Imre Géza ezüst-, Szász Emese bronzérmes a premieren

okt 25, 2014 | Archív

Nagyszerű magyar sikereket hozott a szombat Európa vívópástjain. A felnőtt párbajtőrözők Világkupa-nyitóversenyén, Bernben az örökifjú Imre Géza remek ezüstérmet nyert, míg a

Nagyszerű magyar sikereket hozott a szombat Európa vívópástjain. A felnőtt párbajtőrözők Világkupa-nyitóversenyén, Bernben az örökifjú Imre Géza remek ezüstérmet nyert, míg a hölgyek legnanói Vk-premierén a világranglistát vezető Szász Emese bronzérmes lett! Bravó! Ugyancsak harmadik lett Záhonyi Petra, a junior női kardozók sosnowieci Vk-viadalán. GRATULÁLUNK!

Azért talán egy kicsit szabad gonoszkodni, elvégre Imre Géza érti a viccet. És az ember mégiscsak eljátszadozik azzal a gondolattal, ha már éppen a debreceni veterán világbajnokságon dolgozik napestig, hogy Imre Géza jövőre már pástra léphetne a korosztály Európa-bajnokságán. De szerencsére nem ezt teszi. Pontosabban pástra lép, csak éppen a világ legjobb férfi párbajtőrözői között. Ugyanis ott a helye, de még mennyire hogy ott. 
 
És a tavalyi esztendő után, amikor tulajdonképpen félig kihagyta a szezont – spórolva az energiáit a riói olimpiára -, az idei berni idénynyitó Világkupán káprázatos vívással szerzett ezüstérmet! Legutóbb két és fél évvel ezelőtt állhatott Vk-versenyen dobogóra, de korántsem biztos, hogy ekkora mezőnyben! A világranglista első 34 helyezettje ugyanis kivétel nélkül pástra lépett a svájci férfi párbajtőrversenyen. Imre Géza ráadásul a lehető legnagyobb neveket legyőzve végzett dobogós helyen. Előbb a 16 közé jutásért legyőzte az aktuális Európa-bajnokot, akit történetesen Rédli Andrásnak hívnak… Aztán két újabb akadályt legyűrve az elődöntőben pedig következett a világbajnok, a világranglista-vezető francia Robeiri. Meg egy újabb, ezúttal 15:13-as siker. Az i-re a pontot nem sikerült feltenni, egy újabb francia, Lucenay lett az aranyérmes, de ez az ezüst egyáltalán nem közhelyesen fénylik nagyon szépen. Hanem valóban! Gratulálunk, és hasonló folytatást kívánunk!
 
 Imre Géza okkal mosolyog. Nagyszerű vívással lett második, sokadvirágzását éri…
 
A többiekről távirati stílusban: a 64-be jutott öt magyar közül Gézáról és Rédli Andrásról már beszéltünk, Somfai Péter nyolcaddöntője az, ami feltétlenül dicséretes, mostanság ő sem ért el ennél jobb egyéni eredményt Vk-versenyen. A két fiatal, File Mátyás és Berta Dani nagyobb tudású – legalábbis egyelőre… – ellenféltől szenvedett vereséget. 
 
Imre Géza: “Próbálok visszatérni a mezőny elejére, jó napom volt, az nem is lehet kérdés. A kezdés viszonylag sima lett, bár az elején az olasz jól tartotta magát. Utána egy számomra ismeretlen vívó következett, valami Rédli Bandi. A viccet félretéve nagy szenvedés, amikor két magyar összekerül, ráadásul nap mint nap egymással edzünk, egy csapatban vívunk. Most nekem sikerült, ennyi… Aztán volt egy kis szerencsém is, az ágamról letakarították a kiemelteket, és bejutottam a négyes döntőbe. Ahol életemben talán először vertem meg egyéni versenyen a világbajnok Robeirit. Nem tudom, miért pont most sikerült. Igaz, csapatban legutóbb nyertem ellene, meg bosszantott is egy kicsit a viselkedésével, ami lehet, hogy motivált asszó közben. Az első helyért egyszer itt, egyszer ott volt az előny, aztán sajnos kaptam egy-két peches tust, de igazán nem szeretnék panaszkodni. Talán a pesti vébén élveztem legutóbb ennyire a vívást, nagyon akartam nyerni, és nagyon örülök az ezüstéremnek. Holnap meg jöhet a csapatverseny!”
 
