Három kontinens, 17 magyar, nulla döntős

máj 3, 2014 | Archív

Sanghajban a női tőrözők, Párizsban a férfi párbajtőrözők, Chicagóban a női és férfi kardozók legjobb 64-es mezőnye lépett pástra a szombati Világkupa-versenyeken. Így

Sanghajban a női tőrözők, Párizsban a férfi párbajtőrözők, Chicagóban a női és férfi kardozók legjobb 64-es mezőnye lépett pástra a szombati Világkupa-versenyeken. Így fordulhatott elő, hogy Szilágyi Áron még javában az igazak álmát aludta, miközben női tőrözőink már befejezték aznapi versenyüket. Sajnos, ezúttal senkinek sem jött ki jól a lépés, egyik helyszínen sem jutott magyar a legjobb nyolc közé.

Bravúr is, meg nem is. Egyetlen mondattal így foglalható össze női tőrözőink sanghaji egyéni Világkupa-szereplése. A legjobb nyolc közé ugyanis ezúttal sem jutott be a fegyvernem képviselője – ez idén még egyetlen alkalommal sem sikerült. Ugyanakkor akadt bravúros győzelem, és rendkívül szoros vereség is a listán, ami viszont kecsegtető az eredményesebb folytatás szempontjából. A sor élére feltétlenül Knapek Edina teljesítménye kívánkozik, aki a 16 közé jutásért a sportág legendáját, a hatszoros olimpiai bajnok olasz Valentina Vezzalit győzte le – nem tévedés… – 5:4-re. Mielőtt legyintenénk Valentinára, mondván, eljárt már felette az idő, azonnal írjuk le, hogy egy hete ő nyerte Szöulban az aktuális Grand Prix-versenyt. Úgyhogy ez valóban nagy sikernek számít. A másik bravúrtól sem állt messze Edina, a nyolcaddöntőben szoros asszóban szenvedett vereséget a szakág ázsiai legjobbjától, a koreai Namtól. Egyetlen tussal maradt alul Varga Kati is a legjobb 64 között, Varga Gabinak viszont nem volt sok esélye Maitrejeannal szemben. Jöhet a vasárnapi csapatverseny, melyen a három magyarhoz Jeszenszky Szilvia csatlakozik. 

 
Párizsban a férfi párbajtőrözők léptek pástra a nagy hagyományú Monal Kupán, és a mammut mezőnyből hat magyar is bekerült a 64-es főtáblára. Ez nagyszerű részeredménynek számított, ugyanakkor a szombati első kör alaposan megrostálta a mieinket. A legkellemetlenebb eredménynek a világranglista 12. Rédli András egytusos veresége számított a cseh Capek ellen – de mint tudjuk, a párbajtőr már csak egy ilyen szakág. Csaknem egy év után lépett újra nemzetközi porondra a vb-aranyérmes csapattárs, Imre Géza. Ekkora kihagyás után a 64-ért is jár a süvegelés, ugyanakkor a hazai válogatott Robeiri jobbnak bizonyult. Vette viszont az akadályt a vállsérülése miatt ebben a szezonban sokat szenvedő Boczkó Gábor, aki Horányi Andrásnál bizonyult jobbnak – ő a tévedések elkerülése végett amerikai… (15:12). Nagy bravúrt ért el Bányai Zsombor, aki 17 és fél évesen győzte le az Európa-bajnok svájci Steffent egy tussal, 13:12-re. Ezzel összességében két magyar került a 32 közé, mivel Somfai Péter egytusos vereséget szenvedett.
 
A következő körben Bocek remek és magabiztos győzelmet aratott az olasz Pizzo felett (15:9), és ez már a 16 közé jutást jelentette. Zsombor a nála háromszor (!) olyan idős világklasszis kubaiból franciává vált Trevejótól szenvedett 15:10-es vereséget, ennek ellenére minden dicséretet megérdemel, 4:1-re és 8:7-re vezetett, erre a szituációra aztán abszolút igaz, hogy a rutin diadalmaskodott… A nyolcaddöntőben Boczkó Gábort a koreai új hullám víz alá nyomta. Jungra szívósan tapadt Gábor, mindent megpróbált, de 2:7-ről csak szorossá sikerült tenni az asszót, megfordítani nem. Viszont feltétlenül örömteli, hogy egészségesnek tűnik, nagy kedvvel vív, azaz jaj az ellenfeleknek…
 
Chicagóban kardozóink mindkét szakágban búcsúztak legalábbis néhány évre a helyszíntől, mivel a következő szezonban New York-ba költözik vissza az amerikai kardverseny. Márton Anna immáron junior világbajnokként ismét elért a nyolcaddöntőig, ám ott nem sikerült a továbblépés. Igaz, a földkerekség eddigi legeredményesebb női kardvívójától, az olimpiai és világbajnok amerikai Zagunistól szenvedett vereséget, aki később a versenyt is megnyerte.  Várhelyi Kata a 32-ig jutott, ami számára feltétlenül siker, úgyhogy a szakág egy aprót ismét lépett előre.
 
