Hárman a legjobb 64 között

jan 12, 2018 | Archív

A katowicei évnyitó női tőr Világkupa-versenyen a tizenkét pástra lépő magyarból három jutott a legjobb 64 közé. A főtáblán Mohamed Aida, Knapek Edina és Lupkovics Dóra folytathatja majd a viadalt.

Nincs új a nap alatt. Ennek egyfelől örülünk, másfelől kevésbé. Az ugyanis egészen elképesztő, hogy Mohamed Aida a 42., Knapek Edina pedig a 41. életévében ismét bebizonyította, hogy a világ tágabb élmezőnyéhez tartozik. A szezon egyik legnépesebb, egyben legerősebbnek számító Világkupa-versenyén ugyanis mindkét korábbi és jelenlegi klassisunk biztosan bejutott a főtáblára. Azonban ugyanez rajtuk kívül egyedül a válogatott Lupkovics Dórinak bizonyult – ők hárman folytathatják szombaton a lengyelországi Világkupát. 

Mohamed Aida sokadszor is a főtábláról folytathatja.

A további kilenc magyar induló korábban vagy későbben kiesett a versenyből. Leginkább talán Kreiss Fanni búcsúja váratlan, ám ő a sorsolás szeszélye, és a gyengébb csoportköre okán a jelenlegi legjobb lengyellel került össze a főtábláért, és ezúttal alulmaradt. A fiataloknak sem sikerült a “túlélés”, Pásztor Flóra, Kondricz Kata és Mesteri Viktória ugyancsak alulmaradt a a 64-be kerülésért, a többiek már korábban búcsúztak. 

Eredmények. Női tőr egyéni Világkupa, Katowice, 184 induló. A csoportmérkőzéseken: Mohamed Aida 5 győzelem/1 vereség, Zámbó-Gólya Fruzsina 3/3, Mesteri Viktória 4/2, Knapek Edina 4/2, Lupkovics Dóra 4/2, Kreiss Fanni 3/3, Kondricz Kata 3/3, Pásztor Flóra 3/3, Pöltz Anna 2/4, Hopka-Varga Gabriella 2/4, Hajas Nóra 2/4 (továbbjutottak), Szalai Szonja 0/6 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Pásztor-Chart (brit) 15:9, Knapek-Herman (ausztrál) 15:5, Kondricz-Janaoka (japán) 15:4, Mesteri-Wojtkowiak (lengyel) 15:13, Lupkovics-Kuracsi (japán) 15:10, Kreiss-Ryan (kanadai) 15:12, Gólya-Hong (koreai) 14:15, Hopka-Varga-Luminet (francia) 12:15, Pöltz-Vu (kínai) 9:15, Hajas-Calissi (olasz) 10:11.

A legjobb 64 közé jutásért: Knapek-Flores (chilei) 15:10, Mohamed-Huang (kínai) 15:6, Lupkovics-Csencova (ukrán) 15:11, Pásztor-Rossini (olasz) 12:15, Kondricz-Gong (kínai) 8:15, Mesteri-Calissi (olasz) 10:15, Kreiss-H. Lyczbinska (lengyel) 5:15. 

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Knapek-Sauer (német), Lupkovics-Ross (amerikai), Mohamed-J. Walczyk (lengyel).

Sztárok a páston
2024. MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK) | LUDOVIKA ARÉNA

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események