Légvonalban száznyolcvan kilométerre, és körülbelül fél órával később újabb magyar érmet ünnepelhettünk. Méghozzá Legnanóban, ahol Szász Emese igazolta, hogy nem véletlenül kezdődik a nevével a világranglista. Az olaszországi női párbajtőr Világkupa-nyitányon a legjobb nyolcig gyakorlatilag besétált. Persze, ez csak számára volt könnyed séta, másnak, szinte mindenkinek beletört volna a bicskája ebbe a menetelésbe. Elvégre a nyolcaddöntőben például az az észt Beljajeva állta az útját, aki a tavalyi budapesti vb-n aranyat nyert, éppen Emesét legyőzve az elődöntőben. Most meg 14:8-ra kikapott. Aztán a negyeddöntőben egy másik klasszis, az orosz Kolobova következett. Na jó, ez már valóban nem volt sima, de az egy tus is egy tus, és ezúttal a javunkra döntött. Az elődöntőben az a román Branza volt az ellenfél, aki egyéni Európa-bajnok, és Emese éppen őt váltotta a világranglista élén. Ezúttal a fegyvernem két nagyasszonyának csatájából Branza jött ki győztesen, 15:12-re. De bátran zárhatjuk ugyanúgy az Emeséről szóló passzust, mint Gézáét: gratulálunk, és hasonló folytatást kívánunk!
 
 Mindenki boldog: csoportkép a legnanói Vk-verseny dobogósairól, számunkra Emese mosolya a legszebb.
 
És akkor itt is essék szó a többiekről: Révész Julianna a 10:9-ek bűvöletében vívott. Először úgy jutott a nyolcaddöntőbe, hogy kétszer nyert ennyire, majd az olimpiai bajnok német Heidemann következett, és egy újabb 10:9. Csakhogy ezúttal oda. A 64 között Tóth Hajnit is éppen Heidemann búcsúztatta, míg a junior Bohus Réka ázsiai riválistól kapott ki. 
 
Szász Emese: “Az elején nem éreztem, hogy olyan kirobbanó formában lennék. Az első asszóban a venezuelai ellenfelem két tussal is vezetett, szerencsére sikerült fordítanom. A japán ellen sem volt az igazi a vívásom, viszont Beljajeva ellen már jól ment. Még mindig úgy érzem, hogy vissza kell vágnom azért a budapesti világbajnoki vereségért, talán ez is motivált egy kicsit. A negyeddöntőben az orosz Kolobova következett, és végig vezettem, de rendre utolért. Asszó közben éreztem, hogy jól combon kéne szúrni őt, de nem csináltam meg az akciót. Aztán a hirtelen halálban igen, és nagyon örülök, hogy bejött. Branza ellen jó asszót vívtunk, úgy éreztem, szerencsém sem volt, de igazán nem akarok magyarázkodni. Ő nyert, én pedig örülök a bronzéremnek, úgy érzem, ez igazán jó szezonkezdésnek számít!”
 
Feltétlenül érdemel egy bekezdést Záhonyi Petra teljesítménye is. A Kárpáti elsőéves juniorja, kadet Európa-bajnokunk pályafutása eddigi legjobb junior eredményét produkálta a sosnowieci Világkupa-versenyen. Japán, lengyel, orosz és magyar ellenfelet – Papp Borbálát – is legyőzve lett bronzérmes, ami nagyszerű siker! Az elődöntőben a későbbi győztes ukrántól kapott ki, a jelek szerint folyamatos Petra fejlődése, ami sok jót ígérhet a jövőben. 
 
