Galgóczy Tamás hatodik a junior Eb-n

márc 7, 2017 | Archív

A plovdivi junior Európa-bajnokság utolsó egyéni versenynapján a férfi kardozó Galgóczy Tamás szerepelt a legjobban, aki a hatodik helyen végzett. Női párbajtőrben a kadet korú Gnám

A plovdivi junior Európa-bajnokság utolsó egyéni versenynapján a férfi kardozó Galgóczy Tamás szerepelt a legjobban, aki a hatodik helyen végzett. Női párbajtőrben a kadet korú Gnám Tamara volt nyolcaddöntős. A junior Eb szerdán három fegyvernem csapatversenyével folytatódik. 

A kadet és junior Eb-n szereplő magyar válogatott támogatója a Volánbusz Zrt.

Le a kalappal kadetjaink előtt! Nem elég, hogy 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzéremmel nagyszerűt nyújtottak, egy korosztállyal feljebb is ők húzták a mieink szekerét. Négy olyan versenyzőnk volt, női kardban Pusztai Liza és Nagy Valentina, női párbajtőrben pedig Muhari Eszter és Gnám Tamara személyében, akik mindkét korosztályban kiharcolták a részvétel jogát. Lizáról már többször és okkal írtunk szépeket, kadet egyéni aranya után a juniorok között is ezüstöt nyert, de Nagy Süni is eljutott a 32-ig. 

Gnám Tamara a juniorok között is szépen helytállt.

Kedden pedig egészen fiatal női párbajtőrözőink is helyt álltak. Az egyéni ezüstérmes Muhari Eszter és Gnám Tamara szerepelt a mieink közül legjobban a csoportkörben, mindketten rendkívül magabiztosan léptek tovább. Ugyanakkor a tavalyi döntős Nagy Kinga, illetve Kardos Edina, 2-2 győzelemmel abszolválta a csoportkört. Ők, sajnos, nem  nyertek később asszót a direkt kieséses táblán. Utóbbinak a 64 közé nem sikerült bejutnia (Vanryssel, francia, 12:15), Kinga pedig nagy küzdelemben, egy tussal kapott ki a 32-ért az orosz Okhotnyikovától (13:14). A fiatalok ezt az akadályt viszont vették, Eszter a spanyol Martin Saezt (15:7), Tamara a szerb Grijakot (15:10) verte. A következő körben kadet Eb-ezüstérmesünk a svéd Lindétől szenvedett vereséget (11:15), Tamara viszont az újabb akadályt is biztosan vette, a román Barosannál 15:5-re bizonyult jobbnak. A nyolcaddöntő már nehéznek bizonyult, a tatabányai lány 15:13-ra kikapott a szerb Zsivojinovicstól, de kilencedik helyezése így is szép teljesítmény. 

Galgóczy Tamás (jobbra) előbb bevitte 14:14-nél a 8 közé jutást érő találatot, …

Férfi kardozóink is nagyszerűen szerepeltek a kadet korosztályban, ugyanakkor juniorban ebben a szezonban egyedül Galgóczy Tamásnak volt – éppen Budapesten – egy dobogós eredménye, és ennek megfelelően alakultak az Eb történései is. A csoportból valamennyi magyarnak sikerült a továbbjutás, aztán viszont körönként sorra csökkent a mieink száma. A 32 közé jutásért maradt alul Szlama Vilmos (Dubarry, francia, 5:15) és Nagy Martin (Pianfetti, francia, 12:15), ugyanebben a szakaszban Tamásnak még nem kellett pástra lépnie, Morvai Ákos pedig legyőzte az ukrán Trifonovot (15:11). A 16 közé jutásért ugyanő alulmaradt az olasz Cavalierével szemben (8:15), Tamás viszont ezt az akadályt is sikerrel vette, a spanyol Bravo legyőzésével (15:11), bravó! Sőt, a nyolcaddöntős lécet szintén átvitte a BVSC kardozója, még ha rezgett is az egy kicsit. A brit Deary 15:14-es legyőzésével karnyújtásnyira került az érem, ehhez az orosz Pozdnyakovot kellett volna legyűrni. (Félreértés ne essék, ő nem rokona a világhírű kardozónak, egyben európai szövetségi elnöknek, ennél fogva a junior Európa-bajnok kardozó lányának sem…) Ez azonban nem sikerült. Végig az orosz “névrokon” vezetett néhány tussal, és 15:11-nél ő ünnepelhetett, de keseregni Tamásnak sincs oka, hatodik helyezéséért abszolút dicséretet érdemel. 

… aztán azt okkal megünnepelte.

A junior Európa-bajnokság szerdán a csapatversenyekkel folytatódik, ezen a napon a férfi tőrözők és párbajtőrözők, valamint a női kardozók lépnek pástra. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Plovdiv. 

Junior férfi kard egyéni, 64 induló. A csoportmérkőzéseken: Galgóczy Tamás 5 győzelem/1 vereség, Nagy Martin 3/3, Morvai Ákos 2/3, Szlama Vilmos 2/3 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Morvai-Trifonov (ukrán) 15:11, Szlama-Dubarry (francia) 5:15, Nagy-Pianfetti (francia) 12:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Galgóczy-Bravo (spanyol) 15:11, Morvai-Cavaliere (olasz) 8:15. 

Nyolcaddöntő: Galgóczy-Deary (brit) 15:14.

Negyeddöntő: Galgóczy-Pozdnyakov (orosz) 11:15.

Végeredmény: 1. Pozdnyakov (orosz), 2. Cavaliere (olasz), 3. Dreossi (olasz) és Lohanov (orosz), …6. Galgóczy Tamás (edző: Gulácsi Ferenc, válogatott edző: Navarrete József), …28. Morvai Ákos, …38. Nagy Martin, …46. Szlama Vilmos.

Junior női párbajtőr egyéni, 87 induló. A csoportmérkőzéseken: Gnám Tamara 5 győzelem/0 vereség, Muhari Eszter 5/1, Nagy Kinga 2/4, Kardos Edina 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 64 közé jutásért: Kardos-Vanryssel (francia) 15:13.

A legjobb 32 közé jutásért: Gnám-Grijak (szerb) 15:10, Muhari-Martin Saez (spanyol) 15:5, Nagy-Okhotnyikova (orosz) 13:14.

A legjobb 16 közé jutásért: Gnám-Barosan (román) 15:5, Muhari-Linde (svéd) 11:15.

Negyeddöntő: Gnám-Zsivanovics (szerb) 13:15. 

Végeredmény: 1. Kanevski (izraeli), 2. Brovko (ukrán), 3. Nabeth (francia) és Bozza (olasz), …9. Gnám Tamara, …19. Muhari Eszter, …59. Nagy Kinga, …68. Kardos Edina.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események