Az elnökség elsőként az áprilisi, veronai kadet és junior világbajnokság jelentéseit, illetve eredményességi díjait fogadta el. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány szakmai beszámolójában elhangzott, hogy a 2 arany- és 5 bronzérem összességében nagyon jó teljesítmény, az elmúlt öt évben egyetlen alkalommal szerepelt ennél jobban a magyar küldöttség. Ugyanakkor szó esett a gyengébben teljesítő fegyvernemekről is. Ezt követően Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke arra kért a helyszínen lévő, valamennyi utánpótlás válogatott edzőt, hogy május 20-ig írásban adja le részletes koncepcióját a következő szezonra, melyet majd a szakmai vezetés bírál el.
A Magyar Vívó Szövetség május 12-én tartja éves rendes közgyűlését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kollégiumában. Ezzel kapcsolatosan megszavazták az ehhez kapcsolódó előterjesztéseket.
Fontos változás a felszerelésekkel kapcsolatos döntés. A még biztonságosabb sportolás érdekében a kadet, illetve annál magasabb korosztályokban szeptember 1-jétől a legújabb FIE-szabályok kötelezőek a versenyeken és az edzéseken egyaránt. Az eddigiekhezt képest változás a sisak, illetve a mellvédő tekintetében van, a pontos részleteket napokon belül, táblázat formájában honlapunkon közzétesszük. Az alacsonyabb korosztályok felé egyelőre ajánlásként szerepel mindez.
Négy versenyzőnk kvalifikálta magát a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. A MOB szabályrendszere alapján két kísérőt jelölhetett az elnökség, Somlai Béla és Galli Zsolt lehet a tagja a hivatalos delegációnak (mindkettejük tanítványa ott lesz a játékokon), de a szövetség mindent megtesz azért, hogy a másik két kijutott fiatal mestere is ott legyen Dél-Amerikában.
A sportágfejleszti támogatással kapcsolatosan döntés született arról, hogy a jövőben csak az a szakosztály részesülhet támogatásban, amely legalább egy éve tagja az MVSZ-nek. Az elnökség a beadott pályázatok közül az Edzői Életmű Díjra Nedeczky Györgyöt javasolta, míg a Mesteredzői Díjra Decsi András, Gárdos Gábor, Berczelédy Tamás sorrendben támogatta a jelölést, melyet majd a Magyar Edzők Társasága bírál el.
Végezetül a testület egyhangúlag megszavazta azt, hogy a korábbi világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Boczkó Gábor az eddigi feladatai mellett sportigazgatóként is segíti a jövőben az MVSZ munkáját.