A Magyar Sport Házában díjazták az év egyetemi sportolóit világversenyeken elért eredményeikért. A vívók közül Berta Dániel és Valkai Ferenc kapott elismerést a gwangjui Universiadén nyert bronzéremért, emellett tőrözőnk, Valicsek Péter vehette át a Fair Play díjat.
A Nemzetközi Fair Play Bizottság Fair Play Díját az MTK férfi tőrözője, Valicsek Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója helytállásáért kapta. Amikor Kiss László, az evezősök csapatvezetője a gwangjui Universiadéra kiutazó magyar csapat tagjaként a repülőn rosszul lett, a landolást követően mentő vitte kórházba. Mivel a magyar csapat orvosa másnap érkezett csak Dél-Koreába, Valicsek Péter önként, saját elhatározásából ugrott be Kiss László mellé a mentőbe és a csapatorvos másnapi megérkezéséig el nem mozdult a beteg mellől. Valicsek Péter nyelv tudásával, emberségével, talpraesettségével segítette Kiss László mihamarabbi orvosi ellátását, az éjszakát is a kórházban töltve. Valicsek önzetlen, sportolóhoz méltó hozzáállásával érdemelte ki a Fair Play Díjat, amelyet dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára adott át, Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság távollétében.
Az ünnepség kitüntetettjei. Jobbra hátul, nyakkendőben magasodik Fair Play-díjasunk, Valicsek Péter. Gratulálunk!

