Játék a nevekkel – avagy a lehetséges riói ellenfelek (3. rész)

júl 15, 2016 | Archív

A hét végén véglegessé vált a riói olimpiai vívóversenyeinek mezőnye. A július 10-i határidőre természetesen valamennyi érintett nemzeti szövetség leadta név szerinti nevezését.

A hét végén véglegessé vált a riói olimpiai vívóversenyeinek mezőnye. A július 10-i határidőre természetesen valamennyi érintett nemzeti szövetség leadta név szerinti nevezését. Mivel a szabályok alapján csapatban sorsolás nélkül, egyéniben pedig párcserés sorsolással állapítják meg a direkt kieséses táblát, így lehet tippelgetni: kivel, kikkel kerülnek össze majd a mieink. Három részes sorozatunk záró felvonásában a női tőrt és a női párbajtőrt vesszük górcső alá.

 

Igazából női tőrben lenne a legnagyobb bravúr, ha éremmel térnének haza a mieink. Akár Knapek Edina, akár Mohamed Aida. Hogy miért mondjuk ezt? Miért mondjuk akkor, amikor egyéni világbajnoki érmes klasszisokról beszélünk? Azért, mert a számok ezt mutatják… Aida a második szülését követő időszakban egyetlen érmet nyert Világkupa-, illetve világversenyeken (a tavalyi Eb-n egy bronzot), Edina pedig ebben az olimpiászban egyet sem. Ráadásul a női tőr lett az a fegyvernem, ahol alig akad meglepetés, váratlan eredmény, három-négy versenyző “magánügyévé” vált mostanság az érmek szétosztása. 

És hogy akkor mégis miért bizakodunk? Éppen azért, mert Aidáról és Edináról van szó. Amilyen céltudatosan kiharcolták az olimpiai részvételt – és ez csöppet sem volt egyszerű! -, amilyen céltudatosan készülnek Rióra, és amilyen kiváló versenyzőkről beszélünk, igenis összejöhet a bravúr!

Ugyanakkor nem lesz könnyű… Az első körre se legyintsünk! A 16 közé jutásért a 40 esztendős Aida például összekerülhet azzal a Van Erven Garciával, aki kolumbiai színekben vív, de hosszú évek óta Párizsban él és készül együtt a franciákkal. A bevallottan élete utolsó nagy világversenyére készülő 39 éves Edinának sem lenne sétagalopp a kínai Liu, de legyünk abban bizonyosak: a két nagyszerű édesanya lenne legjobban elkeseredve, ha innen nem sikerülne továbblépés. Hanem a folytatás…

mohamed vív Mohamed Aida (balra) a toruni Eb-n éremért vívott, Rióban is ez a cél!

Aida a világranglista első és második, Edina a rangsor harmadik és negyedik helyezettje közül “választhat” a nyolcaddöntőben. Egyértelmű, hogy nem mi leszünk a favoritok. De az is bizonyos, hogy a mieink mindent megtesznek majd a brarúvért. Aida ellenfele az olasz Errigo, vagy az orosz Deriglazova lesz. A tavalyelőtti, vagy a tavalyi világbajnok… Egyikük nagyobb klasszis, mint a másik, mégis talán az orosz lenne hajszálnyival könnyebb ellenfél. Már csak azért is, mert Solti Antal tanítványa néhány hete, a toruni Eb-n nagyszerű asszóban legyőzte őt – éppen a nyolcaddöntőben. És, ugye, ismétlés a tudás anyja… Természetesen Deriglazova sem kis falat, Errigo meg egyenesen hatalmas. Ugyan 15 tusban csak egyszer, öt éve találkoztak (szoros meccsen az olasz nyert), de Errigo hatalmas formában van, mostanság megszúrni is alig lehet őt. Legutóbbi nyolc nagy versenyéből ötöt megnyert, egyszer második, kétszer harmadik lett – elképesztő… Azt azonban bátran kijelenthetjük, ha itt sikerülne a győzelem, akkor a negyeddöntőben ennél majd csak könnyebb jöhet…

knapek vív Knapek Edina (balra) a világversenyeken rendre tudása legjavát nyújtja – így lesz ez Rióban is…

Edina helyzete kicsit más, mindenféle téren. Először is, őt ebben a szezonban rengeteg sérülés és betegség hátráltatta, könyöke ráadásul továbbra sem százszázalékos. Ugyanakkor rendkívül koncentrált vívó, a világversenyeken rendre a tudása legjavát nyújtja, és talán, egy hajszállal a sorsolása is könnyebb – ha lehet ilyet mondani egyáltalán. A sikeres első kör után ő az orosz Sanajeva és az amerikai Kiefer közül választhat. Utóbbival, bármilyen hihetetlen, 15 tusos asszóban még egyszer sem találkozott. A 22 éves amerikai ugyanakkor mára sokkal több egyszerű tehetségnél, a legutóbbi négy nagy versenyén egyaránt dobogón végzett, szóval ő is bombaformában van. Bármilyen furcsa, de talán jobb lenne az aktuális világbajnoki ezüstérmest, az orosz Sanajevát húzni… Neki a szezon során “csak” két dobogós helyezése van, annyira nem kiegyensúlyozott, és egyébként is “tartozik” Edinának. A tavalyi, moszkvai vb-n ugyanis a negyeddöntőben találkoztak, és igencsak lejtett a hazai pást, a hajrában a kuvaiti zsűri két alkalommal is Edina kárára tévedett(?). Az eredmény pedig 13:15 lett… Az ugyanakkor tény, hogy Edi esetében is bravúrnak számítana a győzelem. És ha tovább játszunk a nevekkel, akkor az esetleges negyeddöntőben jobb lenne elkerülni az olimpiai címvédő az olasz Di Franciscát, jöjjön inkább a francia Thibus… 

Összefoglalva: a nyolc közé jutás már hatalmas fegyverténynek számítana akármelyikük esetében. Szurkoljunk nekik! Képesek rá, és egyaránt nagyon, de nagyon megérdemelnék…

Női tőr egyéni, augusztus 10. A 16 közé jutásért: Knapek (14.)-Liu (kínai)/Gimenez (venezuelai), Mohamed (16.)-Van Erven Garcia (kolumbiai)/Khelfaoui (algériai).

