Ilyen volt, 2017! (2. rész)

dec 28, 2017 | Archív

Hagyományos, négyrészes évvégi sorozatunkban 2017 legemlékezetesebb momentumait idézzük fel a magyar vívás szempontjából, havi lebontásban. Hála sportolóinknak, bőven akad mire emlékezni…

Április

Április – és Pusztai Liza!

Sportágunkban az április és a Húsvét évtizedek óta összeforr a korosztályos világbajnoksággal. Az a furcsaság ugyanakkor először – és reméljük, utoljára… – fordult elő, hogy az Eb-t és a vb-t egy helyszínen, jelesül Plovdivban rendezték. Így aztán akadtak olyanok, akik az év első három és fél hónapjából harminc napot a bolgár városban töltöttek, amely egyébként barátságos és élhető, na de ami sok, az sok…

Pusztai Liza a levegőben.  Elképesztő szezont prdukált!

Amit, pontosabban akit viszont nem lehetett megunni ezen időszak alatt, az Pusztai Liza volt. A még mindig mindössze 16 esztendős női kardozót ezen időszak alatt sok mindennek neveztük el. Volt tehetség, minizseni, tündérkirálynő, végül pedig koronázott királynő. Okkal. Márciusban megnyerte a kadet Eb-t, csapatban és junior korosztályban hozott egy ezüstöt, majd áprilisban visszautazott Bulgáriába a vb-re, ahol három esztendő után nyert hazánknak korosztályos világbajnoki aranyérmet. Akkor, éppen Plovdivban, Márton Anna győzött. Most Liza kadet korosztályban nyert, méghozzá elképesztő fölénnyel. Néhány nappal később pedig drámai körülmények között szerzett a juniorok mezőnyében egy bronzot. Nem véletlen, hogy egyik edzője, Bódy Benjámin – a másik mester éppen az ő édesapja, Bódy István -, az aranyérmet követően így fogalmazott: “Három éve azon tűnődünk, hogy Liza miként tudja felülmúlni az előző szezon fantasztikus eredményeit. Aztán ő mindig megoldja ezt a problémát…” És a Bódy-család ekkor még nem is tudta, hogy Lizi mindezt már júniusban felülírja – amikoris felnőtt Európa-bajnoki bronzot szerzett… Azaz egy szezonban Európa-bajnoki arany-, két ezüst- és egy bronzérem, valamint világbajnoki arany- és bronzérem. Nem úszásban, vívásban…! Szép volt, Lizi! Az újabb feladat pedig adva van: felülírni az előző szezon eredményét…

Ne feledkezzünk meg a többiekről sem! Kadetjaink ismét kimagaslóan szerepeltek, Liza aranyérme mellett ezüstöt nyert tőrben Hajas Nóri, párbajtőrben Gnám Tamara, ugyanebben a fegyvernemben bronzot hozott haza Petri Renáta. Juniorjaink három bronzot szereztek, ebből kettőt Siklósi Geri, egyéniben és a férfi párbajtőrcsapat tagjaként, míg hosszú-hosszú évek után lett ismét érmes a női tőrcsapat. A hónap második felében, az U23-asok minszki Európa-bajnokságán Bányai Zsombor végzett a harmadik helyen férfi párbajtőrben. 

Úgyhogy: az utánpótlás szépen zárta a szezont – jöhettek a felnőttek…

Május

Május – és Kulcsár Krisztián!

Már nem Öreg, nem egy bohém egyéni és csapatvilágbajnok párbajtőröző. Már elhagyta a bankszakmát és nem vezeti a BÁV Aukciósházat. És már nem sportigazgatja tovább a FIE-t, a Nemzetközi Vívó Szövetséget sem. Elnök Úr lett belőle. Kulcsár Krisztiánt ugyanis fenti, közel sem hétköznapi életpályája után májusban a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének választották. És ez ugyan közel sem tekinthető sportágunk belügyének, de büszkék azért lehetünk rá… Kulcsár Krisztián ezzel a vívás világának egyik első vezetőjéből a magyar sport egyik első emberévé avanzsált, és patriótaként hadd érezzük úgy, hogy ez egy újabb komoly előrelépés számára. 