A többi versenyről tényleg csak röviden: a plovdivi férfi kard junior Vk-n ezúttal sem sikerült a nyolcas döntőbe jutnia magyarnak, a klagenfurti kadet férfi párbajtőr európai körversenyen két magyar fiatal jutott a legjobb nyolc közé, míg a debreceni kadet tőr válogató első napján Bellovicz Gábor és Kókai Csilla végzett az élen.
 
Vasárnap felnőtt és junior Világkupa-csapatversenyek következnek, HAJRÁ, MAGYAROK!
 
Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Bern 219 induló. A 32 közé jutásért: Rédli-Bellmann (német) 12:7, Imre-Bortolazzi (olasz) 15:12, Somfai-Guilleman (kanadai) 15:9, File-Novosjolov 8:15 (észt), Berta-Lucenay (francia) 5:15.
A 16 közé jutásért: Imre-Rédli 15:12, Somfai-Jung (koreai) 15:10.
Nyolcaddöntő: Imre-Vuorinen (finn) 15:13, Somfai-Lucenay (francia) 6:15. 
Negyeddöntő: Imre-Steffen (svájci) 15:10.
Elődöntő: Imre-Robeiri (francia) 15:13.
Döntő: Imre-Lucenay (francia) 11:15.
Végeredmény: 1. Lucenay (francia), 2. Imre Géza (edző: Dancsházy-Nagy Tamás, válogatott edző: Gelley István), 3. Robeiri (francia) és Grumier (francia), …14. Somfai Péter, …18. Rédli András, …53. File Mátyás, …57. Berta Dániel, …98. Szényi Péter, …110. Pádár Tamás, …131. Peterdi András, …134. Hanczvikkel Márk, …150. Boczkó Gábor, …157. Bányai Zsombor. 
 
Női párbajtőr egyéni Világkupa-verseny, Legnano, 219 induló. A 32 közé jutásért: Szász-Martinez (venezuelai) 15:12, Révész-Knapik-Miazga (lengyel) 10:9, Bohus-Csoj (koreai) 10:15, Tóth-Heidemann (német) 3:7.
A 16 közé jutásért: Szász-Simokava (japán) 15:10, Révész-Gherman (román) 10:9.
Nyolcaddöntő: Szász-Beljajeva (észt) 14:8, Révész-Heidemann (német) 9:10.
Negyeddöntő: Szász-Kolobova (orosz) 10:9.
Elődöntő: Szász-Branza (román) 12:15.
Végeredmény: 1. Pocskalova (ukrán), 2. Branza (román), 3. Szász Emese (edző: Kulcsár Győző, válogatott edző: Kovács Iván) és Heidemann (német), …14. Révész Julianna, …57. Tóth Hajnalka, …59. Bohus Réka, …92. Kun Anna, …112. Antal Edina, …115. Várnai Vivien, …118. Jung Alexandra, …128. Budai Dorina, …133. Bukócki Bianka, …166. Zavoda Dóra, …189. Mihály Kata.
 
Junior férfi kard Világkupa-verseny, Plovdiv, 143 induló. A csoportmékőzéseken: Bancsics Máté 5 győzelem/1 vereség, Vörös Bálint 4/2, Farkas Miklós 3/2, Kovács István 3/2, Alkonyi Vilmos 3/3, Pálovics Bálint 3/3, Kossuth Bálint 3/3, Dobó István 3/3, Péch Miklós 2/4, Mészáros Balázs 2/4 (továbbjutottak), Galgóczy Tamás 1/4, Habony Viktor 1/5 (kiestek).
A 64 közé jutásért: Pálovics-Arpino (olasz) 15:10, Péch-Costin (amerikai) 15:8, Bancsics-Poliakov (görög) 15:9, Kossuth-Fitzgerald (amerikai) 15:13, Kovács-Bonah (német) 15:13, Mészáros-Saler (egyiptomi) 15:14, Dobó-Riccardi (olasz) 12:15, Vörös-Ojama (japán) 14:15, Alkonyi-Wafavey (egyiptomi) 14:15, Farkas-Collau (francia) 5:15.
A 32 közé jutásért: Pálovics-Paul (német) 12:15, Kovács-Doddo (amerikai) 8:15, Bancsics-Ricciardi (olasz) 15:13, Kossuth-Koch (német) 6:15, Mészáros-Muradiran (orosz) 15:12, Pécs-Soler (francia) 15:12.
A 16 közé jutásért: Bancsics-Mészáros 15:11, Péch-Novikau (fehérorosz) 12:15.
Nyolcaddöntő: Bancsics-Bonsanto (olasz) 4:15.
Végeredmény: 1. Danyilenko (orosz), 2. Platonov (ukrán), 3. Bonsanto (olasz)  és  Colleau (francia), …12. Bancsics Máté, …30. Péch Miklós, 31. Mészáros Balázs, …53. Kovács István, …56. Kossuth Bálint, …61. Pálovics Bálint, …70. Vörös Bálint, …82. Farkas Miklós, …84. Alkonyi Vilmos, …90. Dobó István, …121. Galgóczy Tamás, …127. Habony Viktor.
 
