Főszerepben vívóink a Héraklész Gálán

febr 13, 2015 | Archív

Csütörtök este tizenegyedik alkalommal díjazták a legjobb fiatal magyar sportolókat a Héraklész Gálán a budapesti Kongresszusi Központban. Utánpótlás korú vívóink

Csütörtök este tizenegyedik alkalommal díjazták a legjobb fiatal magyar sportolókat a Héraklész Gálán a budapesti Kongresszusi Központban. Utánpótlás korú vívóink “természetesen” főszerephez jutottak az eseményen.

 

Forrás: mob.hu

Az utánpótlásmenedzselő Héraklész Programon keresztül a MOB mintegy 1800, 14-23 éves sportolónak nyújt segítséget, köszönhetően a kormányzat kiemelt támogatásának. A program igazgatója megalapítása óta Tóth József. Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében arról beszélt, a magyar utánpótlássport erejét jól mutatja a fiatalok által 2014-ben megnyert mintegy 150 érem. 

 

„Ma már az utánpótlásban is elképzelhetetlen a siker a nemzetközi porondon a megfelelő edzőtáborok, létesítmények, a folyamatos versenyeztetés, a tudományos háttér, a magas színvonalú sportegészségügyi ellátás biztosítása nélkül. A program a Gerevich-ösztöndíj és a Kiemelt Edző Program rendszerén keresztül közel 120 utánpótlásedzőt foglalkoztat, garantálva a megbecsülésüket, a megélhetésüket” – fogalmazott Borkai Zsolt a mob.hu-nak.
 
A kép jobb szélén sikeres női kardozóink, László Luca, Márton Anna és Záhonyi Petra.
 
A sportvezető kiemelte, hogy hazánk hagyományaihoz, földrajzi adottságaihoz mérten kiválóan szerepeltek fiataljaink januárban a téli EYOF-on. Hozzátette, tavaly a nanjingi ifjúsági olimpián 7 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzérem volt a magyar mérleg, míg a Héraklész Programba tartozó sportolók a különböző korosztályos világversenyeken összesen 54 arany-, 41 ezüst- és 51 bronzérmet nyertek 2014-ben.
 
„Az idei esztendő is bővelkedik izgalmakban, hiszen Bakuban első alkalommal rendezik meg az Európa Játékokat, míg Tbiliszi nyári EYOF-nak ad otthont. A grúz fővárosban kiemelt figyelem övezi majd a magyar versenyzőket, hiszen 2017-ben Győr látja vendégül Európa legjobb fiataljait az első hazánkban megrendezett olimpiai multisporteseményen” – hangsúlyozta a MOB első embere.
 
Az ünnepségen szintén beszédet mondott olimpiai és világbajnokunk, Nébald György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője, aki gratulált a díjazottaknak, hozzátéve: reményei szerint már a riói olimpián hozzájárulnak a várható magyar sikerekhez.
 
 Itt pedig – ugyancsak a kép jobb oldalán – junior világbajnok férfi párbajtőrözőink és mestereik.
 
És akkor a sikeres vívókról! A Héraklész Gála díjazottjai közül női egyéniben második helyen végzett a junior világ- és Európa-bajnok Márton Anna (edzője Gárdos Gábor). Férfi egyéniben ugyancsak második lett az ifjúsági olimpiai bajnok és kadet világbajnok Esztergályos Patrik (edzője Partali Csaba). A férfi kiscsapatok (2-4 fő) kategóriájában első lett a junior világ- és Európa-bajnok párbajtőrcsapat (Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor, Hamar Balázs, edzők: Halla Péter, Danka Sándor, Budai István, Andrásfi Tibor). A női kiscsapatok kategóriájában pedig harmadik lett az Európa-bajnoki ezüstérmes junior női kardcsapat (Márton Anna, László Luca, Záhonyi Petra, Papp Borbála, edzők: Gárdos Gábor, Gergácz László, Szepesi László, Varga József)
 

Minden versenyzőnek és Mesternek gratulálunk! 

2015. február 13.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM