Ennél szebb évkezdetet nem nagyon lehetett volna elképzelni. Vívósportunk első 2018-as hétvégéjén négy junior egyéni Világkupa-versenyt rendeztek, és a mieink négy éremmel zártak úgy, hogy a dobogó mindhárom fokán állhatott Budapesten, illetve Udinében magyar versenyző.
Liza kitör és talál a döntőben – így volt ez egész nap…
Az eredményesség és a lokálpatriotizmus okán is kezdjük Budapesttel a sort. A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsanokban rendezték a Gerevich György emlékversenyt, apára és fiára emlékeztünk úgy, hogy az érmeket az unoka, ifjabb Gerevich György adta át – legnagyobb örömünkre a magyaroknak is! Férfi és női kardban rendeztünk Világkupa-versenyt, hatalmas mezőnyökkel, összesen 322-en léptek pástra, ami jelzi, hogy a korosztály és a fegyvernem legkedveltebb versenye továbbra is a budapesti…
Rabb Krisztián (szemben) nagyszerű vívással lett bronzérmes kadetként a juniorok között.
És mi is nagyon kedveltük ezt a szombati viadalt, elvégre nagyszerűen teljesítettek fiatal tehetségeink. A napot a férfiak kezdték, és a szezon eddigi legjobb magyar szereplésének örülhettünk, a kadet korú Rabb Krisztiánnak köszönhetően. Somlai Béla tanítványának eddig egy junior Vk-negyeddöntő volt a legjobb eredménye, de most rendkívül értékes skalpokkal bejutott a legjobb négy közé, és csak szoros meccsen szenvedett 15:13-as vereséget a későbbi győztes olasz Neritől. Krisztián ráadásul kadetként jutott el idáig, ami a férfiak mezőnyében közel sem mindennapos, őszintén gratulálunk! Mellette Milassin Mór került a nyolcaddöntőbe, Nagy Martin a 32 között búcsúzott.
A nők mezőnyében is kadetjaink vitték a prímet a juniorok között, ám ezen egyáltalán nem lepődtünk meg. Pusztai Liza megvédte tavalyi győzelmét, ezzel tizenhat esztendősen másodszor állhatott a dobogó tetejére a 20 évesek között… Ráadásul nagyon nehéz versenyt nyert meg, akadt, hogy 3:8-ról fordított, és a negyeddöntőben mumusát győzte le 15:14-re. A döntő már egy 15:6-os jutalomjáték volt az olasz Lucarini ellenében, Liza ezen a napon nemcsak a tehetségét bizonyította – ezt már régóta tudjuk… -, hanem kivételes versenyzői adottságait is. Ugyancsak nagy dicséret jár Nagy Valentinának, aki szintén kadetként tavaly, éppen ezen a viadalon robbant be az eggyel magasabb korosztály élvonalába, és mára eljutott odáig, hogy ötödik helye korántsem számított szenzációnak. És most lássuk, olvassuk a főszereplők nyilatkozatait!
Pusztai Liza (Bódy István és Bódy Benjámin tanítványa): “Nagyon hosszú és nagyon nehéz nap volt, ráadásul egy tussal a vége előtt majdnem meg is sérültem… Rendkívül örülök, mert sikerült megvédenem a bajnoki címemet, nem is gondoltam, hogy ez ennyire komoly feladat. A negyeddöntőben azzal az orosz lánnyal vívtam, akivel nagyon nem szeretek, úgyhogy annak a győzelemnek külön örülök. Most egy felnőtt Világkupa következik az amerikai Baltimore-ban, majd jöhetnek a korosztályos világversenyek, ott is szeretnék bizonyítani!”
Gulácsi Ferenc, a junior női válogatott edzője: “Mindig nagyon nehéz egy versenyt megnyerni, akkor is, ha erre esélyed van. Lizi esetében ez most bebizonyosodott, ugyanakkor óriási dolog, hogy 16 évesen már másodszor nyer Budapesten Világkupát a juniorok között. Nagyon szépen teljesített Nagy Valentina is, úgy érzem, komoly reményekkel vághatunk majd neki a korosztályos világversenyeknek, persze, addig még nagyon sok dolgunk van…”
Rabb Krisztián: “Igazán örülök ennek a bronzéremnek, pedig a nap nehezen indult, a csoportmeccsek nem igazán sikerültek. Utána viszont belejöttem, úgy érzem, nagyon jól ment a vívás! Ez az eddigi legnagyobb sikerem, de nincs megállás, nagyon szeretnék sikeresen szerepelni a korosztályos világversenyeken.”