Junior női kard Világkupa-verseny, Sosnowiec, 120 induló. A csoportmérkőzéseken: Papp Borbála 5 győzelem/1 vereség, Mihalik Nóra 5/1, Kelecsényi Mirabella 4/2, Kelecsényi Léna 4/2, Bérczy Dorottya 3/3, Lipták Laura 3/3, Sétáló Mirella 2/3, Záhonyi Petra 2/3 (továbbjutottak), Drajkó Lili 2/4, Tóth Réka 2/4, Osvald Anna 2/4 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Kelecsényi M.-Trzmielewska (lengyel) 15:10, Bérczy-Basta (orosz) 13:15, Lipták-Turnbull (brit) 15:9, Záhonyi-Mukae (japán) 15:10, Sétáló-Passaro (olasz) 15:14.
A legjobb 32 közé jutásért: Kelecsényi L.-Russo (amerikai) 7:15, Kelecsényi M.-O’Brien (amerikai) 15:9, Mihalik-Palmedo (amerikai) 14:15, Lipták-Balzer (francia) 8:15, Papp-Hirn (német) 15:13, Sétáló-Gevaert (belga) 5:15, Záhonyi-Matuszak (lengyel) 15:5.
A legjobb 16 közé jutásért: Papp-Kostrzewa (lengyel) 15:6, Záhonyi-Obvinceva (orosz) 15:10, Kelecsényi M.-Gargano (olasz) 12:15. 
Nyolcaddöntő: Záhonyi-Papp 15:3.
Negyeddöntő: Záhonyi-Vorobjeva (orosz) 15:9.
Elődöntő: Záhonyi-Scsukla (ukrán) 12:15.
Végeredmény: 1. Scsukla (ukrán), 2. Kosztyina (orosz), 3. Záhonyi Petra (edző: Szepesi László, válogatott edző: Gárdos Gábor) és Balzer (francia), …9. Papp Borbála, …31. Kelecsényi Mirabella, …35. Mihalik Nóra, …44. Kelecsényi Léna, …52. Lipták Laura, …63. Sétáló Mirella, …77. Bérczy Dorottya, …94. Tóth Réka, …97. Drajkó Lili, 98. Osvald Anna.
 
