Az egy arany-, egy bronzéremmel, és számos helyezéssel záruló moszkvai világbajnokság után a két legilletékesebbet, Csampa Zsolt elnököt és Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitányt kértük meg arra, hogy mondják el, miként értékelik a történteket. Lássuk!
Udvarhelyi Gábor, a válogatott szövetségi kapitánya: “Először is gratulálok valamennyi sikeres versenyzőnek és a mestereknek, egyben köszönöm mindenkiknek az egész éves munkáját. Külön köszönöm Csampa Zsolt elnöknek és az elnökségnek, hogy bizalommal voltak és remélem, vannak is irántam, valamint azt, hogy a szezon során végig biztosították a feltételeket az eredményes szerepléshez. Bátran kijelenthető, hogy nagyot léptünk előre tavaly óta. Az eredményes utánpótlás világversenyek mellett egy évvel ezelőtt három érmet nyertünk a felnőtt Európa- és világbajnokságon, most hetet, közte két aranyat. Az éremtáblázaton száznyolc ország közül az ötödik helyen végeztünk, megelőzve többek között az Egyesült Államokat, Franciaországot és Németországot, míg a ponttáblázaton hetedikek lettünk, és mindkettő nagy teljesítménynek számít. Nyilván világbajnoki érmeseink teljesítménye önmagáért beszél, teljesítményükhöz csak gratulálni lehet. Ahol október elején változtattunk, ott egyértelmű az előrelépés! Tőrben Érsek Zsolt irányításával a szezon legkellemesebb meglepetését a nők szerezték, rendkívül sikeres egyéni Európa-bajnoki és világbajnoki szereplésükkel. Női kardban Pézsa Tibor irányítja a munkát, és Márton Anna hat év után szerzett ismét világbajnoki érmet a fegyvernemnek. Férfi párbajtőrben pedig Gelley Istvánnal világbajnoki aranyat nyertünk Imre Gézának köszönhetően, míg a csapat két helyet lépett előre a tavalyi kazanyi vb-hez lépest. Külön gratulálok Géza mesterének, Dancsházy-Nagy Tamásnak is ehhez a hatalmas sikerhez. Természetesen a férfi párbajtőrcsapat nagy előnyről elvesztett negyeddöntője fájó pont, ugyanakkor Boczkó Gábort nem érheti szemrehányás. Hosszú éveken keresztül alapembere volt a válogatottnak, rengeteg nagy csatát nyert meg a csapatnak, most nem sikerült neki. Ugyanakkor a párbajtőrözők teljesítményét látva biztos vagyok abban, hogy ez a csapat, ha így teljesít, akkor kiharcolja az olimpiai szereplést, és ott lesz Rióban, emellett egyáltalán nem tartom lehetetlennek ugyanezt női párbajtőrben sem. Küldöttségünk nemcsak jól helytállt a világbajnokságon, hanem egységes, fegyelmezett és szimpatikus válogatottként viselkedett a páston, és azon kívül egyaránt. Az eremények mellett nagy előrelépésnek tartom azt is, hogy sikerült egységesíteni a válogatási rendszert, a versenyrendszert, a válogatási feltételeket, sok esetben megváltoztatni a szemléletet. A versenyzőknek most jöhet egy kis pihenő, számunkra egyelőre nem, most elő kell készíteni a szeptember elején kezdődő szezont, meg kell kezdeni a hazai és nemzetközi versenyek szervezését. A cél változatlan, minél több magyar vívónak el kell jutnia a riói olimpiára.”
2015. július 20.