Egy arany, két ezüst, három bronz. Siklósi Gergő világbajnoki bronzérmével már hatra nőtt az érmeink száma. A mai nap két főszereplője, a már említett duplázó, és mestere, Dancsházy-Nagy Tamás lentebb nem nyilatkozik maradéktalanul boldogan, pedig tehetné… Persze, a másnap ebben az esetben mindig szebb, de mi most is szívből gratulálunk!
Siklósi Gergely, a kétszeres egyéni junior világbajnoki bronzérmes: “Természetesen örülök, de azért olyan nagyon nem. Tavaly is világbajnoki bronzot nyertem, és úgy jöttem ki ide, hogy ezúttal nem harmadik szeretnék lenni. Ugyanakkor azért úgy érzem, hogy az első asszóm után kifejezetten jól ment a vívás, élveztem a versenyzést. Az orosz srácnak napja volt, világbajnok lett a semmiből, én meg kétszeres bronzérmes lettem. Azért abban őszintén hiszek, hogy nyerek, nyerünk mi itt ennél fényesebb érmet is majd csapatban… De hadd fejezzem be azzal, amivel kezdtem: örülök ennek az éremnek, eredményes napot zártam!”
Dancsházy-Nagy Tamás, Geri mestere: “Mindenképpen örülök a bronzéremnek, mégha nem is felhőtlenül. Természetesen az elvesztett mérkőzés miatt vegyesek az érzelmeim. Kiemelkedően és kiegyensúlyozottan vívott Gergő az egész nap során. Vezetőedzőként pedig feltétlenül azzal folytatnám, hogy Andrásfi Tibi hetedik helyezése is nagyon értékes, ráadásul a két magyar igen magas színvonalú asszót vívott egymással. Az elődöntő elején elhúzott az ellenfél, de sikerült visszajönni Gerinek a meccsbe. Felnőtt színvonalú asszó volt, az utolsó tusnál az elképzelés stimmelt, de talán a kelleténél valamivel korábban hajtotta végre az akciót. Összességében azonban bátran kijelenthető, hogy nagyon szép sikernek számít ez a bronzérem!”