Navarrete József, a junior férfi válogatott edzője: “Úgy érzem, ismét sikerült egyet előrébb lépnünk. Krisztián eredménye önmagáért beszél, látványosan fejlődik versenyről versenyre. Örülök annak is, hogy egyre többen érnek el helyezéseket, bízom abban, hogy ez a korosztály méltó lesz majd a magyar kardhagyományokhoz.”
Andrásfi Tibor ilyen találatokkal bizonyította ismét tehetségét – junior Vk-ezüst lett a jutalma.
A szombat másik két junior egyéni Vk-versenyét az olaszországi Udinében rendezték, és itt is örülhettünk magyar sikereknek. Lassan megszokjuk, ugyanakkor sosem unjuk meg junior férfi párbajtőrözőink remekléseit, akik ezúttal is hűek maradtak önmagukhoz. Ketten is kimagaslót nyújtottak, méghozzá Andrásfi Tibor és Debnár Gergely, előbbi a második, utúbbi a harmadik helyen végzett. Tibitől ez egyéltalán nem számít váratlan sikernek, nyert ő már Vk-t ebben a szezonban Rigában, ugyanakkor ismét bizonyította, hogy korosztályának (sőt, neki sem ez az utolsó junior éve…) legjobbjai közé tartozik. A nyolc közé jutásért alaposan meg kellett küzdenie, de ezt leszámítva magabiztos sikerekkel jutott a fináléba, ahol a cseh Jurka állította meg egy 15:12-vel. Ugyanakkor rendkívül büszke lehet az edző-édesapa, Andrásfi Tibor (mindenki maga döntse el, hogy az idősebbik kapjon id., vagy a fiatalabbik ifj. rövidítést…), no meg a válogatott edző Eitner Kinga is az ezüstérmes tehetségre. És ha már szülő: eddigi pályafutása legszebb sikerét érte el bronzérmével Debnár Gergely, akinek az édesanyja a korábbi kiváló női tőröző, Lantos Gabriella. Úgyhogy Udinében nem estek messze az almák a fájuktól, ráadásul Gergely szép sikere könnyen korosztályos világversenyeket is érhet, ami, ugye, ebben a fegyvernemben felér egy fél éremmel… Úgyhogy ismételt gratuláció, ismételten a junior férfi párbajtőr szakágnak!
Tibi és Gergő, két büszke és érmes fiatalember.
A nap negyedik versenyét női tőrben rendezték Udinében, és a színvonal minden bizonnyal magasabb volt, mint a tájékoztatás… Nos, végül megtudtuk, hogy itt helyezések jutottak a mieinknek, legjobban Hajas Nóra szerepelt, aki a nyolcaddöntőben búcsúzott. Ugyanakkor ez sokat nem rontott a mérlegen, illetve az éveleji jókedvünkön – kimagaslóan szerepeltek juniorjaink 2018 első szombatján!
Eredmények. Junior férfi kard egyéni Világkupa, Gerevich György emlékverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 175 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Martin 6 győzelem/0 vereség, György Lehel 5/1, Urbán Tamás 5/1, Rabb Krisztián 4/2, Kaiser Balázs 4/2, Fröhlich Bálint 4/2, Noseda Szabolcs 4/2, Urbán Ádám 4/2, Kozmanovics Gábor 4/2, Mészáros Balázs 3/3, Szlama Vilmos 3/3, Bogár Szabó András 3/3, Morvai Ákos 3/3, Milassin Mór 3/3, Horváth Gergő 2/4, Baaken Mátyás 2/4, Felföldi Ferenc 2/4 (továbbjutottak), Gulácsi Norbert 2/4, Rabinowitz Benjámin 2/4, Tóth Márton 2/4, Horváth Barna 1/5, Kóti Lóránd 1/5 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Broniszewski (lengyel) 15:7, Kozmanovics-Matricciani (brit) 15:13, Fröhlich-Blatz (német) 15:3, Milassin-Kitsiriboon (thaiföldi) 15:9, Rabb-Douglas (ausztrál) 15:9, Morvai-Ollivier (francia) 7:15, Mészáros-Vervoitte (francia) 9:15, Felföldi-Minischetti (olasz) 2:15, Szlama-Fioretto (olasz) 8:15, Bogár Szabó-Sengelija (grúz) 5:15, Urbán T.-Ailinca (román) 12:15, Urbán Á.-Cederle (olasz) 9:15, Baaken-Perrier (francia) 10:15, Kaiser-Suddards (brit) 12:15, Noseda-Fernandez (spanyol) 13:15, György-Siu (ausztrál) 14:15, Horváth G.-Cselisev (orosz) 13:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-Kozmanovics 15:10, Rabb-Roma (olasz) 15:14, Milassin-Urzachi (román) 15:12, Fröhlich-Neri (olasz) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Milassin-Wiennemar (német) 15:11, Rabb-Vasko (fehérorosz) 15:13, Nagy-De Ridder (belga) 12:15.
