Így látták a WestEnd Grand Prix-t

márc 21, 2016 | Archív

Rendkívül mozgalmas, és igen sikeres hétvégét tudhat maga mögött a magyar vívósport. A MOM Sportban rendezett férfi és női párbajtőr WestEnd GP-n 62 ország több mint 500 sportolója

Rendkívül mozgalmas, és igen sikeres hétvégét tudhat maga mögött a magyar vívósport. A MOM Sportban rendezett férfi és női párbajtőr WestEnd GP-n 62 ország több mint 500 sportolója lépett pástra. Boczkó Gábor bronzérmet nyert, Imre Géza ötödik lett, Szász Emese pedig hatodik helyével olimpiai kvótát szerzett. A főszereplők nyilatkoznak.

csampa bocek Boczkó Gábor bronzérméért jár az elnöki gratuláció.

Boczkó Gábor, aki bronzérmével a harmadik helyre jött fel a világranglistán: “A végére elfogytam, az elején pedig nehezen lendültem bele. A közepével minden rendben volt. Egy mondatban ennyit tudnék mondani a napról… Kicsit bővebben? Nyilván azzal, hogy Vancouverben kiharcoltuk az olimpiai részvételt csapatban, hatalmas feszültségtől szabadultunk meg. Teljesen más érzés volt így felállni vívni az egyéni versenyre, és ez látszott is a teljesítményünkön Gézával. Ugyanakkor nem is fizikailag, de idegileg nagyon rám fér egy kis pihenés, amire talán most jut idő, mielőtt belevágnánk az olimpia előtti utolsó nagy etapba. Rio miatt nem hagytam abba a vívást, megnyugtató érzés végre tudni, hogy lesz lehetőségem a céljaim elérésére. Első ellenfelemmel, a lengyel Zawrotniakkal nem szeretek vívni, legutóbb ki is kaptam tőle, most hátrányból felállva sikerült nyernem. Utána viszont jól ment, a Géza elleni negyeddöntőben tudtam, hogy sorsdöntő lesz, melyikünk húz el az elején. Nekem sikerült. Az esti fináléban Groumier nagyszerűen vívott, mindenre volt válasza, meg is nyerte simán a versenyt…”

emese kupa Szász Emese, a riói magyar vívó küldöttség újabb tagja!

Szász Emese, aki ötödik helyen áll a világranglistán, de a furcsa kvalifikációs rendszer miatt most, az utolsó állomáson harcolta ki a riói részvételt a svéd Samuelssonnal szemben: “Nagyon furcsa érzés volt. Ültem a call room-ban a 32-ben lévő asszómat megelőzően, és Samuelsson éppen akkor vívott. Persze, próbáltam magamra koncentrálni, de fél szemmel azért őt lestem. Simán kikapott, és nem tagadom, hogy nagyon örültem. Nem szokásom senki ellen sem szurkolni, de ebben a szituációban talán ez érthető. Főleg azok után, hogy az első meccs nehezen indult, nagyon izgultam, és egyetlen tussal nyertem az ukrán lány ellen a 64 között. A történtek után mindent megtettem a jó szereplésért, vitt előre a szívem, és a nagyon lelkes hazai közönségnek bizonyítani akartam. Sikerült is még két asszót nyernem, a hatodik hely nem rossz eredmény, ráadásul a későbbi győztes kínaitól kaptam ki. Most más időszak kezdődik, jöhet az olimpia!”

lidi néni A nyolcvan esztendős Sákovicsné Dömölky Lídiát Csampa Zsolt és Prosits Attila, a WestEnd Zrt. ügyvezetője köszöntötte.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke: “Azzal szeretném kezdeni, hogy szövetségünk rendkívül színvonalas versenyt rendezett a hétvégén. Az utolsó olimpiai kvalifikáló Grand Prix-re a nemzetközi szövetség teljes vezérkara kíváncsi volt, rengeteg dicséretet zsebeltünk be, aminek örültem, és köszönöm mindenkinek a munkáját. Persze, egy magyar rendezésű verseny számunkra igazán csak akkor lehet sikeres, ha egyben eredményes is. Ez most az volt. A férfiak teljesítménye kimagasló volt, két klasszisunk, Bocek és Géza bronzérme és ötödik helye nem szorul külön magyarázatra, juniorjaink nyolcaddöntője szintén nagyon értékes. Szász Emese pedig nagyon megérdemelte azt a bizonyos olimpiai kvótát, a sors igazságtalansága lett volna, ha nem így alakul. Jelen pillanatban hét, már hivatalos olimpiai kvótával rendelkezünk, de további kettő, Szilágyi Ároné és Márton Annáé már gyakorlatilag a zsebünkben van. Pénteken és szombaton jöhet az utolsó olimpiai kvalifikáló verseny a kardozók számára Szöulban, és az lenne a nagy siker a magyar vívás számára, ha összejönne a tizedik kvóta, melyet a férfi kardozók harcolhatnak ki. Azt pedig már csak halkan teszem hozzá, hogy hátra van még egy pótkvalifikációs férfi tőrverseny is Prágában…”

szelfi mindenki Párbajhősök szelfije, rangos asszisztálókkal, Frederic Pietruska, a FIE francia főtitkára, Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára, valamint Prosits Attila és Csampa Zsolt figyeli a bajnokokat.

Udvarhelyi Gábor, szövetségi kapitány: “Szakmai szempontból nagyszerűen sikerült ez a hétvége. Mindent elmond a férfi párbajtőr szakág erejéről, hogy kilenc magyar jutott a legjobb 64 közé, négy a nyolcaddöntőbe, akik közül kettő még junior korosztályú. Bocekot pedig régen láttam ennyire kiegyensúlyozottan és jól vívni, mint vasárnap. Géza is nagyszerűen szerepelt, kicsit sajnáltam, hogy egymással került szembe a negyeddöntőben két klassisunk. A hazai ranglistát ezzel lezártuk, azt Boczkó Gábor nyerte, így ő lett automatikusan egyéni és csapat induló. Az általam elképzelt névsort pedig a március 29-i elnökségi ülésen fogom előterjeszteni. A női párbajtőrverseny magyar részről elsősorban Emeséről szólt, aki egy nagyon érdekes év után, teljesen megérdemelten jutott el az olimpiára. Sportemberi erényét bizonyítja, hogy nem elégedett meg ezzel a sikerrel, még nyert további két asszót, és az értékes hatodik helyezést szerezte meg. Jöhetnek a kardozók, és az újabb olimpiai kvóták!”

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események