Három férfi kardozó a 64 között

máj 29, 2015 | Archív

A férfi kardozók selejtezőivel kezdődött a moszkvai kard Grand Prix-verseny. A kiemelt Szilágyi Áron mellé további két magyar, Decsi Tamás és Szatmári András jutott a 64-es

A férfi kardozók selejtezőivel kezdődött a moszkvai kard Grand Prix-verseny. A kiemelt Szilágyi Áron mellé további két magyar, Decsi Tamás és Szatmári András jutott a 64-es főtáblára.

A jövő héten kezdődő Európa-bajnokság előtt a kardozókra egy utolsó, igen fontos erőpróba vár a hét végén: a moszkvai Grand Prix-verseny, amely egyben olimpia válogató. Mivel Rióban a férfi kardcsapatverseny – sajnos… – nem olimpiai szám, ezért az egyéni kvalifikációs versenyeknek ebben a fegyvernemben igen nagy a jelentősége, hiszen kizárólag a világranglista alapján szerezhet részvételi jogot, maximum két magyar férfi kardozó. 

 

Így örömtelinek számít, hogy a kiemelt olimpiai bajnok Szilágyi Áron mellett Szatmári András és Decsi Tamás közvetlenül a csoportmérkőzések után a legjobb 64 közé jutott. Ugyanakkor kár, hogy Iliász Nikónak, Gémesi Csanádnak és a többieknek ugyanez nem sikerült, miként az is sajnálatos, hogy a verseny honlapjáról nem derül ki, mindez miként alakult így… 
 
No mindegy! A lényeg: szombaton három magyar férfi kardozó folytatja a versenyt, a hölgyek pedig a selejtezőkön lépnek pástra.  
 
Eredmények. Férfi kard Grand Prix, Moszkva, 177 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Szatmári András 6 győzelem/0 vereség, Decsi Tamás 6/0 (mindketten a 64 közé jutottak), Iliász Nikolász 5/1, Singer Martin 3/3, Gémesi Csanád 3/3, Puy Kristóf 2/4.
 

A legjobb 64 között: Szilágyi-Xu (kínai), Szatmári-Hübers (német), Decsi-Hübner (német). 

2015. május 29.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM