Miként arról korábban beszámoltunk, riói olimpiai bajnoknőnk ezt az állomást még kihagyja, várhatóan jövő januárban láthatjuk majd őt ismét a nemzetközi pástokon. Távollétében nyolc magyar kísérletezett azzal, ami Emesének világranglistás helyezése alapján jelen pillanatban alanyi jogon jár – a 64 közé kerüléssel. A csoportkör Ladányi Nellinek és Szabó Rékának nem sikerült, Kun Anna viszont olyannyira jól szerepelt, hogy további folytatás nélkül került fel a főtáblára.
A többiek fáradságos útnak vágtak neki, elvégre a nagyon nagy mezőnyben (258 induló) legalább két, de akadt, akinek három direkt kieséses asszót kellett nyernie a szombati folytatáshoz. Elsőként talán Várnai Vivient méltassuk, aki januári, súlyos sérülését követően most indult először Vk-n, és előbb egy izraeli válogatottat búcsúztatott, majd jött a még nagyobb skalp, 15:11-re verte a francia válogatott Candassamyt. Ezzel ő is a 64-be jutott, és követte őt honvédos klubtársa, Budai Dorina. Méghozzá két, igen értékes egytusos sikerrel. A két szenvedő fél az amerikai K. Holmes, illetve az olasz Foietta volt.
A társaknak nem sikerült a bravúr, bár a mindössze 16 esztendős Büki Lili csupán egy tusra volt tőle – 15:14-re kapott ki az utolsó körben az ukrán Harkovától. Ugyancsak egyetlen hajszállal maradt alul Mihály Kata, szintén ukrán riválissal szemben, míg a két Kinga, Dékány és Nagy egy fordulóval hamarabb, a 96-ba jutásért búcsúzott.
Folytatás tehát szombaton a három magyar számára. Igaz, egyik ellenfél sem tűnik könnyűnek, ám bízunk abban, hogy egyik sem legyőzhetetlen…
Eredmények. Női párbajtőr egyéni Világkupa, Tallinn, 258 induló. A csoportmérkőzéseken: Kun Anna 5 győzelem/1 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Mihály Kata 5/1, Nagy Kinga 5/1, Várnai Vivien 4/2, Budai Dorina 4/2, Dékány Kinga 3/3, Büki Lili 3/3 (továbbjutottak), Ladányi Nelli 2/4, Szabó Réka 1/5 (kiestek).
A legjobb 160 közé jutásért: Büki-Csu (hongkongi) 15:7.
A legjobb 96 közé jutásért: Várnai-Hecht (izraeli) 15:13, Büki-Pytka (lengyel) 15:12, Mihály-Brunner (svájci) 15:9, Budai-K. Holmes (amerikai) 6:5, Dékány-Komarova (orosz) 12:15, Nagy-De Marchi (olasz) 6:7.
A legjobb 64 közé jutásért: Várnai-Candassamy (francia) 15:11, Budai-Foietta (olasz) 11:10, Büki-Harkova (ukrán) 14:15, Mihály-Szpasz (ukrán) 14:15.
Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Kun-Hszu (kínai), Várnai-Kong (hongkongi), Budai-Rizzi (olasz).