Ilyen volt 2016! (2. rész, április-június)

dec 28, 2016 | Archív

Hagyományainkhoz híven december vége felé ezúttal is felidézzük az esztendő legemlékezetesebb pillanatait. Szerencsére, akad belőlük bőven! Vívósportunk - köszönhetően elsősorban

Hagyományainkhoz híven december vége felé ezúttal is felidézzük az esztendő legemlékezetesebb pillanatait. Szerencsére, akad belőlük bőven! Vívósportunk – köszönhetően elsősorban Riónak – nagyszerű esztendőt zárt, megpróbáljuk négy részben (ebből az egyik természetesen az olimpiáé) feleveníteni a legemlékezetesebb pillanatokat.

Április – junior férfi párbajtőrcsapat

Igazából nem is csak junior, hanem korosztályos. Messze legerősebb utánpótlás fegyvernemünk évről évre jobb és jobb eredményeket hoz a korosztályos világversenyeken, függetlenül attól, hogy éppen kicsoda öregszik ki az aktuális korosztályból. A bourges-i kadet és junior világbajnokságra úgy érkeztek ki fiatal epézőink, hogy az Eb-ről három aranyat “zsákoltak össze”, ami hatalmas bravúr volt. A franciaországi vb-n aztán nem sikerült megismételni ugyanezt. Csak majdnem…

A furcsa körülmények között, négy teremben, két helyszínen (!), megrendezett eseményen így is a párbajtőrözők voltak a magyar főszereplők. Egyéniben Bányai Zsombor és Siklósi Gergely egyaránt a négyes döntőbe jutott – nagyszerű vívással. Külön ágra kerültek, és akkor ennek örültünk, elvégre az előző évi vb-ezüstérmesről (Zsombi) és az aktuális Európa-bajnokról (Geri) beszéltünk. Csakhogy jött egy orosz és egy olasz fiatal, és két bronz lett a vége. 

Aztán a csapatversenyen Esztergályos Patrikkal és Bakos Bálinttal kiegészülve úgy jutottak döntőbe a fiúk, hogy megszúrni is alig tudták őket. Következett vagy négy órányi szünet, költözködés, és elszállt az ihlet, az itáliaiak némi meglepetésre jobbnak bizonyultak. Előfordult tehát az az eset, hogy junior férfi párbajtőrözőink a világbajnokságról két bronz- és egy ezüstéremmel tértek haza, ám a kimagasló szereplés ellenére sem voltak maradéktalanul elégedettek… És ez a garancia a további, későbbi sikerekre.

Május – férfi kardcsapat

Na jó, kicsit csaltunk, magát a csapatvilágbajnokságot április legvégén rendezték a riói Carioca 3-ban – ahová még visszatérünk… -, de világbajnoki ezüstérmesként már májusban tért haza a Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású válogatott. Egy nagyszerű, mégis keserédes verseny után. Igen, keserédes, elvégre a sokszor szidott, mégis jobb híján elfogadott körforgásos rendszer okán a férfi kardcsapat és a női tőrcsapat ezúttal kimaradt a riói olimpia programjából. “Kárpótlásul”, mintegy ötkarikás próbaversenyként itt rendezték a két szám hivatalos csapatvilágbajnokságát. 

A női tőrözők dicséretes hatodik helyezése után jöttek Áronék, akik rendkívül furcsa időszak után érkeztek Rióba. Akkor még egyszeres olimpiai bajnokunk tavaly nyári edzőváltása alaposan felkavarta a kedélyeket (a folytatást ismerjük…), aztán Decsi Tamás egészen elképesztő izgalmak után szerzett ötkarikás kvótát, ennek okán ugyanez Szatmári Andrisnak nem sikerült. A csapat valahogy nem került középpontba, köszönhetően a fent említett “olimpiai mellőzésnek”. Ráadásul négy éve, a londoni játékok előtt, a fegyvernem fényesen ragyogó honi történelmében megesett az a nem kis csorba, hogy nem indulhattunk férfi kardcsapatban…

Kellett, nagyon kellett hát egy siker, na de a negyeddöntőben a világ- és Európa-bajnok német válogatott várt a mieinkre. És ekkor Áron vívott egy olyat, melyet csapatban legutóbb talán 2007-ben, amikor Szentpéterváron 17 évesen lett főszereplője a későbbi világbajnok négyesnek. A három asszójában összesen plusz tizenkettőt teljesített. Az elején elhúzott, a közepén fordított, a végén pedig célba ért. Persze, társai is odatették magukat, mégis, az a meccs Áronról szólt elsősorban. Az elődöntő már igazi csapatmunka volt Irán ellen, és a döntőben sem hiányzott sok a még nagyobb bravúrhoz. Az oroszok ellen azonban ez nem jött össze, legalábbis egyelőre… 

Férfi kard, és világbajnoki ezüstérem. Mielőtt néhányan megvonnák a vállukat, gyorsan írjuk le, hogy legutóbb a már említett 2007-es vb-n vívhatott döntőt a csapat… A végére pedig két “apróság”. Egy: reméljük, nem kell újabb 9 évet várnunk hasonlóra. Kettő: 2020-ban bizonyosan szerepel majd a férfi kardcsapat a tokiói olimpia műsorán…

Június – Márton Anna

Azért az ebben a sportágban rendkívüli, ha valaki huszonegy esztendősen a felnőtt világranglista közvetlen élvonalában található. Mi több, kevésbé kapja fel a fejét a vívóvilág arra, hogyha valaki negyven körül (Imre Géza, Mohamed Aida, Vali Vezzali, Aldo Montano, stb.) a legjobbak között szerepel, mintha húszévesen veri a világot. Márpedig Márton Panka némi túlzással ezt tette. 

Korosztályos világversenyeken mident megnyert, amit csak lehetett, vagy talán még annál is többet… Aztán tavaly, a moszkvai vb-n betört a felnőttek közé is egy bravúros bronzzal. És aztán folytatta sorozatát ebben a szezonban. Sorra jöttek egymás után a döntők, talán egyetlen olyan verseny volt, ami sikerülhetett volna jobban, de majd négy év múlva… Térjünk vissza júniusra, és a toruni Európa-bajnokságra, melynek nyitónapján rendezték a női kardozók egyéni versenyét. És amelyen Pankát az Európa-bajnoki döntőig gyakorlatilag megvágni sem lehetett. Veretlen csoportkör, majd a 32-es táblától éppen 32 kapott tus négy asszóban. A nyolcas átlag, ugye, már eleve lenyűgöző, na de az ellenfelek! A legyőzöttek sorában szerepelt az azeri olimpikon Mikina, a legjobb franciának számító Lembach, és bizonyos Jana Jegorjan, aki akkor még “csak” egyéni világbajnoki ezüstérmes volt – azóta már kétszeres olimpiai bajnok…

Márton Annát a fináléban az egyéni világbajnok orosz Velikaja állította meg, így a vb-bronzot huszonegy évesen egy Eb-ezüst követte – a fejlődés egyértelműen töretlen! 

(Következik, 3. rész – Rio)

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM