Irány Rio, avagy menekülés a győzelembe! – Nyilatkozatok

febr 15, 2016 | Archív

A vancouveri férfi párbajtőrcsapat Világkupaversenyen győztes, egyben riói olimpiai kvalifikációt szerző magyar válogatott tagjait, szövetségi kapitányát és szövetségünk elnökét

A vancouveri férfi párbajtőrcsapat Világkupaversenyen győztes, egyben riói olimpiai kvalifikációt szerző magyar válogatott tagjait, szövetségi kapitányát és szövetségünk elnökét még a magyar idő szerint hétfő hajnali eredményhirdetés előtt, illetve után kértük rövid értékelésre.

Imre Géza, egyéni és csapat világbajnok: “Szörnyű volt. Én még ilyet nem éltem át, pedig nem ma kezdtem. Egész nap csak azt éreztük: ez megvan, de még nem elég. Nyitottunk a csehekkel, egy majdnem ki-ki meccsel. Aztán a negyeddöntőben megvertük azokat a világelső franciákat, akiket évek óta nem sikerült, de kiderült, hogy ez még nem elég. Aztán győztünk egy tussal az elődöntőben az észtek ellen, és kiderült, hogy még ez sem elég. Vége lett a napnak, és lassan felfogjuk, hogy már nem jön több ellenfél, olimpiai szereplést érő aranyat nyertünk! Rédli Bandi pedig fantasztikus volt!”

pbt vanc elso Fáradtan, de boldogan. Somfai Péter, Rédli András, Boczkó Gábor és Imre Géza a vancouveri aranyéremmel Rióba ért.

Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke: “Ez a nap felért számomra egy teljes olimpiai ciklussal… Ezek a fiúk ismét bebizonyították, mekkora sportemberek, négy olyan mérkőzést nyertek meg egymás után, melyek közül bármelyiknek az elvesztése egyet jelentett volna az olimpiai álmok szertefoszlásával. Minden tiszteletem és gratulációm az övék, a mestereké, a sportszakembereké, és hadd köszönjem meg a kormánynak is azt, hogy a sportágfejlesztési támogatás révén valamennyi feltétel adva volt a sikeres szerepléshez. Hiszem, hogy még nem ez az út vége, de ez az állomás létfontosságú volt.”

vanc orom Öröm a köbön. A magyar kispad Rédli András mindent eldöntő asszójának a végén.

Udvarhelyi Gábor, szövetségi kapitány: “Ez a magyar férfi párbajtőrválogatott igazán megérdemli, hogy ott legyen az olimpián! Akadtak az elmúlt évben hullámvölgyek, miközben egyéniben mindent vittünk, a csapatban néha nem sikerült, de a mai napon ismét igazolták a fiúk, hogy mekkora klasszisok. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, ez csakis csapatban sikerülhetett, mindenki hozzátette a magáét. Szakmailag ugyanakkor nyilvánvalóan a franciák elleni siker a legértékesebb. A magunk részéről úgy érzem, szintén tudtunk hozzátenni valamit a sikerhez. Sikerült a csapaton belüli szerkezeti átalakítás, Rédli András remek befejező embernek bizonyult. Bevált az is, hogy egyéniben nem indult, fizikálisan és idegileg teljesen kész volt arra a feladatra, amit végre is hajtott. Az szintén bejött, hogy már hétfőn elindult a csapat Budapestről, a jelek szerint tökéletesen sikerült az akklimatizáció, ami a kilenc órás időeltolódásnál korántsem mindegy. Most fújunk egyet, aztán jöhet az olimpiai felkészülés!”

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM