. Ugyanakkor a világbajnoki ezüstérem összességében nagyon szép eredmény. Úgy érzem, egységes és jó csapatot alkottunk, amelyben mindenki tudta, hogy mi a feladata.”
Döntő előtti pihenő a Bodnár József masszőr által „varázsolt” gyúrószobában.
Szatmári András: “Életem első világbajnoki döntőjét vívtam, úgyhogy természetesen boldog vagyok. Persze, annak egyáltalán nem örülök, hogy kikaptunk a döntőben, ráadásul így nehezebben fogom beérni eredményességben a mesteremet, Szabó Bencét… Egységes, összetartó csapatként működtünk egész nap.”
Fényes és érmes kompánia. Ülnek: Iliász Nikolász, Decsi Tamás, Csampa Zsolt, Szilágyi Áron, Szatmári András. Állnak: Navarrete József, Téglásy György, Udvarhelyi Gábor, Decsi András, Bodnár József.
Iliász Nikolász: “Nagyon örülök, hogy életem eddigi legjobb eredményével sikerült visszakerülnöm a válogatottba. Bíztam az éremben, és amikor sikerült legyőznünk a németeket, akkor már éreztem, hogy világbajnoki döntőt fogunk vívni. Az oroszok nagyon erősek, ráadásul kicsit talán segítették is őket. Nem baj, szépen csillog az az ezüstérem!”
Világbajnoki ezüstérmes eszmecsere a dobogón.
Decsi Tamás: “Éremért utaztunk Rióba, és nagyon örülök, hogy azt sikerült is megszereznünk! Összetartó, remek csapatot alkottunk, nagyszerűen vívtak a fiúk. Ezúttal az ezüst jött össze, de biztos vagyok abban, hogy ez a társaság a közeljövőben arannyal tér majd haza egy világversenyről.”