Kulcsár Krisztián a FIE sportigazgatójából lett a MOB elnöke.

Ne feledjük azt sem, hogy egyik kihívója ugyancsak vívó, a kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bence volt. Nos, a két korábbi klasszis vívó, sportdiplomata, most “cserélt”, Krisztián a MOB elnöke lett, Bence pedig (a MOB korábbi főtitkára…) sportágunk legrangosabb döntéshozó testülete, a FIE végrehajtó bizottságának tagja. Nem mellesleg Boczkó Gábor ugyanezen bizottság tagja az európai szövetségben – szóval, sportágunk nem csak a páston állja meg a helyét… Na de ott is, elvégre a hónap utolsó napjaiban nyert Bogotában Grand Prix-versenyt Szász-Kovács Emese!

Nyolcvanadik születésnapján köszöntötte Rejtő Ildikót szövetségünk elnöke, Csampa Zsolt.

Ugyancsak májusban köszöntöttük két korábbi klasszisunkat! E hónapban ünnepelte 80. születésnapját a legeredményesebb magyar vívónő, Rejtő Ildikó, és 75 esztendős lett a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál. A korábbi köztársasági elnök, aki évtizedekig a MOB-ot is elnökként vezette. És akkor a kör máris bezárult…

Június

Június – és Emese meg Áron!

Természetesen Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron. Két riói egyéni olimpiai bajnokunk 2016-ban csodálatos esztendőt zárt. Mondhatnánk, hogy utánozhatatlant, na de Áron lemásolta londoni káprázatát, és mindkét klasszisunk jelezte, hogy 2020-ban, Tokióban is ott lesz majd a végelszámolásnál…

Egy olimpiai esztendő, egy sikeres olimpiai esztendő után mindig nagyon nehéz a következő év. Csak aki megélte, az tudhatja, miként és honnan merít ilyenkor egy sportoló ismét erőt ahhoz, hogy újrakezdje a rengeteg lemondással és küzdéssel járó munkát. Hiszen “csak” azt érheti el újra, sok-sok munka, edzés, küzdelem, izzadság és talán némi szerencse – vagy ahogy Áron fogalmaz: szerencsés csillagállás… – árán, amit egyszer már megszerzett. 

A többször koronázott királynő és király: Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron.

Nos, két olimpiai aranyérmesünk némi pihenő, esküvő, illetve eljegyzés (azóta már esküvő is volt…) után ismét belevágott. Természetesen nem azzal a céllal, hogy 2017 számukra a leglényegesebb esztendő lesz karrierjükben. Azonban ha ők pástra lépnek, akkor számukra csak a győzelem létezik. És ebben az évben éppen egyszerre, a júniusi tbiliszi Európa-bajnokságon villantottak egyet. Áron nagyszerű vívással jutott el a döntőig, ahol a nagyszerű napot kifogó német Hartung állította meg. Emese pedig nem mindennapi küzdeni tudásáról tett ismét tanúbizonyságot, vesztett állásból is fordítva jutott el a bronzéremig, az elődöntőben a későbbi aranyérmes orosz Kolobova állította meg. Riói aranyembereink ezúttal ezüstöt és bronzot hoztak – gyaníthatóan nem írunk le magy okosságot, ha azt állítjuk: hallunk még róluk…

Az Európa-bajnokság további magyar érmeket is hozott: Pusztai Liza bravúros bronzáról már írtunk “Áprilisban”, és ugyancsak harmadik lett a remek szezont produkáló férfi kardcsapat. Azaz: a négy érem összejött, ami értékes teljesítmény, az aranyat ugyanakkor hiányolhattuk. Egészen júliusig…

(Folytatjuk.)

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események