Játék a nevekkel – avagy a lehetséges riói ellenfelek (1. rész)

júl 10, 2016 | Archív

A hét végén véglegessé vált a riói olimpiai vívóversenyeinek mezőnye. A július 10-i határidőre természetesen valamennyi érintett nemzeti szövetség leadta név szerinti nevezését.

A hét végén véglegessé vált a riói olimpiai vívóversenyeinek mezőnye. A július 10-i határidőre természetesen valamennyi érintett nemzeti szövetség leadta név szerinti nevezését. Mivel a szabályok alapján csapatban sorsolás nélkül, egyéniben pedig párcserés sorsolással állapítják meg a direkt kieséses táblát, így lehet tippelgetni: kivel, kikkel kerülnek össze majd a mieink. Három részes sorozatunk első felvonásában a férfi párbajtőrt vesszük górcső alá.

Kezdjük a férfi párbajtőrcsapattal! Először is, mert megérdemlik. Másodszor, mert itt a legtisztább a kép. Nincs sorsolás, a világranglistás helyezés alapján nyilvánvaló: Koreával vívjuk a negyeddöntőt. Az elmúlt négy évben nyolcszor kerültek szembe egymással a felek. 4:4-re állunk, ugyanakkor legutóbb, Heidenheimben mi nyertünk az 5-8. helyért vívott meccsen (45:33). Az ezt megelőző találkozás viszont fájó, a tavalyi moszkvai vb negyeddöntőjében egyetlen tussal kikaptunk (24:25), úgyhogy van miért visszavágnunk, helyesebben visszaszúrnunk! Az esélyek? A mieinket jól ismerjük (Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter). A koreaiak (Park Kyung, Park Sang, Jung Seung, Jung Jin) az egyéni világranglista alapján gyengébb helyezési számokkal rendelkeznek, de ez férfi párbajtőr csapatversenyen szinte semmit sem jelent. Pontosabban, azért mi azt reméljük, hogy jelent…

carioca kint slide Az olimpia vívóversenyeinek színhelye, a Carioca 3 – kívülről.

A folytatásban – már ha nyerünk… – minden valószínűség szerint a franciák következnének az elődöntőben. Arra ugyanis kicsi az esély, hogy a világranglistát vezető gallok kikapjanak a venezuelaiaktól. Még akkor is, ha a dél-amerikaiaknál szerepel az egyéni címvédő Limardo Gascon, illetve a korábbi klasszis Fernandez. A franciák ugyanis bivalyerősek, soraikban a világranglistát vezető Grumier-vel, és az egyéniben 5., illetve 6. helyen rangsorolt Jerent-nel és Borellel. Mit tagadjuk, a magyar-francia mérleg sem hízelgő ránk nézve. A négyéves olimpiai ciklusban kilencszer találkoztunk, és az állás a mi szempontunkból 2:7. Jegyezzük meg azt is, hogy csapatunkban szerepel két olimpiai ezüstérmes, Géza és Bocek személyében, akik azért nem olimpiai bajnokok (egyelőre…), mert a 2004-es athéni fináléban éppen a franciákkal szemben maradtunk alul. Akad tehát törlesztenivaló, de egyvalamit feltétlenül említsünk meg! Két győzelmünk közül az egyiket idén februárban, Vancouverben arattuk. Azon a Világkupa-versenyen, melyen elengedhetelenül kellett a siker a riói szereplés kiharcolásához. Azaz akkor nyertünk, amikor nagyon kellett. Rióban is nagyon kellene majd…

Hogy harmadik mérkőzésünket kivel és melyik helyezésért vívjuk majd, arra teljesen felesleges tippelni. Egyrészt azért, mert a mi majdani pozíciónkkal se dobálózzunk előre. Másrészt mert a másik ágon négy, nagyjából hasonló erősségű válogatott szerepel (Ukrajna, Svájc, Olaszország, Oroszország), egyetlen mérkőzés kimenetele sem megjósolható…

Férfi párbajtőrcsapat, augusztus 14.