Kadet férfi párbajtőr európai körverseny, Klagenfurt, 225 induló. A csoportmérkőzéseken: Varga Samu 6 győzelem/0 vereség, Stubnya Márton 5/1, Sárvári Merse 5/1, Bende Bence 5/1, Lénárd Vince 5/1, Nagy Dávid 4/2, Debnár Gergely 4/2, Andrásfi Tibor 4/2, Rudi Soma Péter 4/2, Bányai Botond 4/2, Szakmáry Nándor 3/2, Németh Gergő 3/3, Koch Máté 3/3, Farkas Csaba 3/3, Mestyanek Máté 3/3, Jakovác Gergely 3/3, Cziráki Bálint 3/3, Kalácska Botond 3/3, Bánsági Barnabás 3/3.
A legjobb 128 közé jutásért: Mestyanek-Wenzel (szlovén) 14:13, Jakovác-Vidali (luxemburgi) 15:2, Bánsági-Gavrilut (román) 14:13, Koch-Petersen (német) 15:10, Farkas-Erkens (német) 15:7, Szakmáry-Muster (svájci) 15:7, Németh-Sevcsenko (ukrán) 10:15, Cziráki-Stange (német) 14:15, Kalácska-Jasu (japán) 13:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Sárvári-Toracca (olasz) 15:13, Mestyanek-Szép (román) 14:13, Jakovác-Kostyuk (ukrán) 15:13, Andrásfi-Seidel (német) 15:10, Bánsági-Mouri (japán) 15:5, Bende-Kruglov (ukrán) 12:8, Debnár-Dragoi (román) 15:10, Varga-Gomez Hidalgo (spanyol) 10:4, Hoch-Holdij (ukrán) 15:9, Lénárd-Tsokas (görög) 15:5, Stubnya-Jaeger (német) 15:14, Bányai-Zrid (svájci) 15:6, Rudi Soma-Fröschl (német) 15:9, Nagy-Szakmáry 15:4, Farkas-Crouse (amerikai) 13:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Sárvári-Hemelaers (belga) 15:14, Mestyanek-Striblez (svájci) 15:9, Andrásfi-Jakovác 15:14, Bende-Bánsági 11:5, Debnár-Varga 15:13, Koch-Roudbar (belga) 14:15, Lénárd-Cheong (amerikai) 10:15, Stubnya-Piskovatsov (amerikai) 13:15, Nagy-Petrosewicz (amerikai) 15:14, Bányai-Wilson (amerikai) 11:15, Rudi Soma-Kiljander (finn) 15:12.
A legjobb 16 közé jutásért: Sárvári-Loyola (belga) 10:15, Mestyanek-Preziosi (olasz) 9:15, Andrásfi-Bende 8:6, Debnár-Cunningham (amerikai) 15:12, Nagy-Abate (olasz) 15:12, Rudi-Soma-Vitelli (olasz) 15:13.
Nyolcaddöntő: Andrásfi-Debnár 15:14, Nagy-Volpi (olasz) 15:14, Rudi Soma-Ewart (amerikai) 6:15.
Negyeddöntő: Andrásfi-Preziosi (olasz) 12:15, Nagy-Horowitz (amerikai) 14:15.
Végeredmény: 1. Kondrig (német), 2. Preziosi (olasz), 3. Horowitz (amerikai) és Marenco (olasz), …6. Nagy Dávid, 7. Andrásfi Tibor, …21. Bende Bence, …25. Sárvári Merse, …30. Mestyanek Máté, …33. Varga Samu, 34. Lénárd Vince, …37. Stubnya Márton, …44. Bányai Botond, …51. Bánsági Barnabás, …53. Koch Máté, …59. Jakovác Gergely, …102. Szakmáry Nándor, …112. Farkas Csaba, …133. Cziráki Bálint, 134. Kalácska Botond és Németh Gergő, 
 
Kadet férfi tőr válogató, Debrecen, 43 induló: 1. Bellovicz Gábor (Honvéd, edző: Marco Goncalves), 2. Frűhauf Benjámin (MTK), 3. Egyenes-Pörsök Henrik (szlovák) és Mészáros Tamás (UTE), 5. Bényei Erik (Törekvés), 6. Nagy Balázs (Törekvés), 7. Mendrey Tamás (UTE), 8. Bencze Attila (Honvéd). 
 
Kadet női tőr válogató, Debrecen, 23 induló: 1. Kókai Csilla (MTK, edző: Szelei István), 2. Kondricz Kata (Honvéd), 3. Pölcz Anna (MTK) és Szántay Anna (Honvéd), 5. Hajas Nóra (Törekvés), 6. Tóth Janka (Törekvés), 7. Somodi Anita (Honvéd), 8. Sike Nóra (Szeged). 

2014. október 25.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.