A vívásban Black Friday-nek semmiképpen sem lehetett tekinteni ezt a pénteket! Az országos bajnokság nyitónapján, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban ugyanis igazi kavalkádot láthattunk, hat fegyvernem közel hatszáz indulója lépett pástra, mi több, a sok induló okán reggel még a Honvéd vívóterme is “beszállt” a rendezésbe. A nap során vaskosabb meglepetést nem láthattunk, de érdekességek azért minden fegyvernemben akadtak. Nézzük időrendben és fegyvernemenként, mi is történt!
FÉRFI PÁRBAJTŐR. A mammutmezőnyben a favoritok kivétel nélkül vették az akadályt, és ott lesznek a folytatásban. Pontosabban a felnőtt ranglistán jelenleg harmadik helyen álló junior korú Nagy Dávid nem jutott a legjobb 32 közé. Szombaton már a 32 között számos “csemege” vár a fegyvernem rajongóira, többek között Somfai Péter-Koch Máté rangadót láthatunk.
NŐI TŐR. Meglepetés “természetesen” itt sem történt, a legjobbak biztosan kvalifikálták magukat. Az azért érdekes, hogy a rangsor első helyein nem a felnőtt válogatottak végeztek, de felfoghatjuk ezt úgy is: Mohamed Aidáék már pontosan tudják, hogy mikor, mennyit kell kiadniuk magukból…
FÉRFI KARD. Szinte mozdulni sem lehetett az alsó szintre, ahová beköltöztek klasszisaink és szurkolótáboruk, na de ők “csak” 93-an voltak a 175 férfi párbajtőrözővel szemben… Szilágyi Áronék tükörsimán teljesítették a kötelezőt, szombaton igazi “klasszisparádét” láthatunk, kár, hogy Nemcsik Zsolt megsérült. Athéni olimpiai ezüstérmesünk is pástra lépett, és sérüléséig veretlen volt, utána viszont vissza kellett lépnie.
NŐI PÁRBAJTŐR. Na, itt aztán tényleg érvényesült a papírforma – szinte minden esetben. Az azért megsüvegelendő, hogy riói olimpiai bajnokunk, Szász-Kovács Emese még ebben a helyzetben is “figyelt” arra, hogy táblaegyesként folytassa az országos bajnokságot. Le a kalappal – sokadszor is.
FÉRFI TŐR. Sok izgalmas és érdekes meccset láthattunk és láthatunk a hazai mezőnyben, már csak azért is, mert éppen a kevesebb nemzetközi eredmény miatt a válogatás szempontjából különleges jelentősége van az orszégos bajnokságnak. A java, persze, itt is szombaton jön.
Pusztai Liza kadetként táblaegyes lett a felnőtt országos bajnokságon.
NŐI KARD. Az országos bajnokság egyetlen rangos hiányzója Márton Anna, klasszisunk Dubaiban, a FIE kongresszusán veszi át a világranglista első helyéért járó jutalmát. Távollétében az azért feltétlenül érdekes, hogy a rangsor első négy helyén három kadet, és az inkább “hobbivívónak” tekinthető korábbi válogatott, Várhelyi Kata végzett.
Folytatás szombaton, a folytatással és a Magyar Vívás Napja ünnepségsorozatával, hajrá, magyar vívás!