Hatodik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat a győri Zarándi Csaba Világkupa-versenyen. A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású kvartett a negyeddöntőben egyetlen tussal kapott ki Franciaországtól. A viadalt Olaszország válogatottja nyerte Korea előtt.
A teljességgel sikeresnek mondható szombat után a vasárnap alakulhatott volna jobban is a Zarándi Csaba férfi kardcsapat Világkupa-versenyen. Igaz, azt is gyorsan tegyük hozzá: nagyon, de nagyon kicsin múlott, hogy nem szerepelt jóval sikeresebben a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású magyar válogatott. A mieink ebben a felállásban nyertek bronzérmet a 2014-es, kazanyi világbajnokságon és az most, a győri Arénában sem lehetett kétséges, hogy a 8 közé jutás nem jelenthet problémát. A törökök legyőzése a 16 között valóban rutinfeladatnak számított (45:28), és következhetett a jóval nagyobb falat, a franciák elleni negyeddöntő.
Gémesi Csanád (balra) egész nap kiegyensúlyozottan teljesített.
Amelyen hét asszón keresztül úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben halad, azaz viszonylag biztosan nyerünk. Az előnyt gyakorlatilag folyamatosan, asszóról asszóra haladva növelték a mieink és Szilágyi Áron 35:28-nál állt fel Seitz ellen. “Kétszeresünknek” azonban az egyéni verseny után csapatban sem sikerült a francia lecke, az ellenfél 40:39-re fordított. Jött befejezőként Szatmári Andris a legjobb francia, Anstett-tel szemben, és 44:41-re ismét nálunk volt az előny. Az i-re a pontot azonban nem sikerült feltenni, zsinórban négyet adott a francia, és 45:44-re kikaptunk. Kár érte, ugyanakkor világégésről, illetve tragédiáról egyáltalán nem beszéljünk, egészen bizonyos, hogy ez a kardcsapat még nagyon sok örömöt szerez nekünk – meg önmagának is… Az ennél sokkal fontosabb feladatok pedig majd az idény jóval későbbi szakaszában következnek.
Szatmári Andris „meccslabdája” 44:44-nél. Legközelebb bizonyosan „beüti”!
Az 5-8. helyért következő folytatásban azért érezhetően és érthetően valamicskét alábbhagyott a harci kedv. Mindez ahhoz elegendő volt, hogy az amerikaiakat 45:42-re legyőzzük, ugyanakkor az ötödik helyért 45:43-ra kikaptunk a németektől, ekkor az előző nap hősének, Szatmári Andrisnak nem sikerült a befejezés. Mindez összességében a hatodik helyet jelentette, a javításra majd a 2017-es esztendőben kerülhet sor.
A pacsi jár, búsulni kár! Hajrá, magyarok!
A versenyt Olaszország csapata nyerte, megelőzve Korea és Oroszország csapatát.
Eredmények. Férfi kardcsapat Világkupa, Zarándi Csaba emlékverseny, 19 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Törökország 45:28 (Szatmári +12, Szilágyi +6, Gémesi +4, Decsi -5).
Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 44:45 (Szatmári +4, Gémesi -1, Szilágyi -4).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Egyesült Államok 45:42 (Gémesi +7, Szatmári 0, Szilágyi -4).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 43:45 (Szilágyi +1, Gémesi -1, Szatmári -2).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Korea, 3. Oroszország, …6. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron).