Nyolcaddöntő: Knapek-Kiefer (amerikai)/Sanajeva (orosz), Mohamed-Errigo (olasz)/Deriglazova (orosz).

Negyeddöntő: Knapek-Thibus (francia)/Di Francisca (olasz), Mohamed-Boubakri (tunéziai)/Prescod (amerikai)/Nam (koreai)/Guayart (francia).

emese szív Szász Emese: tiszta szívvel, előre!

Stílszerűen a végére maradt Szász Emese! Pedig talán vele kellett volna kezdeni sorozatunkat, elvégre augusztus 6-án, az olimpiai első igazi versenynapjának (az 5-i megnyitó előtt már rendeznek futballmérkőzéseket) reggelén női párbajtőrözőnk lép majd pástra.

Szász Emese pályafutása megér egy misét. Kulcsár Győző 33 éves tanítványa pályája során kétszer megnyerte az összesített világranglistát. A jelenlegi olimpiai ciklusban három egyéni Európa-bajnoki bronzot, és egy világbajnoki bronzot vívott össze. Mi több, korábbról is akad neki egy világbajnoki ezüst- és még egy bronzérme. Két összetett Vk-elsőség, hat egyéni érem a világversenyekről – az arany hiányzik. Egyenlőre. Elvégre mi más is lehetne a célja Emesének ilyen karrierrel, és ilyen mesterrel a háta mögött…

Persze, mi elégedettek lennénk bármiféle éremmel, és kijelenthetjük, hogy ahhoz is bravúrra, mi több bravúrokra lenne szükség. Emese már az első körben alaposan belehúzott. Vagy a legjobb franciának számító Rembi, vagy a 2013-as budapesti világbajnok észt Beljajeva lesz az ellenfél. Utóbbi éppen Emesét győzte le akkor az elődöntőben. De ha fentebb Aida esetében az “ismétlés a tudás anyja” mondást koptattuk, akkor jelen esetben használjuk az “egyszer volt Budán kutyavásár” frázist. Egyébként bármilyen fura, valóban a világbajnok tűnik papíron a könnyebb ellenfélnek, de ha Emesének komoly céljai vannak – márpedig vannak… -, akkor ezen a körön túl kell jutnia. 

emese logunova Emese (balra) a toruni Eb-n legyőzte az orosz Logunovát. Jöhet az ismétlés!

A nyolcaddöntő sem lesz akármi. A lehetséges ellenfelek közül a két legnagyobb név az orosz Kolobova és a kínai Sun “Zsuzsi”. Utóbbi a londoni olimpián bronzot, előtte a cataniai vb-n ezüstöt, az idei Ázsia-bajnokságon aranyat nyert. Mégis, a látványos eredménysor ellenére elmondható: mostanság annyira nem megy neki. Kolobova is “érdekes eset”. Tavaly egyéni Eb-t nyert, idén is van Világkupa-aranya, ugyanakkor a legutóbbi hat világbajnokságon (beleértve a londoni olimpiát) nem sikerült a nyolc közé jutnia. Egyébként lehetetlen megmondani, hogy a négyes közül (a román Dinu és a koreai Choi lehet még az ellenfél) ki ér majd oda, és azt is tán csak Emese tudná megmondani, hogy ki lenne a legkedvezőbb rivális. Mindegy, nyerni kell. 

A negyeddöntőben aztán két újabb klasszis valamelyike következhet. Az egyik az olasz Fiamingo. Őt nem csak azért lenne jó elkerülni, mert a legutóbbi két világbajnokság egyéni aranyérmese… Hanem, mert kettejük mérlege sem Emesének kedvez, persze, mikor forduljon a kocka, ha nem egy olimpián. A másik valószínűsíthető rivális az orosz Logunova lehet. A 36 éves klasszis második aranykorát futja. A londoni olimpiára ki sem jutott, a tavalyi moszkvai vb-n került ismét az orosz válogatottba, most pedig harmadik helyen áll a világranglistán… Ki érti ezt…? Mindenesetre vele szemben viszont kifejezetten pozitív a mérlege Emesének. Az olimpiai ciklusban 2:0 ide, legutóbb éppen néhány hete, a toruni Eb-n nyert a magyar. Akkor érmet ért a siker, most négy közé jutást jelenthetne. Az olimpián ugyanis a bronzéremért vívni kell. Meg az aranyért is…

Mert ha Aida és Edina esetében arról beszéltünk, hogy igazán megérdemelnék a sikert, akkor ugyanez legalább ennyire elmondható Emeséről…

Hajrá, magyarok! Hajrá, magyar vívás!

Női párbajtőr egyéni, augusztus 6. A 16 közé jutásért: Szász (6.)-Rembi (francia)/Beljajeva (észt). 

Nyolcaddöntő: Szász-Kolobova (orosz)/Sun Yujie (kínai)/Choi (koreai)/Dinu (román).

Negyeddöntő: Szász-Logunova (orosz)/Fiamingo (olasz).

carioca vívás slide A riói csapatvilágbajnokság után augusztus 6-tól ismét benépesülnek a Carioca 3 pástjai.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM