Hetedik és kilencedik hely csapatban

nov 19, 2017 | Archív

Hetedik helyen végzett férfi párbajtőrcsapatunk a legnanói Világkupa csapatversenyen. A női kardozók hasonló viadalán, a belgiumi St. Niklaas-ban kilencedik helyen zárt a magyar válogatott.

Ismét belelépett ugyanabba a folyóba férfi párbajtőr-válogatottunk. A szezon első világversenyén a mieink gyakorlatilag végig vezettek a Japán elleni nyolcaddöntőben, ám a végén fordított az ellenfél. Most a negyeddöntőben történt ugyanez a legnanói csapat Világkupán. Persze, odáig el is kellett jutni… A szenzációs szombat után (egyéniben Rédli András az első, Berta Dani a második helyen végzett), a 16 közé jutásért Hollandia volt az ellenfél, és a Bányai Zsombor, Peterdi András, Rédli András, Siklósi Gergely összeállítású válogatott 45:26-os győzelemmel melegített be. Vártuk a nyolcért ismét Japánt, ám az ázsiaiak meglepetésre kikaptak Irántól. Ennek okán nem bosszankodtunk, és a fiúk a közel-keletieket annak rendje és módja szerint 45:25-re meg is verték. A negyeddöntőben jött a “nagy falat”, az oroszok személyében, és sokáig úgy tűnt, ez sem üli meg a gyomrunkat. A harmadik asszótól kezdve a remekül vívó Siklósi vezérletével folyamatosan elhúztunk, és hét csörte után 21:14-et mutatott ide az eredményjelző. Az oroszok azonban őrült hajrát nyitottak, előbb zárkóztak, majd az utolsó meccsen 43:40-re fordítottak, majd később meg is nyerték a viadalt… Maradt tehát a folytatás az 5-8. helyért – persze, ez sem volt mindegy. A folytatásban Svájc ellen nem sok esélyünk volt, 28:45 lett a vége, a 7. helyért viszont Rédli vezérletével 45:41-re legyőztük Csehországot, és ezzel a hetedik helyen zárt a magyar válogatott. 

A Brüsszel melletti St. Niklaas-ban sem volt több okunk az örömre. A László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra összeállítású válogatott a nyolcaddöntőben Lengyelországgal találkozott, és 45:44-es vereséget szenvedett. Kulcsemberünk, Márton Panka, hiába teljesített nagyszerűen (miként egész nap), a nagy hátrányból csak egyenlíteni tudott, az utolsó tus nem sikerült. Maradt a hátsó ág, a 9-16. helyért, és a lányok becsületére legyen mondva, hogy itt Panka vezérletével érvényesítették a papírformát, biztosan nyertek Törökország, Japán, majd Fehéroroszország ellen, és ezzel a kilencedik helyen végeztek. 

Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat Világkupa, Legnano, 28 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Hollandia 45:26 (Peterdi +10, Rédli +5, Bányai +4).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Irán 45:25 (Siklósi +11, Peterdi +7, Rédli +4, Bányai -2).

Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 40:43 (Siklósi +6, Peterdi -4, Rédli -5).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Svájc 28:45 (Bányai 0, Peterdi -3, Rédli -4, Siklósi -10).

A 7. helyért: Magyarország-Csehország 45:41 (Rédli +8, Bányai +1, Peterdi -5).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Korea, …7. Magyarország (Bányai Zsombor, Peterdi András, Rédli András, Siklósi Gergely).

Női kardcsapat Világkupa, St. Niklaas, 21 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 44:45 (Márton +6, Pusztai -1, László -6).

A 9-16. helyért: Magyarország-Törökország 45:17 (Márton +12, Záhonyi +11, Pusztai  +5).

A 9-12. helyért: Magyarország-Japán 45:37 (Márton +11, Pusztai +3, Záhonyi -6).

A 9. helyért: Magyarország-Fehéroroszország 45:37 (Márton +5, Pusztai +2, László +1).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3.Korea , …9. Magyarország (László Luca, Márton Anna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra).

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM