Kovács Pál (képünkön) bekerült a sportág Hírességének Csarnokába, a Hall of Fame-be. Erről a római kongresszus pénteki napján döntöttek, de a történet ennél két évvel korábbra nyúlik vissza.
2012 őszén jelezte a FIE a tagszövetségeinek, hogy tegyenek javaslatokat a 2013-ban megalapuló Hall of Fame tagjaira. A Magyar Vívó Szövetség e-mailes szavazásra kérte fel az egyesületeket, majd elkövette azt a hibát – a megalapuló Hall of Fame presztízsét és jelentőségét nem felmérve -, hogy a voksok összeszámlálásánál nem bírálta felül a listát. Így sportéletünk korszakos egyénisége nem került be az ajánlásba, ennél fogva a tavaly tavasszal kihirdetett Hall of Fame-be sem.
A Hall of Fame-ről szóló kiadvány a tavaly húsvéti poreci kadet és junior világbajnokság előtt jelent meg, és szövetségünk már akkor, jóval a budapesti vb előtt jelezte hibáját a FIE felé, és kérte az illetékesektől a lehetőséget arra, hogy Kovács Pál az őt megillető helyre jusson. Csampa Zsolt elnök, Kulcsár Krisztián akkori alelnök és Kamuti Jenő azonnal az ügy mellé állt, és már akkor megkezdődött a levélváltás. Most pedig – a lista legelső bővítésénél -, a római FIE-kongresszuson döntöttek is a kérdésben.
“Irodánk hibát követett el a jelölés során, amiért elnökként természetesen én is vállaltam a felelősséget. Azóta több levelet írtunk már tavaly ez ügyben a nemzetközi szövetség vezetőinek, a médiában szintén nyilatkoztunk e témában. Ígéretet kaptunk a FIE illetékeseitől arra, hogy az első adandó alkalommal bekerül Kovács Pál a Hall of Fame-be, és ez így is történt. Kamuti Jenő és én az ügy jelentősége okán a titkos szavazás előtt a voksolásban részt vevő valamennyi végrehajtó bizottsági tagnak írtunk még egy levelet. Rendkívül örültem, mert már a kongresszus előtt számos válaszüzenetet kaptam – többek között Giorgio Scarsótól, Jacek Bierkowskitól, Ana Pascutól, Max Geutertől és Frantisek Jandától -, hogy nem lehet kérdéses a szavazás eredménye. Ez természetesen Kovács Pál nagyságát bizonyítja. Azt pedig a sors hozta így, hogy éppen a róla is elnevezett verseny közben, melyen a világ jelenlegi legjobb kardvívói lépnek pástra Budapesten, jött a jó hír Rómából. Örülök, hogy így zárult ez a kérdés!” – nyilatkozta Csampa Zsolt, a szövetség elnöke.
A római kongresszuson tartózkodó Kamuti Jenő, az MVSZ általános alelnöke elmondta, hogy Kovács Pál egyhangú szavazás mellett jutott be a Hall of Fame-be, olyan világnagyságok, mint az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov, a francia Jean-Francois Lamour, az olasz Mauro Numa és az orosz Mamedov társaságában.
A FIE kezdeményezésére utóbb Kamuti Jenő is a Hírességek Csarnokának tagja lett. Kamuti tőrözőként egyéniben kétszer nyert ezüstérmet olimpián, csapatban pedig világbajnok volt. Később vezette a hazai és az európai vívószövetséget, illetve volt a nemzetközi szövetség főtitkára is. Általános alelnökünknek szívből gratulálunk!
2014. november 21.