Nyolcaddöntő: Rabb-Milassin 15:9.
Negyeddöntő: Rabb-Mignoli (olasz) 15:12.
Elődöntő: Rabb-Neri (olasz) 13:15.
Végeredmény: 1. Neri (olasz), 2. Bibi (francia), 3. Rabb Krisztián (edző: Somlai Béla, válogatott edző: Navarrete József) és Pianfetti (francia), …15. Milassin Mór, …17. Nagy Martin, …54. Fröhlich Bálint, …56. Kozmanovics Gábor, …66. Urbán Tamás, 67. György Lehel, …74. Urbán Ádám, …84. Kaiser Balázs és Noseda Szabolcs, …91. Bogár Szabó András, …93. Morvai Ákos, …96. Szlama Vilmos, …106. Mészáros Balázs, 107. Horváth Gergő, …115. Baaken Mátyás, …123. Felföldi Ferenc, …131. Rabinowitz Benjámin, 132. Gulácsi Norbert, …139. Tóth Márton, …145. Kóti Lóránd, …153. Horváth Barna.
Junior férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Udine, 189 induló. A csoportmérkőzéseken: Nagy Dávid 6 győzelem/0 vereség, Andrásfi Tibor 5/1, Koch Máté 5/1, Cziráki Bálint 5/1, Debnár Gergely 4/2, Bende Bence 4/2, Bányai Botond 4/2, Csere Bence 3/3, Bánsági Barnabás 3/3, Sárvári Merse 3/3, Majnik Roland 3/3, Farkas Csaba 2/4 (továbbjutottak).
A legjobb 64 közé jutásért: Nagy-Stolar (szlovák) 15:4, Debnár-Svensson (svéd) 15:8, Cziráki-Vivar (spanyol) 7:6, Sárvári-Tauriainen (finn) 15:7, Andrásfi-English (ausztrál) 15:11, Bányai-Lazaroto (brazil) 13:14, Bende-Diliberto (olasz) 12:15, Koch-Beljanyinov (orosz) 10:15, Csere-Korovin (orosz) 12:15, Farkas-Balzano (olasz) 8:15, Bánsági-Dagani (svájci) 10:15, Majnik-Mikhalkou (fehérorosz) 9:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Nagy-East (brit) 15:9, Debnár-Marenco (olasz) 15:8, Andrásfi-Cammarota (olasz) 15:10, Cziráki-Loyola (belga) 15:14, Sárvári-De Mola (olasz) 12:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Nagy-Chotin (francia) 12:8, Debnár-Korovin (orosz) 15:11, Andrásfi-Mallo (francia) 15:7, Cziráki-Balzano (olasz) 10:15.
Nyolcaddöntő: Debnár-Paolini (olasz) 15:13, Andrásfi-De Mola (olasz) 8:7, Nagy-Jurka (cseh) 11:12.
Negyeddöntő: Debnár-Balzano (olasz) 15:7, Andrásfi-Kolanczyk (lengyel) 15:12.
Elődöntő: Andrásfi-Debnár 15:9.
Döntő: Andrásfi-Jurka (cseh) 12:15.
Végeredmény: 1. Jurka (cseh), 2. Andrásfi Tibor (edző: Andrásfi Tibor, válogatott edző: Eitner Kinga), 3. Debnár Gergely (edző: Dancsházy-Nagy Tamás, válogatott edző: Eitner Kinga) és Guzsijev (orosz), …9. Nagy Dávid, …24. Cziráki Bálint, …59. Sárvári Merse, …67. Koch Máté, …75. Bányai Botond, 76. Bende Bence, …90. Bánsági Barnabás, …103. Csere Bence, 104. Majnik Roland, …118. Farkas Csaba.