Éjszakára, pontosabban inkább vasárnap hajnalra már csak a férfiakban bízhattunk, csakhogy ezúttal nekik sem sikerült. Már az első körben ért két kellemetlen vereség bennünket. A Vasas két fiatalja, Szatmári András és Iliász Nikolász legyőzhető ellenféltől kapott ki, igaz, utóbbi mindössze egyetlen tussal. Decsi Tamásnak pedig egy egyéni olimpiai bajnok, a közel a negyvenhez ismét egyre jobb formába lendülő olasz Montano állta az útját. Két kiemeltünk, Szilágyi Áron és Gémesi Csanád viszont ha nem is magabiztosan, de lépett kettőt előre. A nyolcaddöntő ugyanakkor számukra is a végállomást jelentette, londoni olimpiai aranyérmesünket a fehérorosz Buikevich, Csanádot a budapesti egyéni világbajnok Resetnyikov búcsúztatta. A verseny egyébként teljes olasz sikert hozott, hárman állhattak a dobogóra. 
 
Magyar szempontból ezúttal az időeltolódás okán igen hosszú ugyanakkor döntő mentes napot zártunk. Öten is eljutottak a nyolcaddöntőig, azonban az újabb lépés ezúttal nem sikerült. Vasárnap a csapatversenyeken lehet javítani, három helyszínen, négy csapatunk lép majd pástra, ismét csak hajnaltól éjszakáig.
 
Eredmények. Női tőr Világkupa-verseny, Sanghaj, 120 induló.  A legjobb 64 között: Knapek-Bingenheimer (német) 15:7, Varga G.-Maitrejean (francia) 9:15, Varga K.-Jeon (koreai) 13:14.
A legjobb 32 között: Knapek-Vezzali (olasz) 5:4.
Nyolcaddöntő: Knapek-Nam (koreai) 8:10.
Végeredmény: 1. Errigo (olasz), 2. Deriglazova (orosz), 3. Jeon (koreai) és Thibus (francia), …14. Knapek Edina, …54. Varga Gabriella, …56. Varga Katalin, …68. Jeszenszky Szilvia.
 
Férfi párbajtőr Világkupa-verseny, Párizs, 261 induló. A legjobb 64 között: Boczkó-Horányi (amerikai) 15:12, Rédli-Capek (cseh) 14:15, Somfai-Khvorost (ukrán) 14:15, Imre-Robeiri (francia) 10:15, Bányai-Steffen (svájci) 13:12, File-Verwijlen (holland) 12:15.
A legjobb 32 között: Boczkó-Pizzo (olasz) 15:9, Bányai-Trevejo (francia) 10:15.
Nyolcaddöntő: Boczkó-Jung (koreai) 13:15.
Végeredmény: 1. Szuhov (orosz), 2. Fava (francia), 3. Jung (koreai) és Lucenay (francia), …11. Boczkó Gábor, …25. Bányai Zsombor, …35. Rédli András, …38. File Mátyás, …40. Somfai Péter, …55. Imre Géza, …74. Szényi Péter, …118. Peterdi András, …129. Garzó Zsombor.
 
Női kard Világkupa-verseny, Chicago, 153 induló. A legjobb 64 között: Márton-Bianco (olasz) 15:10, Garam-Wozniak (amerikai) 12:15, Várhelyi K.-Boulay (francia) 15:10.
A legjobb 32 között: Márton-Palu (francia) 15:9, Várhelyi K.-Yoon (koreai) 12:15.
Nyolcaddöntő: Márton-Zagunis (amerikai) 7:15.
Végeredmény: 1. Zagunis (amerikai), 2. Kovaljeva (orosz), 3. Lembach (francia) és Vecchi (olasz), …13. Márton Anna, …18. Várhelyi Kata, …59. Garam Nóra, …114. Varga Dóra, …140. Gárdos Judit.
 
Férfi kard Világkupa-verseny, Chicago, 169 induló. A legjobb 64 között: Iliász-Boiko (ukrán) 14:15, Gémesi-Koch (német) 15:13, Szilágyi-Rousset (francia) 15:12, Szatmári-Sbragia (olasz) 11:15, Decsi-Montano (olasz) 8:15.
A legjobb 32 között: Szilágyi-Sbragia (olasz) 15:13, Gémesi-Miracco (olasz) 15:9.
Nyolcaddöntő: Szilágyi-Buikevich (fehérorosz) 9:15, Gémesi-Resetnyikov (orosz) 12:15.
Végeredmény: 1. Samele (olasz), 2. Montano (olasz), 3. Berre (olasz) és Jakimenko (orosz), …11. Szilágyi Áron, …14. Gémesi Csanád, …37. Szatmári András, …42. Iliász Nikolász, …44. Decsi Tamás, …91. Valkai Ferenc, …169. Gáll Csaba. 

2014. május 03.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM