Nagyon erős mezőny gyűlt össze női tőrben a zágrábi junior Világkupán. Ebben a korosztályban ugyanis ritkaság, hogy a világranglista első kilenc helyezett csapata, három földrészről, a legerősebb összeállításban lép pástra. Most így történt, és a 153 fős mezőnyben ott volt 12 magyar is. Aztán a legjobb 32 közé, hárman, jelesül Hajas Nóra, Kókai Csilla és Pásztor Flóra jutott. Előbbi teljesített a legjobban – tavalyi kadet világbajnoki ezüstérmesünk egy korosztállyal feljebb pályafutása során először, és bizonyosan nem utoljára jutott a legjobb 8 közé. Szirmai Benedek tanítványát a korosztály egyik legjobbja, a német Ebert állította meg a negyeddöntőben (12:15), aki korábban a 32-ben Pásztor Flórát búcsúztatta, míg Kókai Csilla nyolcaddöntőben a junior vb-ezüstérmes olasz Rossinitól szenvedett vereséget.

Hajas Nórinak Kiss Tibor válogatott edző ad tanácsokat.
A junior férfi tőrözők Aix-en-Provance-ban léptek pástra, és igazán nem büszkélkedhetnek a teljesítményükkel… A legjobb 64 közé ugyanis a négyből egyetlen magyar induló sem került be, ami bizony elég lehangoló produktum. Javítani lehet és kell a vasárnapi csapatversenyen!
Idehaza kadet férfi kard egyéniben rendeztek országos bajnokságot, és kadet női kard egyéniben válogatót. Előbbiben az újpesti Kaiser Balázs, utóbbiban a BVSC-s Szűcs Luca győzött.
Eredmények. Junior férfi tőr egyéni Világkupa, Aix-en-Provence, 175 induló. A csoportmérkőzéseken: Bellovicz Gábor 4 győzelem/2 vereség, Frűhauf Benjámin 4/2, Mészáros Tamás 3/3, Kiss Dániel 1/4 (továbbjutottak).
A legjobb 128 közé jutásért: Kiss-Praus (német) 15:11
A legjobb 64 közé jutásért: Kiss-Ito (japán) 6:15, Mészáros-Van Campenhout (belga) 13:15, Frűhauf-Bem (lengyel) 13:15, Bellovicz-Zinnatullin (orosz) 10:15.
Végeredmény: 1. Ediri (francia), 2. Kumbla (amerikai), 3. K. Borodacsev (orosz) és Machovec (amerikai), …71. Frűhauf Benjámin, …79. Bellovicz Gábor, …99. Mészáros Tamás, …128. Kiss Dániel.
Junior női tőr egyéni Világkupa, Zágráb, 153 induló. A csoportmérkőzéseken: Kókai Csilla 6 győzelem/0 vereség, Hajas Nóra 5/1, Pöltz Anna 5/1, Pásztor Flóra 4/1, Kondricz Kata 4/2, Hanzl Lilla 3/3, Nagy Anasztázia 2/3, Kalocsai Virág 2/4, Horváth Lilla 2/4, Máté Anna 2/4, Tomka Ivett 2/4 (továbbjutottak), Szántay Anna 1/5 (kiesett).
A legjobb 64 közé jutásért: Pöltz-Schneegans (német) 15:6, Kókai-Völker (német) 15:4, Kondricz-Wisoky (lengyel) 15:6, Pásztor-Balzic (horvát) 15:6, Hajas-Balestrieri (brit) 15:4, Hanzl-Tortelotti (olasz) 15:10, Máté-Karpacseva (orosz) 4:15, Horváth-Cantarini (olasz) 7:15, Nagy-Pappone (olasz) 3:15, Tomka-Recher (francia) 6:15, Kalocsai-Rhodes (amerikai) 10:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Kókai-J. Andrejenka (fehérorosz) 15:12, Pásztor-Candiani (olasz) 15:12, Hajas-Mizogucsi (japán) 15:10, Hanzl-Candescu (román) 10:15, Kondricz-Umecu (japán) 11:15, Pöltz-Puglia (olasz) 7:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Kókai-Nehaisi (izraeli) 15:13, Hajas-Candescu (román) 15:, Pásztor-Ebert (német) 4:15.
Nyolcaddöntő: Hajas-Scruggs (amerikai) 15:11, Kókai-Rossini (olasz) 7:15.
Negyeddöntő: Hajas-Ebert (német) 12:15.
Végeredmény: 1. Ueno (japán), 2. Favaretto (olasz), 3. Ebert (német) és Patru (francia), …8. Hajas Nóra (edző: Szirmai Benedek, válogatott edző: Kiss Tibor), …12. Kókai Csilla, …23. Pásztor Flóra, …39. Pöltz Anna, …47. Kondricz Kata, …58. Hanzl Lilla, …98. Nagy Anasztázia, …100. Horváth Lilla, …105. Kalocsai Lilla, …110. Máté Anna, …121. Tomka Ivett, …133. Szántay Anna.

Kadet férfi kard egyéni országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 64 induló. Végeredmény: 1. Kaiser Balázs (UTE, edző: Kovács Laura), 2. Urbán Tamás (BVSC), 3. Nagy Kristóf (UTE) és Noseda Szabolcs (Szigetszentmiklós), 5. Rabb Krisztián (Vasas), 6. Fröhlich Bálint (BVSC), 7. Horváth Gergő (Vasas) és Szántó Zoltán (Vasas). A döntőben: Kaiser-Urbán 15:12.

Kadet női kard egyéni válogató, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 36 induló. Végeredmény: 1. Szűcs Luca (BVSC, edző: Bódy István), 2. Fenyősi Zita (Vasas), 3. Kotán Adrienn (UTE) és Széplaki Virág (UTE), 5. Báthory Kata (Vasas), 6. Beviz Dorottya (GEAC), 7. Battai Sugár Katinka (TFSE), 8. Kelemen Adél (UTE). A döntőben: Szűcs-Fenyősi 15:

