A tőrözők szerény teljesítménye után férfi párbajtőrben alaposan javították a budapesti, három fegyvernemes kadet európai körverseny bizonyítványát a mieink. Hatalmas, csaknem 300 fős mezőny gyűlt össze a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, és a magyarok az olaszokkal karöltve főszereplői voltak a versenynapnak. A legjobb 64 közé 9 vívónk került, de ami talán ennél is fontosabb, ketten is bejutottak a négyes döntőbe! Nagy Marcell és Osman-Touson Maruán az elődöntőben egymással került szembe, előbbi győzött, de a (későbbi) ezüst-, illetve bronzéremmel mindketten nyertek. A döntőben Marcell (a felnőtt mezőnyben is jeleskedő, junior korú Nagy Dávid öccse) az olasz Grecótól kapott ki, gratulálunk a versenyzőknek és a mestereknek a fegyvernem újabb szép sikeréhez.
Nagy Marcell nagyszerűen vívott, ezüstérmet nyert a budpesti kadet európai körversenyen.
Vasárnap rendezték a női tőrcsapatok versenyét is, ahol a magyar válogatott a 13. helyen végzett. A viadalon kettős amerikai siker született. A budapesti kadet európai körverseny hétfőn a férfi párbajtőrcsapatok versenyével zárul.
Eredmények. Kadet férfi párbajtőr egyéni európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 280 induló. A magyarok eredményei a legjobb 64 közöttől kezdődően: Osman-Touson-Wicht (svájci) 15:7, Nagy-Ercolani (olasz) 15:7, Galántai-Bálind 15:12, Sárosdi-Salzer (cseh) 15:8, Kovács-Armaleo (olasz) 9:15, Horváth-Rozskov (orosz) 7:15, Sallai-Opanaszenko (ukrán) 5:15, Keszthelyi-Svelidze (orosz) 12:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Osman-Touson-Soutullo (svájci) 13:9, Nagy-Hojda (ukrán) 15:9, Galántai-Rinaldi (olasz) 8:15, Sárosdi-Veltrup (német) 11:15.
Nyolcaddöntő: Nagy-Rozskov (orosz) 15:11, Osman-Touson-Popescu (román) 15:7.
Negyeddöntő: Nagy-Signore (olasz) 15:12, Osman-Touson-Messien (francia) 4:3.
Elődöntő: Nagy-Osman-Touson 13:6.
Döntő: Nagy-Greco (olasz) 5:9.
Végeredmény: 1. Greco (olasz), 2. Nagy Marcell (edző: Halla Péter, válogatott edző: Andrásfi Tibor), 3. Osman-Touson Maruan (edző: Kovács Iván, válogatott edző: Andrásfi Tibor) és Rinaldi (olasz), …22. Sárosdi Soma, …25. Galántai Simon, …37. Sallai Vince, …46. Keszthelyi Zsombor, …55. Kovács Gergely, 56. Horváth Zsombor, 57. Bálind Bence.
Kadet női tőrcsapat, 35 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország 2-Cseh/magyar vegyes 45:15, Ferencáros-Algéria 45:39.
A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország 1-Magyarország 3 45:28, Magyarország 2-Ukrajna 22:45, Ferencváros-Fehéroroszország 26:45.
Nyolcaddöntő: Magyarország 1-Olaszország 24:45.
A 9-16. helyért: Magyarország 1-Olaszország 2 27:45.
A 13-16. helyért: Magyarország 1-Ukrajna 5 45:26.
A 13. helyért: Magyarország 1-Fehéroroszország 45:17.
Végeredmény: 1. Egyesült Államok 2, 2. Egyesült Államok 1, 3. Oroszország, …13. Magyarország 1 (Czékmán Luca, Kalocsai Virág, Nekifor Erika, Zsoldosi Karolina), …28. Magyarország 2 (Fekete Hanga, Horváth Lilla, Zsoldosi Emília, Zsolnai Luca) és Magyarország 3 (Kelemen Róza, Máté Anna, Németh Luca, Zászkaliczky Piroska) és FTC (Fenyvesi Viktória, Kovács Réka, Szabó Vanda, Tölgyesi Zsófia).