Junior női kard egyéni Világkupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 147 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza 6 győzelem/0 vereség, Nagy Valentina 6/0, Bérczy Dorottya 6/0, Koós Gréta 5/1, Battai Sugár Katinka 4/2, Kelecsényi Mirabella 4/2, Kern Bianka 4/2, Szűcs Luca 4/2, Pótz-Nagy Fanni 4/2, Mádé Réka 3/3, Széplaki Virág 3/3, Beviz Dorottya 3/3, Kaliszky Lilla 3/3, Missurai Pálma 3/3, Fenyősi Zita 3/3, Lantos Eszter 2/4, Balogh Zita 2/4 (továbbjutottak), Kornéth Emese 1/5, Kotán Adrienn 1/5, Báthory Kata 0/6 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Kern-Aime (francia) 15:7, Balogh-Del Valle (spanyol) 15:12, Szűcs-Beviz 15:9, Kelecsényi-Jefimova (bolgár) 15:8, Battai-Mazzarotto (olasz) 15:9, Mádé-Széplaki 15:14, Missurai-Kurth (német) 8:15, Pótz-Nagy-Utlik (fehérorosz) 8:15, Kaliszky-Bugajevszki (moldáv) 6:15, Lantos-Koroljeva (orosz) 14:15, Fenyősi-Jijieisvili (grúz) 8:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Ventura (olasz) 15:5, Kern-Klein (francia) 15:11, Bérczy-Usznatdinova (üzbég) 15:12, Kelecsényi-Koós 15:12, Nagy-Mádé 15:5, Balogh-Mantegna (olasz) 9:15, Szűcs-Ilijeva (bolgár) 11:15, Battai-Eifler (német) 5:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Pusztai-Koroljeva (orosz) 15:11, Kern-Vankova (orosz) 15:11, Nagy-Szmirnova (orosz) 15:11, Kelecsényi-Gette (német) 13:15, Bérczy-Podpaszkova (orosz) 8:15.
Nyolcaddöntő: Pusztai-Piszarenko (ukrán) 15:10, Nagy-Noutcha (francia) 15:8, Kern-Mihajlova (orosz).
Negyeddöntő: Pusztai-Mihajlova (orosz) 15:14, Nagy-Lucarini (olasz) 7:15.
Elődöntő: Pusztai-Podpaszkova (orosz) 15:10.
Döntő: Pusztai-Lucarini (olasz) 15:6.
Végeredmény: 1. Pusztai Liza (edzők: Bódy István, Bódy Benjámin, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), 2. Lucarini (olasz), 3. Podpaszkova (orosz) és Gette (német), 5. Nagy Valentina (edző: Varga József, válogatott edző: Gulácsi Ferenc), …16. Kern Bianka, 17. Bérczy Dorottya, …32. Kelecsényi Mirabella, …35. Koós Gréta, …46. Battai Sugár Katinka, …51. Szűcs Luca, …56. Mádé Réka, …63. Balogh Zita, …69. Pótz-Nagy Fanni, …73. Széplaki Virág, …79. Beviz Dorottya, …83. Fenyősi Zita, …86. Kaliszky Lilla, …88. Missurai Pálma, …99. Lantos Eszter, …113. Kotán Adrienn, …118. Kornéth Emese, …140. Báthory Kata.
Junior női tőr egyéni Világkupa, Udine, 133 induló. A csoportmérkőzéseken: Hanzl Lilla 6 győzelem/0 vereség, Hajas Nóra 6/0, Pöltz Anna 5/1, Kondricz Kata 4/2, Tomka Ivett 4/2, Kókai Csilla 4/2, Pásztor Flóra 4/2, Zsoldosi Karolina 3/3, Máté Anna 3/3, Szántay Anna 2/4 (továbbjutottak), Horváth Lilla 2/4, Czékmán Luca 1/5 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Zsoldosi-Herman (ausztrál) 15:3, Szántay-Ghoerghe (román) 15:10, Kókai-Blazic (horvát) 15:6, Máté-Grimaldi (olasz) 7:15, Tomka-Volonteri (francia) 5:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Pöltz-Campbell (brit) 15:9, Zsoldosi-Pistoia (brazil) 15:11, Hajas-Amore (olasz) 15:7, Hanzl-Conti (olasz) 15:7, Kondricz-Lee (ír) 15:8, Pásztor-Memoli (olasz) 11:15, Szántay-Rossini (olasz) 10:15, Kókai-Marcsenko (orosz) 9:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Hajas-Marcsenko (orosz) 15:8, Pöltz-Ebert (német) 4:15, Zsoldosi-Cantarini (olasz) 9:15, Hanzl-Tortelotti (olasz) 10:15, Kondricz-Juszova (orosz) 13:15.
Nyolcaddöntő: Hajas-Tortelotti (olasz) 13:15.
Végeredmény: 1. Rossini (olasz), 2. Ricci (olasz), 3. Tortelotti (olasz) és Juszova (orosz), …10. Hajas Nóra, …19. Hanzl Lilla, …21. Pöltz Anna, …24. Kondricz Kata, …30. Zsoldosi Karolina, …42. Pásztor Flóra, …45. Kókai Csilla, …64. Szántay Anna, …70. Tomka Ivett, …76. Máté Anna, …Horváth Lilla, …Czékmán Luca.