Negyeddöntő: Magyarország (5.)-Korea

Elődöntő/5-8. helyért: Magyarország-Franciaország/Venezuela

Térjünk át az egyéni versenyre. A latolgatást kezdjük Imre Gézával, elvégre mégiscsak ő az aktuális egyéni világbajnok, aki harmadik a világranglistán. Ugyanakkor gyorsan látni fogjuk, hogy a mieink útja valahol elválaszthatatlan… Szóval, Gézának a 16 közé jutásért kell először pástra lépnie. Az első kör, reméljük, nem okoz majd problémát, talán a lehetséges riválisok közül az ukrán Karuchenkót lenne jó elkerülni. Ám, ha Gézának komoly céljai vannak – és miért ne lennének… -, akkor bátran tekinthetünk a következő körre. 

Ott viszont már igen sok múlik majd Fortunán… A két lehetséges ellenfél közül ugyanis az egyik éppen Boczkó Gábor! Reméljük, másik klasszisunk az első körben legyőzi a szenegáli Bouzaid, illetve az amerikai Pryor valamelyikét, és akkor ő is nyolcaddöntős lesz. A rangsor alapján aztán a két magyar sztár itt szembe kerülhet egymással. Géza és Gábor nem csupán a válogatottban társ, hanem egy klubban, egy edzőnél – Dancsházy-Nagy Tamásnál – készülnek, ráadásul rendszeresen egy szobában laknak… Érdekes, hogy ugyanakkor az elmúlt négy évben nemzetközi versenyen egyetlen alkalommal találkoztak, éppen a márciusi budapesti GP-n, akkor Bocek győzött. 

bocek géza vív Imre Géza és Boczkó Gábor az olimpia nyolcaddöntőjében kerülhet egymással szembe -, illetve a bronz-, vagy az aranyéremért. Utóbbi verziót választanánk…

Őszintén reméljük, hogy nem jön össze e különös magyar-magyar derbi, és a másik verzió lép életbe. Ebben az esetben Imre Géza valószínúleg a svájci Steffennel meccselne. Mérlegük 2:0, legutóbb éppen májusban, Párizsban győzött Géza. Bocek ez esetben a nyolcaddöntőben az ukrán Bogdan Nikishinnel találkozna, akitől néhány hete, a toruni Eb-n emlékezetes csatában szenvedett egytusos vereséget. Ebben a szezonban még egyszer mérkőztek, akkor is az ukrán klasszis győzött. 

Előrébb ebben a fegyvernemben nem illik tekintgetni, de azért annyit érdemes megemlíteni, hogy a negyeddöntőben következhetne esetlegesen az újabb magyar-magyar csata… Persze, bár már ott tartanánk… Harmadik egyéni indulónknak, Rédli Andrásnak ugyanis nagyon nehéz feladata lesz. A 32 között mindenképp francia klasszissal találkozik majd. Vagy az újdonsült Európa-bajnok Yannick Borel, vagy a világranglista hatodik helyén álló Daniel Jerent lesz az ellenfele. Radásul, ha sikerül Bandinak a bravúr, akkor a nyolcaddöntőben újabb klasszis következhet, például a kétszeres egyéni világbajnok észt Novoszjolov, a legjobb koreai, Park, vagy a svájci Kauter. 

És ezt követően, a negyeddöntőben “érhet össze” Bandi ága valamelyik magyaréval. Azaz, értelemszerűen a magyar hármas, amennyiben nem egymással, úgy az előző bekezdésben említettek valamelyikével kerülhet össze. Hogy mi lesz az elődöntőben? Nos, ezt már tényleg hagyjuk… Egyébként meg édes mindegy, csak magyar legyen benne!

Hajrá, magyarok! Hajrá, magyar vívás! 

(Sorozatunk következő részében férfi kardozóink és Márton Anna riói útját tekintjük át!) 

Férfi párbajtőr egyéni, augusztus 9. 

A 32 közé jutásért: Rédli (27.)-Ferreira (brazil) vagy Alshatti (kuvaiti)

A 16 közé jutásért: Imre (3.)-Rodriguez (kolumbiai)/Jiao (kínai)/Karuchenko (ukrán)/Melaragno (brazil), Boczkó (14.)-Bouzaid (szenegáli)/Pryor (amerikai), Rédli (27.)-Borel (francia)/Jerent (francia).

Nyolcaddöntő: Imre-Steffen (svájci)/Boczkó, Boczkó-Imre/Nikishin (ukrán), Rédli-Park K.(koreai)/Kauter (sávjci)/Herey (ukrán)/Novosjolov (észt).

Negyeddöntő: Imre ága, Boczkó ága és Rédli ága összeérhet.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM