Miközben felnőtt válogatottjaink jól megérdemelt pihenőjüket töltik, a legfiatalabbak pedig mostanság már elkezdték felkészülésüket, a nemzetközi és az európai szövetség véglegesítette – egyébként hivatalosan még mindig nem teljesen… – a következő szezon versenynaptárát. A program véleményünk szerint legáttekinthetőbben az alábbi linken látató: https://www.eurofencing.info/getFile/case:show/id:449250.
Kívánunk hasznos böngészést, az alábbiakban felhívjuk a figyelmet egy-két alapvető változásra a korábbiakhoz képest, illetve írásunk végén külön feltüntetjük a versenynaptár magyar szempontból legfontosabb állomásait, valamint a szezon világversenyeit. Miközben utóbbiak időpontjain csak minimálisat módosítottak a korábbiakhoz képest, az évközi versenyek rendszere némiképp módosult. Ennek oka az, hogy a nemzetközi szövetség (FIE) szeretné az úgynevezett szatellit versenyeit magasabb szintre emelni, ezért azokat elkülönítve, mintegy “tömbösítve” áttették szeptemberre és októberre.
Azonban ennek az volt az ára, hogy a junior és a felnőtt Világkupa-szezon is csak novemberben kezdődik. (A kadet szezon nagyjából hasonló lesz a tavalyihoz.) Mindez természetesen azt eredményezi, hogy novembertől márciusig rendkívül feszes lesz a program, májustól pedig kezdődik az olimpiai kvalifikációs időszak. Változás továbbá, hogy ebben az esztendőben a felnőttek számára mindössze egy Világkupa-versenyt bonyolítanak le. Azaz januártól májusig lesz majd négy Vk, valamint három GP-állomás fegyvernemenként, ami egyértelűen más felkészülést igényel a korábbi évekhez képest. A csúcsformát pedig természetesen a július második felében rendezendő budapesti, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra kell élesíteni, melyet megelőz majd egy nápolyi Universiade.
A vívóvilág némi kétkedéssel fogadta a versenynaptár legújabb verzióját, ám a puding próbája az evés, és mindez nem kívánságműsor. A magyar vívósportra két, kiemelt fontosságú szezon vár, a hazai világbajnokság, az olimpiai kvalifikáció, majd az olimpia hatalmas feladat lesz! Ám volt már ilyen, lesz is – őszintén bízunk abban, hogy ismét sikeresen szerepel sportágunk a közeljövő állomásain. Mindehhez kívánunk ezúttal is sérülésmentes időszakot, sok sikert és jó szerencsét a magyar vívás valamennyi szereplőjének!
A 2018/19-es szezon, magyar szempontból legfontosabb állomásai a következők.
Október 6-7.: kadet férfi és női kard egyéni és csapat európai körverseny, Gödöllő
Október 6-18.: ifjúsági olimpia, Buenos Aires
November 10-11.: kadet férfi és női tőr, férfi párbajtőr egyéni és csapat európai körverseny, Budapest
December 20-22.: felnőtt országos bajnokság, Budapest
Január 5-6.: junior férfi és női kard egyéni Világkupa, Budapest
Február 22-Március 3.: kadet és junior Európa-bajnokság, Foggia
Március 8-10.: férfi és női párbajtőr Grand Prix, Budapest
Március 22-24.: férfi kard egyéni és csapat Világkupa, Budapest
Április 6-14.: kadet és junior világbajnokság, Torun (nem végleges időpont)
Május 29-Június 2.: U23-as Európa-bajnokság, Plovdiv
Június 17-22.: Európa-bajnokság, Düsseldorf
Július 3-13.: Universiade, Nápoly
Július 15-23.: Világbajnokság, Budapest (nem végleges időpont)