Harcművészek a határontúliakért, Magyar Kard Napja

máj 22, 2014 | Archív

Az elmúlt hét végén Budapesten, vasárnap Debrecenben rendeztek, illetve rendeznek olyan rangos eseményt, amelyen a vívás kerül főszerepbe. A fővárosban a “Harcművészek a

Az elmúlt hét végén Budapesten, vasárnap Debrecenben rendeztek, illetve rendeznek olyan rangos eseményt, amelyen a vívás kerül főszerepbe. A fővárosban a “Harcművészek a határontúliakért” kultúrális és sportnapot tartották meg, Debrecenben vasárnap 11 órától a Déri Múzeum ad otthont a “Magyar Kard Napjának”.

Május 17-én negyedik alkalommal rendezték meg fővárosunkban a „Harcművészek a határontúliakért” elnevezésű kulturális és sportnapot. A rendezvény fő célja, hogy a határainkon túl élő magyar fiatalok mind jobban megismerjék nemzeti értékeinket, közös kultúránkat, történelmünket. Közös nyelvet beszélünk, közös a történelmünk, közös a kultúránk, az értékeink. És még valami, amit úgy hívnak, hazaszeretet. Ez a hazaszeretet a fő mozgatórugója ennek a rendezvénynek. 

pezsahatarontul[1]
Az angyalföldi Pannónia Általános Iskola tornacsarnokában rendezték a programot. A fővédnök Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár volt, aki szívhez szólóan köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok kardvívó, mesteredző vette át a szót, és segítőivel azonnal az alkalmi pástra lépett, hogy a vívást közelebbről is megismerhessék a lelkes fiatalok és kísérőik. A mester három neves segítője Mohos János, Németh Árpád vívómester és Polgár Pál, a Vívószövetség főtitkára volt. Csillogó szempárok követtek minden mozdulatot és a gyerekek lelkesen hajtották végre a vezényszavak utasításait: „Alapállás!”, „Vívóállás!”, „Lépés előre!”, „Lépés hátra!”, „Kitörés!”, „Fejvágás!”. Órákon keresztül hallgatták volna Pézsa Tibor történeteit, és szakmai magyarázatait, amiket természetesen karddal a kezében illusztrált. A mester elhozta egy nagyon kedves emlékét a gyerekeknek, ami kézről kézre járt: az 1964-es tokiói olimpiai aranyérmét! Nagyon megilletődtek a fiatalok, hisz nem minden nap foghatnak a kezükben olimpiai aranyérmet. A mester és segítői a rendezvény végén hatalmas tapsot kaptak.
 
magyarkardnapja[1]
 
Ezen a héten Debrecenben folytatódik szeretett sportágunk népszerűsítése. A Debreceni Magyar Szablyavívó Iskola szervezésében rendezik a “Magyar Kard Napját”. A helyszín vasárnap a Déri Múzeum lesz, az ünnepélyes megnyitó délelőtt 11-kor kezdődik, mindenkit örömmel várnak a szervezők!

2014. május 22.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM