Mindkét szakágban a junior korból most “kiöregedő” tőröző nyerte a fegyvernem szezonbéli utolsó, egyben a következő évad első előválogató versenyét. A férfiaknál még akadtak kérdőjelek a válogatott összeállításával kapcsolatosan is, ezek a végeredmény láttán kiegyenesedni látszanak. A versenyt Frűhauf Benjámin nyerte, klubtársa, Dósa Dániel sérülés miatt visszalépett ellene a fináléban, de az eset szerencsére nem tűnik komolynak. A hölgyeknél Kondricz Kata győzött, megelőzve az idei ranglistát megnyerő Kreiss Fannit. Két junior korú vívó nyert bronzot, Nedelkovic Mateja, illetve Pöltz Anna, akik mellé Liszkai Tamás, illetve Zámbó-Gólya Fruzsina állhatott dobogóra.

Eredmények. Férfi tőr válogató-előválogató, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 45 induló. Végeredmény: 1. Frűhauf Benjámin (Törekvés, edzők: Gátai Róbert, Kárpáthy Krisztián), 2. Dósa Dániel (Törekvés), 3. Liszkai Tamás (Honvéd) és Nedeljkovic Mateja (UTE), 5. Kiss Dániel (Honvéd), 6. Mátyás Bálint (Törekvés), 7. Mészáros Tamás, 8. Horváth Soma (Gyula). A döntőben: Frűhauf-Dósa sérülés miatt visszalépett.

Női tőr válogató-előválogató, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 33 induló. Végeredmény: 1. Kondricz Kata (Honvéd, edző: Marco Goncalves), 2. Kreiss Fanni (UTE), 3. Zámbó-Gólya Fruzsina (UTE) és Pöltz Anna (MTK), 5. Jeszenszky Szilvia (FTC), 6. Kókai Csilla (MTK), 7. Lupkovics Dóra (Honvéd), 8. Szántay Anna (Honvéd). A döntőben: Kondricz-Kreiss 15:12.
