Lassan megszokjuk, hogy csupán lélegzetvételnyi pihenő jut két szezon között. Ez erre az évre olyannyira igaz, hogy a hivatalos szezonzárónak tekinthető Universiade alig két hete ért véget Tajpejban, szombaton és vasárnap pedig máris benépesülnek a pástok. Kezdjük a lajstromot ezúttal a hazai eseménnyel, ami akár sportágtörténetinek is mondható! Szombaton és vasárnap ugyanis debütál a Magyar Kupa!
A vívásban először induló, kadetban és juniorban három fordulós sorozat első állomását rendezzük a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Szombaton a fiatalabbak lépnek pástra, és négy fegyvernemben (férfi és női párbajtőr, illetve kard) 270-en versenyeznek majd! A létszám hatalmas, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Magyar Kupa máris “nyert ügynek” tekinthető. Legtöbben természetesen férfi párbajtőrben rajtolnak, a nevezések lezártával 111-en jelentkeztek, ami hazai “korosztályos Gunness-rekordnak” tekinthető. A versenyek 10 órakor kezdődnek, és a sportcsarnok valamennyi pástja benépesül majd. Vasárnap a juniorok következnek, de csak párbajtőrben. Nos, itt is lesznek 185-en, úgyhogy a mennyiség, és a fegyvernem hagyományait ismerve a minőség egyaránt garantált lesz.
Rajtol a nemzetközi szezon is! A “központ” ezúttal London lesz, ahol a junior tőrözők lépnek pástra Világkupa-versenyen. Magyar szempontból a férfiaknál válogatónak számít az esemény, így itt a maximális létszámmal indulnak a mieink, a hölgyeknél a ranglistaelsőként rajtoló Tóth Janka ruccant ki a szigetországba. Pástra lép női kardozó üdvöskénk, Pusztai Liza is. 16 éves kadet világbajnokunk, junior vb- és felnőtt Eb-érmesünk amerikai meghívásra edzőtáborozott a tengerentúlon, és az utat a Costa Rica-i junior Vk-versennyel zárja. Ritkaság: ő lesz a viadal egyetlen európai indulója. A férfi kardozók is kezdenek, méghozzá Teheránban, magyar részről Nagy Martin gyűjthet junior Világkupa-pontokat.
Úgyhogy: rajt három kontinensen, négy helyszínen, debütáló, mammutmezőnyös Magyar Kupával. Hajrá, magyarok, hajrá magyar vívás 2017/18-ban is!
(Kövessétek a versenyeket az eseménynaptár, illetve az on line közvetítések segítségével!)

