Két női kardozónk a 64 között

jún 1, 2018 | Archív

A kiemelt Pusztai Liza mellett László Luca jutott a legjobb 64 közé a tuniszi női kard Világkupa-versenyen. A világranglista harmadik helyén álló Márton Anna a közelgő Eb miatt nem indult.

A szezon nagyon hosszú volt, ráadásul a leglényegesebb része még hátra van. Ezért aztán Márton Anna, mesterével, Gárdos Gáborral közösen úgy döntött, hogy szakítva az eddigi hagyományokkal, kihagyja a szezon utolsó Világkupa-versenyét, így Tuniszban a legerősebb magyar nélkül kezdte a viadalt a négy grácia. Pontosabban közülük a legfiatalabb, Pusztai Liza, 17 évesen kiemeltté vált a felnőtt világranglistán, így ő kihagyhatta azt a selejtező napot, melyet, például, a szülés után visszatérő orosz olimpiai bajnok Velikajának abszolválnia kellett…

Pusztai Liza kiemeltként szombaton kezd a legjobb 64 között.

Persze, ezt ő megtette, miként a további három magyar induló is továbbjutott a csoportkörből. A folytatásban Mikulik Júlia sima vereséget szenvedett a lengyel Sheltontól (4:15), aki mellesleg korántsem “honosított amerikai”, hanem a nagyon erős, leánykori nevén elhíresült Aleksandra Socha, aki a tengerentúli Shelton úrhoz ment férjhez… Katona Renáta a direkt kieséses táblán előbb biztosan verte a tajpeji Csent (15:6), utána viszont kikapott az amerikai Thompsontól (12:15). Ugyanakkor László Luca már a csoportkörben is nagyon jól vívott, és 5/1-es indexét követően 15:11-re legyőzte a kazah Pocsekutovát, és ezzel Liza mellé társult a legjobb 64 közé! Folytatás szombaton, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női kard egyéni Világkupa, Tunisz, 154 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza kiemelt, László Luca 5 győzelem/1 vereség, Katona Renáta 4/2, Mikulik Júlia 2/4 (továbbjutottak).

A legjobb 96 közé jutásért: Katona-Csen (tajpeji) 15:6, Mikulik-Shelton (lengyel) 4:15.

A legjobb 64 közé jutásért: László-Pocsekutova (kazah) 15:11, Katona-Thompson (amerikai) 12:15.

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Perez Cuenca (spanyol), László-Voronyina (ukrán).

Kapcsolódó hírek

Keszei Kira nyolcaddöntőig jutott

A junior Világkupák hétvégéjének prológján a plovdivi női kard egyéni versenyt rendezték. Battai Sugár nélkül a magyaroknak ezúttal nem jutott érem, legjobban Keszei Kira szerepelt, nyolcaddöntős lett

Kijelölték a kadet válogatottat az Eb-re

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége – a szakmai testületek javaslata alapján – ülésén kijelölte a válogatottat a tallinni, február 21. és 28. közötti, kadet Európa-bajnokságra. Hajrá, magyarok!

Utolsó junior lehetőségek

Izgalmas hétvége elé néznek a juniorok. Négy helyszínen, öt fegyvernemben következik az a Világkupa-verseny, amely az utolsó lehetőség a világversenyeken történő válogatottba kerüléshez.

Siklósi Gergő: “Csak haladunk tovább az úton!”

Sorozatban második egyéni világversenyén (Vk, GP) nyert aranyrémet Dohában Siklósi Gergely. Nem sokkal a hazaindulás előtt nyilatkozott honlapunknak világklasszis párbajtőrözőnk. Kisinterjúnk itt.

Siklósi Gergely arany-, Muhari Eszter bronzérmes a katari GP-n

Remek eredményekkel zárult a katari párbajtőr Grand Prix! Siklósi Gergely aranyérmet nyert, míg Muhari Eszter bronzérmet szerzett. Gratulálunk vívóinknak és a mestereknek a nagyszerű eredményekhez!

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM