Jól megérdemelt pécsi kitüntetés

máj 30, 2014 | Archív

A PTE-PEAC vívói pénteken, a Magyar Olimpiai Bizottságban átvehették „A hónap műhelye”-díjat, és az azzal járó, összesen 600 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

A PTE-PEAC vívói pénteken, a Magyar Olimpiai Bizottságban átvehették „A hónap műhelye”-díjat, és az azzal járó, összesen 600 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A kitüntetést a pécsiek a plovdivi junior és kadet vb-n nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki, ahol Berta Dániel csapatban arany-, egyéniben ugyanő és Tóth Gergely bronzérmet nyert.

(Forrás: mob.hu)
A pécsiek nem csupán a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium szerint nyújtottak kiemelkedőt áprilisban, hanem a közönségszavazáson is az élen végeztek, amivel az első alkalommal felajánlott plusz 100 ezer forintos utalványt úgyszintén kiérdemelték. A díjra – a korábbiakhoz hasonlóan – több száz jelölést adtak le a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők, majd a kuratórium az áprilisi eredmények, teljesítmények alapján kiválasztotta azt az öt műhelyet, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra.
 
pecsiekpluszcsampa[1]
Vívók, vezetők és a Mester. Peterdi András, felnőtt válogatott kerettag, Berta Dániel junior világbajnok, Hoffbauer Márk, a PTE-PEAC szakosztályvezetője, Csampa Zsolt, Danka Sándor és Tóth Gergely kadet világbajnoki bronzérmes.
 
„A vívósport amúgy is komoly tradíciója csak tovább erősödött ezzel az elismeréssel. A fiatal pécsi vívók egészen kimagaslóan teljesítettek a korosztályos plovdivi vívó-világbajnokságon, amiért minden dicséretet megérdemelnek” – fogalmazott a MOB nevében Bartha Csaba sportigazgató-helyettes, kiemelve: az igazán komoly áttörést majd az jelenti, ha a vívók nemcsak utánpótlásszinten, hanem később a felnőttek között, esetleg már a riói olimpián brillíroznak.
 
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke a sajtóeseményen fontosnak tartotta hangsúlyozni, a korosztályos győzelmek reményei szerint megágyaznak az esetleges olimpiai sikereknek. „A plovdivi vb mellett a jeruzsálemi Eb-n is remek teljesítménnyel rukkoltak ki vívóink, összesen 23 érmet szereztek, ami történelmi tett, és hatalmas büszkeséggel tölt el minket. Nagyon bízunk benne, hogy két év múlva Rióban is büszkék lehetünk vívóinkra.”
 
pecsivivok[1]
 Mester és a tanítványok: Danka Sándor, Tóth Gergely, Peterdi András és Berta Dániel.
 
Hoffbauer Márk, a PTE-PEAC szakosztályvezetője ígéri, rajtuk semmi sem fog múlni.„Szisztematikus szakmai munka folyik Pécsett, ennek köszönhetőek a sikerek, amelyek főleg annak tükrében tekinthetők óriási fegyverténynek, hogy egy kicsi, poros edzőteremből indultunk. A díjakért járó 600 ezer forintos utalványokból sporteszközöket, edzőfelszereléseket vásárolunk; igyekszünk a lehető leghasznosabban elkölteni a jutalmat, amelyet ezúton is nagyon köszönünk a Decathlonnak.”
 
Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója végezetül elmondta, a magyar sport nagy dolgokra hivatott, és úgy véli, a pécsi vívók maximális megbecsülést érdemelnek a közelmúlt bravúros szerepléséért.

2014. május 30.

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM